„... a nép, melyben egy világ reménye
összpontosult”

1956.Október 29., hétfő

 

Országos események:

Izrael megtámadja Egyiptomot, kezdetét veszi a szuezi háború.
A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága felhívást intéz a magyar nemzethez, ebben a vérontás befejezésére hív fel, támogatásáról biztosítja a Nagy Imre-kormányt és a Kádár vezette pártot. Tito jugoszláv elnök levelet intéz a magyar pártvezetéshez, üdvözli az október 28-i platformot, de figyelmeztet a további lépések veszélyeire. A Szabad Európa Rádió bizalmatlanságot szít Nagy Imre ellen, kétségbe vonja a fordulat valódiságát.
A forradalmi szervek és munkástanácsok sora jelzi, hogy a fordulat hitelességének feltétele a rákosista vezetők eltávolítása a vezető tisztségekből.
Vidéken folyik a nemzetőrségek megalakítása és felfegyverzése, a rendőrségek elfoglalása. A hatalom összeomlását több helyen a régi vezetők és az ÁVH-sok letartóztatása kíséri. Munkásőrségek és gyárőrségek alakulnak a munkástanácsok irányítása alatt.
A nap folyamán tárgyalások kezdődnek a hatalom képviselői és a felkelők között. Reggel Janza Károly, az új honvédelmi miniszter, majd a Parlamentben Nagy Imre is tárgyal a Tűzoltó utcaiak és a Corvin köziek vezetőivel (Angyal Istvánnal, Csongovai Per Olaffal, Iván Kovács Lászlóval, Pongrátz Ödönnel és másokkal). Este 8 óra körül a Corvin közben Váradi Gyula vezérőrnagy tárgyal a felkelők vezetőivel, jelen van Maléter Pál is. Késő este a főkapitányság épületében Kopácsi Sándor és Kovács István vezérőrnagy tárgyal a felkelőkkel.
Dudás József megalakítja a II. kerületi Nemzeti Bizottságot, majd este elfoglalja a Szabad Nép székházát, és az általa alapított Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány központjává nyilvánítja.
Más felkelőcsoportok is folytatják a hatalom intézményeinek megszállását.
A Corvin közben megkezdik a környékbeli felkelőcsoportok tevékenységének összehangolását. A Tűzoltó utcaiak formálisan is önálló csoportot alkotnak Angyal István vezetésével.
Janza Károly bejelenti, hogy másnap megkezdődik a szovjet csapatkivonás, utasítást ad forradalmi katonatanácsok megalakítására. A szovjet katonai vezetés előkészületeket tesz a Budapesten tartózkodó csapatok kivonására, a középületek őrzését magyar alakulatok veszik át.
Dulles külügyminiszter utasítására az Egyesült Államok moszkvai nagykövete felhívja a szovjet vezetők figyelmét a külügyminiszter előző napi beszédre, amely szerint Amerika nem tekinti potenciális szövetségesének a kelet-európai országokat, amennyiben azok elnyerik önállóságukat. Washingtonban H. Stassen elnöki tanácsadó tervet dolgoz ki arra, hogy milyen csapatcsökkentési lépéseket lehetne ajánlani Moszkvának, ha kivonná csapatait Magyarországról, de a javaslatot később nem fogadják el.

 

Zalai és nagykanizsai események:

Nagykanizsa, 1956. október 29.
A nagykanizsai írók csatlakozása a Zala megyei Írók Munkaközösségének
követeléseihez

A nagykanizsai írók

hétfőn délelőtt ültek össze, hogy a forró napok után megbeszéljék az ország, a megye és a város helyzetét. Az Új Zala első számából értesültek a Zala megyei írók Munkaközösségének követeléseiről, s bár ennek megfogalmazásában az akkori nehéz helyzetben nem vehettek részt, minden pontját magukévá tették és szívük mélyéből támogatják. Elhatározták, hogy a délután megalakuló Nemzeti Bizottságba Hules Bélát delegálják Alaksza Ambrus távollétéig.

