Halis István emléknap 2005. február 19.

 

2001 óta, amikor intézményünk felvette Halis István nevét, folyamatosan ápoljuk névadónk emlékét és igyekszünk ráirányítani a város közvéleményének figyelmét életművére. Halis életműve egyre sokrétűbben tanulmányozható honlapunkon, állandó kiállítás látható a könyvtárban Halis István emléktárgyaiból, Halis István írásaiból többet sikerült megjelentetni kanizsai kiadványokban is. Mindezt azért tesszük, mert élete és életműve példa értékű minden Nagykanizsát szerető ember számára.
Ebben az évben ünnepeltük Halis István születésének 150. évfordulóját is. Ezért hirdettük meg 2005-ben a Halis-évet, melynek záró rendezvényét szeptember 24-én tartjuk.


Már negyedik alkalommal szervezzük meg a Halis István emléknapot (a 2004. évi Halis-napokról ide kattintva olvashatnak). Erre minden évben névadónk halálának évfordulójához (1927. február 23-án halt meg) közeli napon kerül sor. Ilyenkor megkoszorúzzuk a példás kanizsai Petőfi utcai szülőháza falán álló, születése 100. évfordulójára készített emléktáblát.


 

Ezt követően pedig őt, munkáit, korát és kortársait bemutató előadásokból, beszélgetésből, felolvasásból álló program következett.
A meghívott előadók között szerepelt Illés Mária Halis-kutató, valamint Móricz István, aki Halis István bronz emléktábláját fogja elkészíteni. A program végén pedig Halis-művekből olvastak fel.



Ez évi Halis István emléknapunkon adtuk át az általános iskolás korú diákság soraiból a Lapozz bele - kattanj rá felhívásunkra pályázóknak a jutalomkönyveket (ez a program megismerhető honlapunkról). A jelentkezők száma meghaladta a 25-öt.


Sor került a Nagy Könyv című országos olvasásnépszerűsítő program zalai meghirdetésére is, mely a regények olvasására irányítja az ország közvéleményének figyelmét.

 

 

A program után egy kis teázásra, kávézásra hívtuk a jelenlévőket a könyvtárban működő Könyvmoly Kávézóba, ekkor mód volt arra is, hogy megnézzék könyvtárunk szolgáltatásait ismertető kiállításunkat (a kiállításra készült posztereket ide kattintva tekinthetik meg).