Irodalmi Kör vagy Önképzőkör?
II.
Nagykanizsa, április 10.
(Ms. Bg.) Tegnaptól fogva tudom, hogy "gyermek vagyok, gyermek lettem újra." Kineveztek a nyilvánosság előtt újra 18 évesnek, pedig hát meglehetős régen volt az, mikor én még olyan fiatál valék, hogy nem tudtam hogyan csinálják az újságot. Elmondták rólam (szabadon a népdal után) "nem riportban lettél, ciceróban születtél," és hozzá jóakaratúlag megsimogattak, azt mondván, hogy "csak folytassa fiatalember egészen ügyesen csinálja a dolgát."
Köszönöm a szíves jóakaratot, de hála az égnek, nincs rá szükségem; köszönöm azt a figyelmeztetést, hogy "ne operáljak olyan bátran," de nem tartozom azok közé, akiknek okuk van megijedni az éjjeli alakok attakjaitól; egyszerűen azért, mert nem szoktam személyekre fenni tollamat, hanem csak elvekre, illetőleg a jelen esetben az elvtelenségre. Pedig csakugyan volna okom ezúttal személyekkel foglalkozni, ámde én is - mint ama Zalai-Közlöny-beli cikk szerzője, - idézem Madách szavait a Kepler-jelenet egy másik részéből: "Mára a nyakazás elmarad."
...Térjünk hát vissza a vita tárgyára, az Irodalmi és művészeti Körre.
Ez ügyben írott első cikkemet ("Zala" 26. szám) így fejeztem be: Reméljük, hogy nem akad komoly vitatkozó, aki el akarná velünk hitetni, hogy igenis az a jó, az a valódi és üdvös, amit a Kör eddig nyújtott. És íme mégis akadt egy valaki, aki ezt el akarná velünk hitetni; igaz, hogy nem komoly vitatkozó, mert egy rossz vicc kedvéért az "I. és M. K." még meglévő maradék renoméját avval rontja le, hogy egy szuszra emlegeti a 72-ös számú koldussal, meg a "hellbéli" tűzoltóbandával.
No jó, maradjunk meg a párhuzam mellett, nevezzük ki a Kört például a 73-as számú városi szegénynek, aki - a 72-essel ellenkezőleg - nem érti a mesterségét. - Halis Istvánnak van egy gyönyörű könyve, "Színes Mozaik Kanizsa Történetéből," melyben idézi, hogy az egyszeri királyi biztos a kanizsaiak könyörgő deputációját azzal vigasztalta: "ne féljetek, jobban lesztek szegények." Bizony "jobban lesztek szegények" az I. és M. K.-ben, ha védelmetek a tárgyilagos támadás ellen csak egy vállvonogatás, mely azt akarja kifejezni, hogy "uram, hiszen magának igaza van, eszem azt a lelkét, hanem mi szegények vagyunk, örülünk, ha közönség híján meg nem halunk." - A jó közönség azt mondja (és erről számtalan szóbeli közlés alapján győződhettem meg) "hiszen igaza van az úrnak, eszem azt a lelkét, hanem mi szegény közönség örülünk, ha egyáltalán kapunk valamit, legyen bár az irodalom helyett magasabb fokú gyerekjáték, és művészet helyett... valami más."
S kérem, mi volna ennek a visszásságnak az u. n. "mérsékelt" elemek szerint, egyedüli orvossága? Korántsem a színvonal emelése, a Kör címének megfelelőleg, mint azt előbbi cikkemben részletesen kifejtettem, - hanem igenis a Kör címének lefokozása a színvonalhoz megfelelően. Hát ez bizony nagyon egyszerű kis dolog, - és főleg hamisítatlan kanizsai eszmejárás. Repülni nem tudunk, hát csúszunk-mászunk. Nem bírunk felemelkedni a tisztább magaslatokba, tehát merüljünk el még mélyebben a zsombékba, ahol - ah! - oly jól, oly kedélyesen érezzük magunkat. Erre az álláspontra van a németnek egy igen találó szava: "aus der Froschperspective", amivel ellenkezőjét fejezik ki az "aus der Vogelperspective" kifejezésnek. A védelmi párt az I. és M. K. ügyeit "a békatávlatból" nézi, jómagam (de remélem nem egyedül magam) pedig a "madártávlatból." Ugyan, honnan szebb a kilátás?