Forrás: Új Zala, 1956. október 30.

 

Nagykanizsa, 1956. október 29.
A Zala Megyei és a Nagykanizsai Járási Nemzeti Bizottság
felhívása

A Zala megyei és a Nagykanizsai Járási Nemzeti Bizottság Felhívása !

1./ A honvédség, rendőrség és polgári szervek azonnal szervezzenek közös járőröket a köz-, személyi és vagyoni biztonság érdekében. A járőrök tagjai katonákból, rendőrökből és polgári személyekből álljanak. A járőrök éjjel, nappal a helyi viszonyoknak megfelelő létszámmal teljesítsenek járőri szolgálatot.
2./ Felhívunk mindenkit, hogy a nehéz időben őrizzék meg nyugalmukat és a múltban szenvedett egyéni sérelmeiket önhatalmúlag ne torolják meg, bízzák ezt a független magyar bíróságra, aki ezt megszegi a törvény előtt felel.
3./ A megye, járás és község biztonsága és rendje érdekében elrendeljük, hogy polgári személyek kezébe fegyvert adni tilos. Azon polgári személyek, akiknél fegyveres lőszer van, jelen felhívás kibocsátása után 12 órával szolgáltassék be.
4./ Felkérjük a járás minden községét, hogy községükben alakítsák meg a Nemzeti Bizottságot.
A Járási Nemzeti Bizottságba annyi személyt delegáljanak, ahány járási tanácstag van a községben, hogy azok községüket minden kérdésről tájékoztathassák.
E községi tanács és V. B. a Járási Nemzeti Bizottság utasítása szerint köteles dolgozni.
A Községi Nemzeti Bizottságba megfelelő személyeket kell bevenni, a Hazafias Népfront bevonásával a község lakossága akaratának érvényesülése szerint.
Kerülni kell a vitát.
A községi tanácsok vb elnökeit, titkárait eltávolítani nem kell azért, mert nevezettek felettes szerveik felé és a község felé anyagilag felelősek és elszámolással tartoznak, de helyettük mást választhatnak. Az elszámoltatást, hogy a sikkasztást elkerüljük a felettes szerveknek kell végrehajtani. Ennek az intézkedésnek betartása azért szükséges, mert ha esetleg már sikkasztás van, az új elnököt vagy titkárt választottak, azokat vonhatják majd felelősségre.
A községben lévő tsz-ek ha szét akarnak menni, megakadályozni nem lehet, de fel kell hívni a figyelmét, hogy alakítsanak 5-10 tagú bizottságot, amelyek a tsz. vagyonát számbaveszi, annak érdekében, hogy igazságosan történjen a szétosztás.
A Községi Nemzeti Bizottságok megalakítására hívják össze a Hazafias Népfront gyűlést.
A Községi Nemzeti Bizottságok gondoskodjanak arról, hogy a község lakossága a piaci árakat ne emelje, a felvásárlási láz megszűnjön.
Járásunk területen a hitoktatás fakultatív (tehát a hitoktatást mindenki igénybe veheti).
November l-e, mindenszentek napja, ünnep, munkaszüneti nap.
5./ A megye és a járás területén este 9-től reggel 5-ig csak a megyei, illetőleg a járási, községi Nemzeti Bizottság engedélyével lehet az utcán közlekedni.
Ezen feltételek azonnali teljesítésére az alábbi végrehajtási szöveget terjesztette a Kormányhoz a Megyei Nemzeti Bizottság:

