A régi Kanizsa.
Bizony, csak újságíró-munka lesz ez a tárca, minden történetvázolói kvalitás nélkül. Az újságírók mindig a jelen történetírói és akkor sem tagadhatják meg magukat, ha olyan dolgokról írnak, melyek már a történeleméi. A múltat is a jelen látó szögletéből nézik és így ha újságíró adja magát régmúlt események megírására, vagy ásatag állapotok leírására, ezekből az elbeszélésekből és leírásokból a legteljesebb hiányzik a történetírás legfőbb kelléke: a beleélés. Történetvázolásnak tehát nagyon gyenge munka lenne az, ha én Kanizsa régmúltjáról írnék. Pedig mégis írok, de azzal a vigasztaló tudattal, hogy a közönséget az is érdekelheti, ha mai szemmel nézzük a régi Kanizsa állapotát, továbbá, hogy ezen a történelmi állapoton nem esik sérelem, mert - Isten éltesse Halis Istvánt - van ennek hivatott történetírója is.
Valahányszor a városi közgyűléseken Blau Ottó bátyánk tört magyarsággal, de föltétlenül kuruc tendenciával hatvanas évekbeli nevein nevezte a város utcáit, tereit, dűlőit, földjeit, nekem mindig úgy tetszett, hogy az öregapám szelleme jár haza, ki pedig háztulajdonos volt a vasúti utcában. Ha valaki, hát Blau Ottó a mai Kanizsát is régi szemmel nézi. Az ő jóvoltából nézzük mi mai szemmel a régit, a bürgerek egyszerű, gazdag, megelégedett Kanizsáját, melyből nem maradt egyéb, mint a gazdagság romjai, néhány "Fliegende Blätter" stílusú ház és Blau Ottó, ki emlékezik, ha van közönsége és nem tagadja meg a régi bürger-erényeket. Hogy pedig baj ne essék, az erényt az erkölccsel ne tessék össze téveszteni. Egészen bizonyos különben, hegy például Halis István történelmi kútfőnek nem elégedne meg pusztán Ottó bácsi előadásával, de én megelégszem vele. Valamikor, egy öregasszony szobájában nagyon szerettem élvezni a forró kályhára tett almahéj szagát. A "Háromcsőrű kacsa" középkorbeli, németalföldi hangulatát felitta a lelkem és érzem, hogy a Goethe által magasztalt bürgerények fanatikus hívőre találnának bennem, ha véletlenül műasztalos lennék Ilmenau táján. Ezek a hangulatok kapnak lábra bennem, ha Blau Ottó, míg a régi Kanizsáról beszél, közéleti tekintélyekként említi a Lener-Schuster, a Tenn-Schmidt, a Seiler Péter Uhrmacher nevét.
Hát még a rácok: az Axentiek, Dobrovics, és még egy sereg gazdag szerb, kik valamikor a zsidót helyettesítették a kalmárkodásban, ügynökségek és antiszemitizmus nélkül. Az izraelitának korábban tudvalevőleg csupán ama kereskedelmi ágakat volt szabad művelnie, melyek zenekísérettel, főképpen fuvóhangszerek kíséretével voltak összekötve. Oly kevés szerepük volt a gazdasági tereken, hogy még félszázad múlva is legendás hittel emlegették ama nagy Lackenbachert, ki a napóleoni háborúk idején hadseregszállításon meggazdagodott (ez már akkor is jó üzlet volt) és kinek leánya állítólag már lovagolt.
A bürgerek, helyesebben a "birgerek" között tekintélyes szerepe volt az öreg Tripammernak, kinek hatalmas stráfkocsiai két-két lóval ideszállították a felgyülemlett vagyon nagy részét, melyet aztán az utódok négy-négy lóval és a börze paripák nélkül elhordott innen. Nem a Déli vasút, hanem ezek a stráf-kocsik hozták a pénzt a jobb időkben, midőn Wlassics törvényszéki elnök úgy intézte el az idézéseket, hogy rászólt az utcán cigánykerekező gyerekre:
- Sag dein Vater, er soll auf kummen.
- Nem volt se zsidó, se keresztény, - emlékezik a forrásom. Birger volt. Polgár.
Az egész város egy család, sok borral és sok kaláccsal. A társadalmi étet középpontjában a Bürgerverein állt, továbbá a Casinó (a hercegi épületben) és a Damensalon, melyet azért hívtak Damensalonnak, mert hölgyek nem látogatták. Ez a gör. keleti egyház épületében létezett és arról volt nevezetes, hogy a kávés kitűnő "bólesszel" szolgált a vendégeinek. Ha pedig a Tenn-Schmidtnek utána küldte a felesége fiát, hogy hagyja már abba a kártyát és jöjjön haza, Tenn-Schmidt hozatott a fiának egy darab finom "bolesz-t" s most már a mesterné kettőjüket várhatta haza.