Annak kimutatására, hogy miképpen képzelem a Kör előadásait üdvöseknek, szolgáljon az alábbi újsághír, melyet a Pesti Hírlap egyik minapi számából iktatok ide:
Népszerű irodalmi esték Félegyházán. Félegyházán, a szomszédos városok és a főváros mintájára elhatározták, hogy irodalmi matinékat rendeznek. A rendező bizottság élén a város polgármestere áll, Félegyháza intelligenciájának társaságában. Az első matiné április 8-án lesz a következő műsorral: Szalai Gyula főgimnáziumi tanár szabad előadást tart az irodalom köréből, Móra Ferenc költeményeiből olvas fel, Dániel Mihály pedig az ízlés hanyatlásáról meditál.
Tehát Félegyházán lehetséges, ami Kanizsán lehetetlen? Ott megtörténhet az, amire itt hiába törekszünk, t. i. a komoly irányú, előkelő színvonalú irodalmi egyesülés, ahol igazán szolgálják a művelődést? És mi kanizsaiak milyen nagyra vagyunk avval, hogy számos magyar várost megelőzünk az intelligenciában!
S furcsa, hogy a fent idézett új egyesülés még csak hangzatos címet se választott! Nekik úgy látszik nem fáj a címkérdés. Ők nem kölcsönzik ki valamelyik helyi vonatkozású nagyság nevét... pedig ott a közelben Kis-Kőrösön született valami Petőfi nevű ember.
"Deák-Kör," "Csengery-kör," "Királyi Pál-kör." Vajon nem érzik-e az urak egy ilyen név súlyát? Nem él bennük az a tudat, hogy egy ilyen név nem lehet (mint említeném) "titulus bibendi et cantandi." Ilyen címek még sokkal többre köteleznek, mint a mostani cím, és ha a jelenlegt nem vélik megfelelőnek, akkor azon jövendőbeli cím még sokkal inkább kirívóvá teszi a belszervezet és a külszín közötti különbséget.
Ismét csak más városok analóg példájára utalok. Szegeden van a Dugonits-kör, Pozsonyban a Toldi-kör, Debrecenben a Csokonai-kör stb, stb. Ámde ezek az egyesületek derekasan meg is felelnek a patrónusuk nevének, és tudtommal nemcsak passzív, hanem aktív módon is szolgálják az irodalmat és művészetet. De nem kell olyan messzire mennünk s nálunknál nagyobb városokat idéznünk. Ott van pl. Pápán a Jókai-kör.
Mint említettük, a Kör a közönséget, a közönség pedig a Kört okozza.
A dilemmából van kijutás, ugyanis az első esetben a Kör (talán kissé nagyon is önbizalmú) vezetősége kényszerítse a közönséget a komolyabb irányú műélvezetre, tálaljon eléjük érdemes dolgokat, s meglátja majd hogy sikerülni fog-e. Azt hiszem, hogy senki nem utasította még vissza a pecsenyét azzal az érveléssel, hogy az ő gyomra csak a krumpli-leveshez van szokva!
Ha pedig a közönségnek van igaza, akkor a Kör adja be a derekát és vegye elő a fejét! Kényszerítse ez esetben a közönség a Kört a komolyabb irányú működésre.
Nem fog ártani, ha beáll a krízis. Orvosi nyelven szólva, a krízis vége nem okvetlenül "exitus laetalis" - vagyis elhalálozás, hanem a legtöbb esetben egészséges fordulat. Hadd forrongjon egynémely "magát találva érző" egyéniség. Majd meglátják; ez a mostani bolygatás nem fog elvonulni következmény nélkül. A közönségnek már felnyílt az esze, csak a Kör dugja még a fejét struccként a homokba.
Adjanak italt a művészet forrásából, ne pedig a kanizsai kanálisból, - és e sorok írója megfogadja, hogy akkor csupa rózsavízbe fogja mártani tollát!
Magántisztviselők gyűlése.