1./ A szovjet csapatokat azonnal rendeljék vissza állomáshelyükre és 1956. december 3 l-ig vonják ki az ország területéről.
2./ Adják vissza nemzetünk hagyományos Kossuth címerét.
3./ Március 15-e és október 6-a legyen nemzeti ünnep és munkaszüneti nap.
4./ Követjük a többpártrendszer azonnali megalakítását.
5./ Teljes amnesztiát a felkelőknek.
6./ Alakuljon Független, Nemzeti Magyar Kormány és hozza nyilvánosságra programját, amely tartalmazza a nép követeléseit.
7./ A sztálinisták által bezárt politikai foglyokat bocsássák azonnal szabadon.
8./ Teljes szólás-, sajtó- és vallásszabadságot követelünk.
9./ A magyar természeti kincsek felett a magyar nemzet rendelkezzen.
10./ A jelenlegi külföldi szerződéseket azonnal vizsgálják felül és a nem megfelelőket bontsák fel.
11./A begyűjtési rendszert töröljék el és mindenki anyagi helyzete szerint viselje a közterheket.
12./ A Kossuth Rádió a Dunántúl helyzetével és követeléseivel is foglalkozzon.
13./ Az ÁVH-t azonnal oszlassák fel.
14./ A legrövidebb időn belül tartsanak titkos és szabad választásokat és szövegezzék meg az új Alkotmányt.
15./ A sztálinisták távozzanak a közéletből.

Ezen feltételek alapján támogatjuk a Független Magyar Kormányt és mindent megteszünk a rend helyreállítására és a termelő munka megindítására.
Követeléseink nem jelentik azt, hogy a Nemzeti Bizottság a múlt kapitalista, földesúri rendszerét kívánja visszaállítani.
Amennyiben a Zala megyei Nemzeti Bizottság követelései megegyeznek az ország és a győri Szabad Rádió követeléseivel, úgy azt támogatjuk.

Nagykanizsa, 1956. október 29.

Járási Nemzeti Bizottság

 

Nagykanizsa, 1956. október 29.
A Nagykanizsai Kőolajipari Gépgyár Munkástanácsának
megválasztása és első határozatai

Dunántúli Kőolajipari Gépgyár Munkástanácsa jegyzőkönyve
1956. X. 29.

1./ A műszaki dolgozók titkos szavazással megválasztják a tanács tagjait.

Nagy Péter 46 szavazat,
Kovács Károly 27 szavazat,
Villányi József 25 szavazat,
Riba Lajos 25 szavazat,
Mészáros Kálmán 24 szavazat,

Ugyanekkor a dolgozók is megválasztották a munkástanács tagjait.

2./ A munkástanács elnökként Nagy Pétert választja.
Bizalmat szavaz Varga Béla igazgatónak, megválasztja az igazgatói tanácstagokat.

1./ Nagy Péter
2./ Villányi József
3./ Gyergyői József
4./ Friedrich Lambert
5./ ifj. Fodor Emő
6./ Büki Béla
7./ Szemerédi József
8./ Kövesi József
9./ Nagy László
10./ Babits Károly
11./ Jámbor Ferenc
12./ Baj József
13./ Kelemen István

3./ Megválasztja a városi munkástanács delegátusait:

Czapári [Gyula]
Békei [Gyula]
Győre [Ferenc]
Kovács [István]
Szemerédi [József]
Babits [Károly]
Márkus [Andor ]
Gerencsér [Lajos]

Utasítja a helyzet tisztázására.

4./ Lerögzíti a politikai állásfoglalását: csatlakozik a bizonytalan összeköttetés ellenére is a győri Forradalmi Nemzeti Tanácshoz.
5./ Kimondja a sztrájkot mindaddig, amíg a szovjet csapatok el nem hagyják hazánkat.
A sztrájk ideje alatt dolgozóink a gyár területén tartózkodnak.
6./ Elfogadja a kerettyei dolgozók szolidaritását.
Közli a VMT delegátusával /Békéinek Villányitól a kerettyei dolgozók feltételeit/.
7./ Üzemi őrséget megalakítja.
Vezető: Kéki []
8./ A felmerült személyi problémák és vádak tisztázására elfogadja az alábbi javaslatot.

a./ Vizsgáló bizottságot alakít.
Tagjai: Nagy Péter, Zadravetz [János], Varga Béla, Bánáti [Lajos], Fodor [Ernő ifj.], dr. Tarnai [Rezső] ügyész.
b./ Elrendeli a vizsg. biz-nak:
b.1./ gyűjtse össze a panaszokat,
b.2./ vizsgálja ki az ügyeket a vádlók és vádlottak kihallgatásával.
b.3./ tárgyilagos ítéletjavaslatokat dolgozzon ki és terjessze a MT elé.
c./ A munkástanács arról, hogy a vádlottakat a vizsg. időtartama alatt felfüggeszti, kitiltja-e a gyártelep területéről.
Kitiltva: Udvari, Baloghné, Magyar, Maczka,
d./ Rövid tárgyalás után felmenti Dravecz szállításvezetőt, áthelyezi más munkakörbe és a szállításvezetői teendőkkel megbízza Vilcsek Gézát.

9./ Megbízza az igazgatói tanácsot, hogy X. 30-án üljön össze, 7 órakor és ké-szítse el a másnapi tárgyalás anyagát.
Munkástanács ülés 10 órakor kezdődik.
10./ Megjegyzés: SZOT határozat a munkástanácsra.
Dönt a termelés, igazgatás, gazdálkodás kérdésekben.

1./ Igazgató mellé igazgatói tanácsot,
2./ Termelési, műszaki fejlesztési terv,
3./ Bérrendszer kialakítása,
4./ Beruházási tervek,
5./ Munkarend,
6./ Rend, fegyelem.

11./ Elhangzott egyéb javaslatok:

1./ Káderlapok elégetése,
2./ Személyzeti, munkaügyi osztályok.
3./ Belső elintézte a nemzetőrségi toborzás, ill. jelentkezés ügyét.

Forrás: Megyei Bíróság, TB. 1/1958.

 

Nagykanizsa, 1956. október 29.
A Dunántúli Kőolajipari Gépgyár Munkástanácsának határozata

1956. október 29-én megtartott munkástanács értekezletén hozott határozat alapján Dravecz István szállításvezetőt azonnali hatállyal leváltja és korábbi mun-kahelyére helyezi át (szerszámkészítő műhelybe).
Vilcsek Géza gépkocsivezetőt azonnali hatállyal szállítás vezetőnek nevezik ki.

Nagykanizsa, 1956. október 29.

Nagy Péter
munkástanács elnöke

Forrás: Megyei Bíróság, B. 695/1958.

 

Nagykanizsa, 1956. október 29
A Dunántúli Kőolajipari Gépgyár Munkástanácsának hirdetménye

Dunántúli Kőolajipari Gépgyár Munkástanácsa

Hirdetmény

A Dunántúli Kőolajipari Gépgyár munkástanács névsora.

Adminisztráció: Blank Aladár
Baj József
Gyergyói József
Kiss Mihály
Major Gyula
Molnár István
Stiller Ferenc
Szepesi Zoltán
Szállítás, kiseg. Vilcsek Géza
Széki Sándor
Molnár József
Pintér László II. üzem
Tiszai János
Tábori László
Varga János
Virág Márton
Györe Ferenc
Békei Gyula
Műszaki: Nagy Péter
Kovács Károly
Riba Lajos
Villányi József
Mészáros Kálmán

Szemerédi József
Surányi Márton
Peti János
Bükki Béla
Márkus Andor
Zuggó Károly

Gépkocsijavító: Gallisz Gyula
Varró Gyula
Flumbert György
Hackler László
Bálics Károly
Rotary műhely
Babati György
Husz János
Molnár Lajos
Cseke József
Németh László
Gerencsér József
Szerdahelyi Győző
Balla László
Cserti Boldizsár

Gumi műhely: Szabó Magdolna
Verbovecz István
Traktor műhely: Nagy László
Simon György
Raktár: Dara György
Zadravecz János
Kodella Lajos
Fartik Károly
Ernyei József