Alig hogy megalakult a "Magántisztviselők Országos Szövetsége - Nagykanizsai Bizottsága," máris tevékeny működést fejt ki. Legutóbbi ülésükön a magántisztviselők teljes vasárnapi munkaszünete mellett foglaltak állást és elhatározták, hogy körlevelet bocsátanak ki a helybeli irodafőnökökhöz. amelyben felhívják figyelmét a kötelező munkaszünet betartására. - Gyűlésük lefolyásáról a sajtóbizottság a következőket jelenti:
A magántisztviselők orsz. szövetségének nagykanizsai bizottsága folyó hó 9-én tartott ülésén a tagok rendkívül szép számban jelentek meg. Schulhof Ákos elnök a nagygyűlést megnyitó beszéde után, a titkár felolvasta a tisztikar által kidolgozott ügyrendet, amelyet a jelenlevők egyhangúlag elfogadtak. Majd 20 tagú választmányt választottak. Megválasztattak: Ehrenstein Jakab, Fekete József, Fischer Arthur, Fleischner Miksa, Gross Ernő, Gürtler Ferenc, Halis István, Knortzer György, Kleinfeld Ignác, László Vilmos, Lányi László, Lendvai Samu, Neufeld Jakab, Nagy Samu, Révész Lajos, Rosenberg Sala, Spitzer Gyula, Tripammer Gyula, Villányi Henrik dr. és Wusztl Alajos.
A vasárnapi munkaszünet kérdésénél az elnökön kívül Gáspár Béla és Kleinfeld Ignác szólaltak fel. A gyűlés elhatározta, hogy a teljes vasárnapi munkaszünet tárgyában a főnökökhöz körlevelet bocsát ki. Révész Lajos indítványára egyhangúlag elhatározta, hogy a költségek fedezése végett 2 korona tagsági díj helyett 8 koronát szed. - A gyűlés hivatalos lapul a "Zalá"-t jelölte ki. - A nagygyűlés után közvetlenül választmányi ülés volt, melyen megválasztották az albizottságokat. - A felszólamlási bizottság tagjaivá választattak: Lendvai Samu (elnök), Gürtler Ferenc, Kleinfeld Ignác és Fekete József. - A helyközvetítő bizottság tagjai: Villányi Henrik dr. (elnök), Spitzer Gyula, Rosenberg Sala és Halics Lipót. - A sajtóügyi bizottság tagjai: Révész Lajos (elnök), Nagy Samu és László Vilmos. - A választmányi ülésen az elnök bemutatta a szövetségi központ levelét, amelyben kijelentik, hogy a nagykanizsai bizottságba a környékbeli városok tisztviselői is beléphetnek. Kertész Lajos indítványára kimondotta a választmány, hogy a tagokat körlevélben hívja fel a belépésre.
A bizottság lapunk útján tudatja a magántisztviselőkkel, hogy az igazoló jegyek megérkeztek. A jegyek 3 korona lefizetése ellenében Hochfluss Soma titkárnál átvehetők.
A bizottság körlevele a következő:
T. c.
Miután a munkaszünetet tárgyaló miniszteri rendelet tekintetében egyesek nem bírnak teljes tájékozottsággal s így ezen rendelet mikénti betartásának kötelezettőlsége mindeddig különféle módon magyaráztatott - a Magántisztviselők Országos Szövetsége feliratilag kérdést intézett a nagyméltóságú kereskedelemügyi m. kir. miniszter úrhoz, ki 67438/VII. 903 sz a. leiratában egyebek között következőket válaszolja:
"Értesítem, hogy a vasárnapi munkaszünetre vonatkozó rendelet tartalma ismételten közöltetett hírlapilag és ismételten a legkülönbözőbb alkalmakból kifolyólag figyelmeztetett az érdekeltség, hogy az ipari vállalatok irodáiban vasárnapon egész napon át szünetelnie kell az irodai munkának", folytatólag pedig meghagyja: "Ha tehát e rendelet be nem tartatik, annak egyedüli orvoslási módja a konkrét esetek bejelentése az illetékes rendőrhatóságnál."
Ezen leirat egy másik része így hangzik:
"Az ipari és kereskedelmi irodák vasárnapi munkaszünete tekintetében a rendelet a székesfőváros és a vidék között nem tesz különbséget."
Ezen ministeri leirat fenti tartalmát azért tartjuk szükségesnek becses tudomására hozni, mert egyes cégek mindeddig nem részesítették alkalmazottjaikat a törvényes teljes vasárnapi munkaszünetben, mely törvényes kötelezettségek még a munkaadó és alkalmazott között eddig esetleg létesített vagy jövőben létesítendő ellentétes megállapodás esetén is fennáll.
Tekintve, hogy a Magántisztviselők Országos Szövetsége a vasárnapi munkaszünet keresztülvitelét egyik céljául tűzte ki mi kötelességünknek teszünk eleget, midőn ezen átiratunkkal t. Címet felkeresni bátorkodunk és kérjük, hogy hatáskörében a törvénynek már saját érdekében is érvényt szerezni szíveskedjék.
Személyi hír. Dr. Kunoss István kiváló orientalistánk átutaztában f. hó 11-én városunkban kiszállt és fölkereste Halis István v. tanácsost. Hosszabb eszmecsere után abban állapodtak meg, hogy a török korbeli maradványok egybeállítása céljából a tudós nyelvész több napra még lehetőleg ez évben ismét városunkba fog jönni.
Tollfuttában.
Nagykanizsa város tisztviselői végre dagadoznak a reménytől. Eddig t i. mindig csak apadoztak szegények.
Apadoztak pedig a millenniumi esztendő óta.
1896-ban nagyra dagasztották náluk a reményt, hogy rendezik fizetésüket. A rendezés azonban csak maradt, maradt.
A közigazgatási végészettel is foglalkozó városi tisztviselők, akik tudják, hogy ama bizonyos szép-ígéretek miképpen válnak múmiákká: már meg is állapították határozottan, hogy a fizetésrendezési, illetőleg javítási ígéretnél megkezdődik a múmiává aszás folyamata. A második ezer elmúltával majd valószínűleg meg is találják a soha be nem váltott, múmiává aszott díszközgyűlési ígéretet.
Ez volt a hangulat nyolc esztendőn át. Megszilárdította ezt a hangulatot az, hogy néhány esztendővel ezelőtt valami szabályrendelet-készítő vagy módosító bizottságot is küldött ki a képviselőtestület a maga termékeny kebeléből azzal a megbízással, hogy a módosítandó szabályrendelet keretébe illessze bele a fizetésrendezést is.
Tehát megtettek minden ismert intézkedést, hogy a fizetésrendezés ügye csakugyan múmiává aszalódjék.
Milyen kedves dolgokat írhatott volna erről a múmiáról majdan a legközelebbi millennium Halis Pistája. Ezt csak úgy elgondolni is gyönyörűség volt.
Ebbe is bele kellett szólni Tisza Pistának.
Abba a fizetésrendezési labirinthusba, amiben csak az ő bankos feje tud eligazodni, valamiképpen belepottyant egy paragrafus, amely szerint a polgármesternek olyan fizetés dukál, mint a főszolgabírónak és a rendőrkapitánynak olyan, mint a szolgabírónak.
A rendőrkapitányunk ennek a paragrafusnak a foganatosítását sürgette; amire egyik pénzügyes város-atya azt mondta: "A törvény: törvény; ez alól nem lehet kibújni. Ezt meg kell adni. Punktum!"
A többi pénzügyes városatya azonban nem mondta ki a punktumot, hanem azt határozták, hogy most már mégis csak rendezni kell valamennyi tisztviselő fizetését; ha másképpen nem lehet, hát külön szabályrendelet keretében. Erre mondták csak ki, hogy punktum.
A szabályrendelet-készítő bizottság eddig már bizonyosan meg is állapította a fizetéseket.
Hanem hát ez még csak az első laboratórium. Még hátravannak a kritikusabb laborausok. A valóságos méregkeverők, akik nem úgy tesznek, mint a patikai méregkeverők, hogy mézben adják be a mérget is, hanem sajátos módon méregbe takarják a mérget is.
Nem lehetetlen, hogy a városi tisztviselők ennek a mézburkolatnak a hatása ellen akarják most egymást biztosítani; azért etetik egymást kölcsönösen már is a méreggel. Mérik egymásnak a méreg-adagokat a méz-adagok miatt.