Asztalos műhely: Vass Jenő
Stróbl István
Motor műhely: Kövesi József
Kelemen István
TMK Kiss József
Dolmányos Sándor
Jámbor Ferenc
Horváth Ferenc
I. üzem Baján György
Belső István
Fridrich Lambert
Gaál Ákos
Klapper László
Bánáti Lajos
Deák Gábor
ifj. Fodor Ernő
Gerencsér Lajos
Major Gyula
III. üzem Kugler Sándor
Orbán József
ifj. Andris György

Dunántúli Kőolajipari Gépgyár
Nagykanizsa

Nagy Péter
munkástanács elnöke

Forrás: Megyei Bíróság, TB. 1/1958.

 

Nagykanizsa , 1956. október 29.
A Dunántúli Kőolajipari Gépgyár Munkástanácsának határozata

Dunántúli Kőolajipari Gépgyár Munkástanácsa

Határozat

A Városi Munkástanácsba a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár munkástanácsa részéről küldöttként delegáltak:

Czapári Gyula
Márkus Andor
Gerencsér József
Baján György
Kovács Károly
Békei Gyula
Györe Ferenc
Bálics Károly
Szemerédi József

Nagykanizsa, 1956. október 29.

Nagy Péter
Munkástanács elnöke

Forrás: Megyei Bíróság, TB. J/1958.

 

Nagykanizsa, 1956. október 29.
Nagykanizsa Város Nemzeti Bizottsága alakuló ülésén meghozott határozatok