Úgy történt ugyanis, hogy a fizetésemelésnél a mézadagolási tervezet nem készült mindenkinek az erszényíze szerint. Egyiknek nagyobb adagot ígér a tervezet, mint a másiknak: mivelhogy (ad nótam: "Sok az eszkimó, kevés a fóka.") sok a méh és kevés a méz. Most azután egyik a másik szája elől szeretné elméhelni a mézadag egy részét és zsongva-dongva röpködnek a mézszegény kaptár körül, ahol a méhészek azon tűnődnek: hogyan lehetne ennek a kérdésnek megoldásánál is a kecske és a káposzta vízözönkori elméletét (hogy t i. a kecske is jóllakjék, meg a káposzta is megmaradjon) alkalmazni.
Hát ezt az elméletet itt nem lehet sikerrel alkalmazni; de talán méltóztatnának megpróbálni azt a másikat, a legújabbat, amit egy pénzügyes városatya állított föl, mikor az ipariskolai tanítók fizetését tárgyalták a pénzügyi bizottságban.
E szerint az elmélet szerint ("A kecske koplaljon, hogy a káposzta megmaradjon.") nem úgy kell a fizetéseket megállapítani, hogy a munkával arányban legyenek, hanem egyszerűen árlejtést kell hirdetni az állásokra: ki vállalja el azokat olcsóbbért; vagyis: melyik kecske lesz olyan jámbor szamár, hogy koplal és a káposztát hagyja a szamárnak.
A városi tisztviselők fizetésének rendezése.
E lap múlt számában a fenti cím alatt egy vezércikk jelent meg, mely foglalkozik a városi tisztviselők fizetésének régen vajúdó emelésével.
A cikkezőnek igaza van. De általánosságban van írva az egész cikk, azért szükséges a kérdés közelebbi megvilágítása annál is inkább, mert ez a kérdés közügyet képez, tehát a városi képviselőknek az ügyet tisztán kell látniok.
A lakbér-tervezet kiszabásával egy másik cikkben fogunk foglalkozni, ha idő marad reá. Ez alkalommal csupán a tulajdonképpeni fizetésemelést vizsgáljuk.
A tervezett fizetéseknél legelsőben szembetűnik, hogy vezérelveket nem állított föl a tervező-bizottság. Pedig vezérvonal nélkül nem lehet a fizetéseket igazságosan rendezni. Ilyen vezérelvek a cikkező által fölsorolt következő tételek, melyeket semmiképp sem szabad a fizetésnél figyelmen kívül hagyni:
a) A fizetésemelés nem lehet kisebb összegű, mint az eddig élvezett személyes pótlék;
b) Föltétlenül szükséges, hogy az írnokok alapfizetése legalább 1200 koronára emeltessék;
c) Fizetésjavításban a kültanácsosok is részesítendők, még pedig úgy a nagykanizsai, mint a kiskanizsai tanácsosok. Minthogy a tervezetben ezek mellőzve vannak, hír szerint a kiskanizsaiak nagy ellenállásra készülnek a tervezett javaslat ellen.
És most nézzük a költségvetést. Hasonlítsuk össze a múlt évivel. Akkor a következő eredmény látszik:
1) A polgármester fizetését emelik 2000 koronával. Ez állásnál figyelembe vétetett, hogy az 1883. évi I. tc. folytán képesítéshez van kötve s hogy a város első tisztviselője; s végül megtartatott a törvény ama rendelkezése, hogy a polgármester fizetése nem lehet kevesebb, mint a főszolgabíróé.
Megjegyezzük, hogy a polgármester állását kivételességénél fogva nem fogják összehasonlításba venni a többi tisztviselők állásával.
2) Főjegyző a tervezet szerint kap 1000 korona fizetésemelést, mely az eddigi fizetés 42 %-ának felel meg. Ez állásnál figyelembe vétetett, hogy nagyobb képesítése van, mint amilyet a törvény előír, - t. i. a főjegyzőnek ügyvédi oklevele van.
3) Főkapitány kapna a tervezet szerint 500 korona fizetésemelést, mely fizetésének 21 %-át teszi. - Ennél megtartatott a törvény ama rendelkezése, hogy a rendőrkapitány fizetése nem lehet kisebb, mint a szolgabíróé.
Látjuk, hogy eddigelé a szervező-bizottság igyekezett egybeolvasztani a törvény és a méltányosság kellékeit. Hanem ezt a fonalat elvesztették már a következő állásoknál:
4) Az árvaszéki előadó fizetését csupán 200 koronával emelték. - Ez csak 8 %-ot tenne ki.
Itt már nem vették figyelembe, hogy ez állás az 1883. évi I. tc. szerint szintén jogi képesítéshez van kötve, s hogy a vármegyei tisztviselők fizetésének rendezésénél az árvaszéki ülnök egy osztályba soroztatott a főszolgabírákkal (Más városokban, pld. Szombathelyen, a városi árvaszék ülnöke fizetésben közvetlenül a polgármester után következik.)
A bizottság pedig az árvaszéki ülnök után most egész sereg tisztviselőnek adott kevesebb fizetésemelést, mint az eddig élvezett személyes pótlékuk volt. Ilyenek:
5) A közigazgatási tanácsos, a városi pénztárnok, a számvevő és az adóellenőr, kik csupán 200 korona emelésben részesülnének, mely eddigi fizetésük 10 %-át képezi.
6) A v. adótiszt, a gyámpénztári ellenőr és a rendőrbiztos szintén 300 korona fizetésben részesülnének, mely eddigi fizetésük 6%-át képezi.
Most megint emelés mutatkozik a mérnök és ügyész fizetésénél:
7) A mérnök nyerne 1800 kor. fizetésemelést, mely fizetésének 110 %-ának felel meg.
8) Az ügyész kapna 400 korona fizetésemelést, mely eddigi fizetésének 40 %-át teszi.
A mérnök és ügyész állásánál a bizottság figyelembe vette, hogy mind a kettő képesítéshez kötött állás.
Úgy látszik, mintha a bizottság előtt az lebegett volna, hogy a képesítéshez kötött állásokat jobban fizeti. De már a következő állásnál, az aljegyző állásánál, megint nagyon lesüllyedt a bizottság kezében a mérleg.
9) Az aljegyző csupán 100 korona fizetésjavítást kap, mely 7 %-nak felel meg.
10) A könyvelő, valamint a levéltárnok szintén csupán 100 korona fizetésemelésben részesülnének, mely eddigi fizetésük 7 %-ának felel meg.
Mikor a bizottság idáig ért a tárgyalással, akkor az egyik bizottsági tag, Mikoss Géza azt kiáltja: - "Urak, ez csak borravaló!"
Emez erélyes felkiáltásra megint felbillen a mérleg és a két alkapitánynak fejenkint 600 korona fizetésemelést engedélyeznek, mely az eddigi fizetésük 42 %-át képezi.
Tehát az írnokokon és kültanácsosokon kívül, kiknek fizetése okvetlenül a b) és c) pont alapján lesz rendezendő, mert mostani javaslat szerint részben nagyon csekély emelést, részben pedig semmit sem kapnak, - következőknél van előirányozva kevesebb fizetés: Viola József, Csányi János és Perger Károlynál (7 %), Halis Istvánnál (8 %), Ats József, Halvax Gyula, Anhoffer Gyula és Neu Albertnál (10 %). Ezeknél az eddig élvezett személyei pótlék nagyobb volt, mint a most előirányzott fizetésemelés.
Ez így nem maradhat!
Hisszük, hogy a képviselőtestület fel fog tudni emelkedni az igazságosság és méltányosság magaslatára. A fizetésemelést nem osztja sem borravaló, sem jutalom, sem büntetés gyanánt, hanem rokon és ellenszenv nélkül az ügy igazsága szerint intézi el a kérdést!
Vagy olyan nehéz volna nálunk az igazság útját követni?
A korlátlan lehetőségek városa.