Nagykanizsai Városi Nemzeti Bizottság

Határozat

Nagykanizsa Város Nemzeti Bizottsága 1956. október hó 29-én alakuló közgyűlést tartott. Az ülés megnyitása után a jelenlévők egy perces néma felállással tüntettek és emlékeztek meg a magyar szabadságért és függetlenségért folytatott harcban elesett hőseink emlékének.
Ezután az ülés a következő határozatokat hozta:
A Nagykanizsai Nemzeti Bizottság követeli, hogy a kormány haladéktalanul tegye meg a szükséges intézkedéseket a Magyarországon állomásozó szovjet haderőknek az ország területéről történő legrövidebb időn belüli kivonása iránt. Ezt a határidőt a kormány az ország lakosságával közölje.
Gondoskodjék a kormány a magyar nép szabadságát és függetlenségét korlátozó hátrányos rendelkezések és törvények hatályon kívül helyezéséről, biztosítsa az általános emberi jogok érvényesülését, a teljes politikai szabadságot, a jogrend uralmát, adjon lehetőséget az országnak, hogy szabad és titkos választások útján megválasztott és több párt képviselőiből alakult országgyűlés döntsön az országos jelentőségű kérdésekben.
Követeljük, hogy a kormány az Egyesült Nemzetek Bizottságába delegált magyar küldötteket haladéktalanul hívja vissza és a magyar nép túlnyomó többségének bizalmát élvező kiküldöttek képviseljék a jövőben Magyarországot az Egyesült Nemzetek Szövetségénél.
Követeli a Nemzeti Bizottság, hogy a Magyar Rádió irányítását és műsorszolgálatát a Magyar Írók és Újságírók Szövetsége lássa el.
Nagykanizsa város rendjének biztonsága és a nyugodt életkörülmények biztosítása érdekében, de a lakosság lelki megnyugtatása érdekében is ez alábbi határozatokat hozta:
1. 1956. november hó 1. napja Mindenszentek napja ünnep, e napon a munka szünetel.
2. A város rendje és nyugalma biztosítása érdekében a Nemzeti Bizottság feddhetetlen múltú nagykanizsai lakos férfiakból nemzetőrséget alakít és ez a szervezet a karhatalmi szervekkel, rendőrséggel, honvédséggel karöltve őrködik a város rendje és békéje felett.
3. Nagykanizsa város közigazgatásának vezetésével a Nemzeti Bizottság városunk szülöttjét, a nagykanizsai közigazgatás régi szakemberét, Dr. Paizs Ferencet bízta meg. Az állásáról lemondott Horváth Balázs pénzügyi osztályvezető helyett a Nemzeti Bizottság a pénzügyi osztály vezetésével Lampert Imre számvevőt bízta meg.
4. Kiskanizsa városrész ügyeinek vitelével és a kiskanizsai polgárok érdekeinek képviseletére a Nemzeti Bizottság 5-10 tagú külön bizottságot alakít, akik munkájukat a Nemzeti Bizottsággal egyetértésben végzik.
5. A közlekedés rendjének biztosítására, személy- és teherforgalom lebonyolítására és a város lakosságának zavartalan élelmiszerellátására, illetve ennek megszervezésére szakbizottságokat alakít.
6. Nagykanizsa város vallásos érzületű lakosságának régi sérelmét orvosolta a Nemzeti Bizottság, amikor elhatározta és elrendelte, hogy a fakultatív hitoktatásra vonatkozó rendelkezések betartása mellett megnyitja a lehetőséget arra, hogy a szülők gyermekeiket még a folyó tanévben az iskolán belül hitoktatásban részesíthessék. A hittan oktatására vonatkozó beiratkozások határideje és az ezzel összefüggő teendők elvégzése a megalakított tanügyi szakbizottság feladata.
7. Nagykanizsa összes iskoláiban a tanítást 1956. november 5-én kell megkezdeni.
8. Dr. Fendler Károly SZTK szakorvos lemondása folytán a bizottság az SZTK nagykanizsai kirendeltség vezetésével Dr. Daka Mihály SZTK főorvost bízta meg.
9. Helyi sajtó megszervezését és helyi lap kiadását határozta el a Nemzeti Bizottság a lakosságnak az országos és helyi eseményekre vonatkozó pontos, megbízható és az igazságnak megfelelő tájékoztatása érdekében.
10. A Nemzeti Bizottság a karhatalmi szervekkel folytatott tanácskozás alapján a nemzetőrségi szervek bevonásával biztosítja a város rendjét és nyugalmát. A mozgáskorlátozó rendelkezések, kilépési tilalom 1956. október 29-től kezdődőleg 19 órakor lép életbe. A munkába induló és a munkából visszatérő egyének a tilalmi időben is szabadon közlekedhetnek, a karhatalmi szervek felszólítására azonban személyazonosságukat igazolványukkal igazolni kötelesek.
11. A Nemzeti Bizottság utasította a város területén lévő hivatalokat, vállalatokat, üzleteket és egyéb intézményeket, hogy 1956. október 30-án a munkát kezdjék el. A vállalatok munkásbizottságainak javaslata és követelése alapján a gyártásszerű munka azonban az ipari üzemekben mindaddig szünetel, amíg az orosz csapatok kivonulása az országból meg nem kezdődik. Ez természetesen nem vonatkozik a közélelmezést és közellátást szolgáló vállalatokra és üzemekre, akik a város közellátását minden körülmények között biztosítják.
12. A nehéz helyzetbe került Budapest lakosságának élelemmel való megsegítése érdekében a Nemzeti Bizottság elhatározta, hogy a nagykanizsai Földművesszövetkezet útján 3 teherautó élelmiszert, a tejüzem útján pedig két teherautó tejterméket szállít. A szállítmányok elindultak.
A Nagykanizsai Nemzeti Bizottság kéri a város lakosságát, hogy a magyar nemzet függetlenségéért és szabadságáért vállalt nehéz munkájában támogassák, a fent közölt rendelkezések betartásával segítsék elő a rend, a béke és a nyugalom helyreállítását.

Nagykanizsa, 1956. október 29.

Nagykanizsai Városi Nemzeti Bizottság

Forrás: Megyei Bíróság, TB. 1/1958.