Mered-e hinni, nyájas olvasóm, hogy ezen cím alatt a mi Nagykanizsánkról akarok neked beszélni? Elképzelheted-e, hogy ezen címen a mi városunk múltjáról, melyben volt öröm, jövőjéről, amelyben van remény, s jelenéről, amelyben - sajnos - semmi sincs, fogok neked - oh, Múzsa ne hagyj el! - mondani, mesélni, oktatni, leckéztetni, költeni, s ha úgy veszed: valóságot regélni. Tulajdonképpen tehát azt írhattam volna címül: "Csevegés Kanizsa város múltjáról, jelenéről és jövőjéről." De hogy nem azt írtam, annak sok az oka, foka. Ma Amerikáról mondják: Land der unbegrenzten Möglichkeiten, s hidd el, bár tudom, hogy egykönnyen el nem hiszed, Kanizsa fogalmában van egy kicsi Amerikából, vagy ha hasonlat nem is, de az ellentét olyan éles, hogy ez is szembetűnő; úgy hogy Kanizsa a korlátlan lehetőségek városa. - Íme néhány vonás: Ma már minden újságolvasó ember tudja, hogy a világ nemsokára el fog amerikaiasodni, vagyis előbb-utóbb nemcsak a cipőd, ruhád, késed, nagynénéd, táncod, gallérod és búzád lesz amerikai, hanem az lesz gondolkodásmódod, az lesz a gazdagság után váló vágyad, azzá lesz az éned. Mindenütt, ahová jössz, találsz amerikait. S íme, jussál bárhova, nem találkozol-e kanizsaival? Bármi társadalmi fokon, a közoktatásügyi minisztertől lefelé a végrehajtóig. Svédországtól Konstantinápolyig mindenütt ellep a kanizsai. - A világ Amerikába tódul. Idegen kultúrával jön s amerikaivá lesz. A kanizsai tódul Kanizsáról s idegen kultúrába kanizsait olt. Szóval, a világ el fog amerikaiasodni, és elkanizsaiasodni!
Mindenütt kanizsai! Szinte nem csudálkoznám, ha kisülne holnap az amerikai milliomosról, hogy Kanizsán nőtt törzsöke fájának, amint nem csodálkozom azon, hogy kanizsai lesz báró, hogy ő áll az állam legtekintélyesebb hivatalai élén, Párisban író, Bécsben bankár, Moszkvában tudósító. New-Yorkban gazdag kereskedő. Csak Kanizsán nem lesz majd kanizsai. Bár Halis urat nem tisztelhetem ismerősömnek, mégis olvasván egyet mást igazán kedves és szeretetreméltó írásaiból, tőle, mint Kanizsa régi ismerőjétől, bátor vagyok kérdeni: nincs-e igazam?
Hol vannak a régi kanizsaiak? Hát elszéledtek a föld kerekségén. S az meg már régi igazság, hogy a távolba szakadt ember, ha sokat nem is, hanem egy tulajdonságot, egy emléket, egy parányit megőriz az ő egykori szülőföldjéről. A mi kedves neki az emlékezetben, régi visszaemlékezésképpen őrzi, ha csak egy dallam is, ha egy kedvenc kifejezés, ha egy régi mondás, amelynek egy-egy elmosódó vonás, egy elhunyt barát szava adja meg a báját. Ehhez aztán vissza-visszatér a távolban, s lassankint csak ez marad, ami őt az otthon levőkkel összekapcsolja. De mégis, sokszor ezen az egy vonáson át visszaképzeli a régi időt, s megfeledkezve a jelenről Goethevel mondja:
"Was ich besitze, seh ich wie im Weiten,
Und was verschwand, wird mir zu Wirklichkeiten."
Az otthonmaradottakat nemigen bántja ilyen gondolat; őket kevésbé bántja ha netán elvesztenék a visszaemlékezésnek azokat a fonalait, amelyek visszavezetik őket a gyermekkor emlékezetben megszépült helyeire.
Ők a régi környezetben maradnak, s észre sem veszik, míg egyszer csak észrevétlenül új környezetben élnek.
És most egy kis tudományos sauce t!(?) (oh, engedj meg drága olvasóm egy kis nagyképűsködést) Ezekre az elbujdosó kanizsaiakra olvasom egy francia tudósnak. Dumond-nak (nem azt a szélhámos francia nyelvmestert értem aki Kanizsán is megfordult) a tanítását a társadalmi kapillaritásról. Szerinte minden egyén emelkedni akar magasabb osztályba, s mindent, ami őt útjában akadályozza, elkerül, elhagy, mint ballasztot eldobja.
Hát a túlzott individualizmusú kanizsaiak nem azért dobják el a ballasztot, s lerántják magukról, mint Nessus ingét, hogy a nagyvilágban szabadon kapaszkodhassanak s hogy... végre mégis Ikarusként törött szárnnyal visszajöhessenek régi jó helyükre, hol a patriarkalizmus tengerében bár régi illúziójuk híján, becsületes, maradi tevékenységet fejtsenek ki. - De ugyancsak említhetem Hansent, aki felállította mintegy a világnak indult kanizsaiaknak intő szóul a 3 néposztály neoplatonisztikus elvét. Első - úgymond - és a leggazdagabb: a földbirtokos osztály, de mivel több a fóka, akarom mondani a földbirtokos, mint a földbirtok, kénytelen az ember áttérni a - munkára: a szellemi és testi munkára.
Igen ám, de hogy ez a középosztály megélhessen, sokat kell dolgoznia, így jön a túlproductio, ebből a proletáriátus s a három néposztály között állandó áramlás folyik. Hokus pokus s egy pillanatfelvétel Kanizsánkra, és íme megrögzítve láthatod az áramló három osztályt!
Eddig annak a kedves olvasómnak szólt írásom, a ki távol esett Kanizsától; most Neked szólok derék otthonmaradt földi. Téged értett a híres és szellemes angol hölgy, lady Worthley Montagne, amikor nálunk utazván így írt: The people hungary live lasily enough, they have no money. (Kanizsai nyelvre lefordítva: Ti, kanizsaiak, nálatok nagy a "flanc", de azért pénzetek nincsen.) S íme, ez annak a groteszk mondásnak az eredetije, amely szerint Kanizsa - Grossflausendorf. Pedig kanizsai emberről általánosságban nem lehet állítani, hiszen egyik sem hasonlít a másikhoz ilyen külsőségekben. Mindenik egy-egy individuum. Csak abban az egyben hasonlítanak egymáshoz, hogy amit más városbéli ember őróluk így "en block" állít annak megszemélyesítőjéül legjobb barátjukat képzelik. Én nem vagyok ilyen, - gondolja magában, - hanem X úr, vagy Y nagysága szakasztotta ennek. Az tény, hogy mindenik kanizsai a másikat szidja, s hogy mindeniknek igaza van.
De most már éppen elég volt! - vélem hallani s én az ismeretlenség homályába burkoltan, kotródom, nehogy valamiképpen engem is kérdőre vonj, nyájas kanizsaim, mert hisz et ego in Arkadia, én is telivér kanizsai vagyok, íme bizonyság ez írás. - De én üdvözöllek benneteket ti kanizsaiak, akikben van valami igazi kanizsai vonás, s akik tán büszkék is vagytok a ti kanizsai voltotokra. Merészek, vállalkozók vagytok. Szidjátok néha várostokat, s titkon mégis szeretitek, akik elszakadtok, mégis kíváncsiak vagytok a kanizsai hírekre; akik nem feledtétek el a két rőf hosszú korzót, azt a vegyes kövezetű érdekes kis helyet, ahol elkövettetnek a sottiss-ok megtétetnek a napi viccek, elmondódnak az újdonságok, megalakul a közvélemény. Ez a kanizsai specialitás, mint a pozsonyi kalács, a miskolci kocsonya, a szegedi halászlé. A traccs. Az okos, finom iróniájú, a gúnyos, a gonosz s mégis negédességbe takarózó traccs. Egyszerre édes és pős, igaz és hazug, fáj és jól esik, felmagasztal és lesújt.
És ez a traccs él és mindent tud. S milyen találó rá a francia kérdés: Que'que un est plus sate que Voltaire? C'est tout le monde. - Kanizsánknak Voltaire-je ez a traccs.
De hogy jártam? Rőzselángot gyújtottam, hogy világánál lerajzoljam a városnak a silhonettejét s íme most kapargálom a hunyó parazsat. Meg akartam rajzolni a múltat, s a jövő képét, s amit adtam, magam képére faragott Kanizsa. Hallani vélem az igazi kanizsait, amint az én Kanizsámnak szemére hányja:
Du gleichst dem Geist, den du begreifst, Nicht Mir!
De most már búcsúzok, jó kanizsaim, s azt mondom búcsúzóul, amit a görög ember mondott a távozónak: chairé! Éljél!