Tudtak mulatni frakk, etikett, vőlegényfogás és hátsó gondolatok nélkül nyíltan, őszintén, tiszta szívvel és széles kedéllyel. Alighanem: német kedéllyel. Estére bál lesz! - adták ki a jelszót a Casinóban. A közönség úgy terelődött össze, hogy nem nyomtak meghívót a Zala-nyomdában, hanem Guttmann Vilmos végig ment a Magyar-utcán, egy másik deli ifjú a Német-utcán s ahol egy csinos leányfej kikandikált az ablakból, annak felszóltak:
- Estére légy a Casinóban.
És őnagysága föltétlenül ott volt, igaz, hogy manikűrözetlen ujjakkal.
A schlaraffia pedig vala a legfőbb komédia, mely azonban annyira sült német tőből hajtott ki, hogy szinte jobb szeretnők, ha nem létezett volna. A német csürhehajlam a kanizsai bürgereket is péntek esténként maskarába öltöztette és a legszentebb Uhu-bagoly előtt hajbókoltak, mintha takarékpénztári direktor lett volna. Voltak köztük ritterek, parasztok és közösen rendezték nagy ivásokat, különféle mulatságos, nekünk kissé együgyűeknek tetsző komédiák között. A legfőbb jelleget az adta meg, hogy három századdal visszadatálták magukat, 1500-ból keltezték leveleiket és kiadott újságjukat is. Minap egy ilyen schlaraffiaújságot, mely a tizenhatodik századból kelt, becses történelmi emlékként vittek fel a városházára, hol azonban Halis István menten lehámozta róla a schlaraffia hamis háromszáz esztendejét.
A mulató Kanizsának, de még a távolibb vármegyék közönségének is a híres kanizsai zsidó banda szolgáltatta a muzsikát. Ez muzsikálta végig a megyére szóló tűzoltó mulatságokat is, melyek jövedelméből a város úri közönsége a kanizsai tűzoltótestületet megteremtette. Meri akkor a tűzoltóság úri dolog volt, igaz, hogy nem csupán tűzoltással, hanem sub titulo éjjeli őrség hatalmas ivásokkal is vala összekötve.
Valahogy így éltek azok a derék polgárok, kiknek révén Nagykanizsa, mint a Dunántul kereskedelmi középpontja került bele az elemi iskola földrajzkönyvébe. És a földrajzkönyvek nem hazudtak. A hetvenes évekbeli Kanizsa nagyarányú gabonakereskedelméről csak úgy alkothatunk fogalmat, ha tudjuk, hogy egy hetivásáron a mai piactól Sáncig, sőt néha azon túl is tömött sorban álltak a közel vidékiek, aztán somogyiak, sőt a "szűkgatyás" svábok gabonával rakott kocsijai. Mikor így dőlt hozzánk a pénz, ki törődött azzal, hogy a kocsik a Fő-úton tengelyig dagasztottak a sárban és hogy észak-sarki expedíció veszedelmével ért fel az a vállalkozás, ha valaki réteken és kukoricásokon keresztül a vasútállomást akarta megközelíteni. Mert a város csak az országút mentén volt: tehát létezett a Fő-út, Magyar-utca, Német-utca, Cigányutca. Csengery-útnak, Kazinczy-, Nádor-, Kisfaludy-utcának nyoma sem volt. A város közepén is slippereken ugráltak az emberek és ha egy ilyen dorongfa megingott, a legnagyobb tekintélyek is derékig potyogtak a sárba. Ha meg egy gabonás szekér ősz végén belefagyott a Nádor-utca sarába, meg kellett várni az enyhe tavaszt, hogy onnan kiszabadíthassák.
Úgy látszik, a város a mi fogalmaink szerint - akkor kezdett szépülni, mikor szegényedni is kezdett. Mihelyt eltűnt a gazdagság biztos, megnyugtató, felsőbbséges tudata, jött a hanyatlás csillogó parádéja. Nehéz lenne eldönteni, hogy a szegényedés hozta-e a pompát, Vagy a pompa a szegénységet.
A szegénység mindenesetre itt van. De ha kevesebb is a pénz, többet tudunk vele mutatni. Ma nem éktelenítik utcáinkat a Sáncig húzódó gabonás szekerek, hanem a gabonakereskedést angol bútorzatú irodákban bonyolítják le írógépes levelekkel és telegrammokkal, kevesebb, sokkal kevesebb eredménnyel, de több eleganciával. - Az iparosok félrevonultak és jöttek helyettük az ügyvédek. Ma már Gutmann Vilmosnak sem az a foglalkozása, hogy leányokat invitáljon a Casinó estélyére, de még a meghívás módja is megváltozott. Ki hallott már olyant, hogy sommásan meghívják egy egész utca leányseregét, válogatás nélkül, hozományra, apai vagyonra, társaságbeli állásra való tekintet nélkül. Hát iszen volt, volt jókedvük az öregeknek, pénzük is volt, szívük is volt, jól is érezhették magukat, de valljuk meg, hogy az élet eleganciájához kevés érzékük lehetett. Nem tudtak reprezentálni és éppen ezért szinte hihetetlenül hangzik, hogy a bürgerek lettek volna a mai nemzedék elődei és talán a schlaraffia leszármazottai a mai fényes zsúrok.
Ah, a zsúrok! Ezt és így nem produkálták a régiek. A gabonás szekértől nagy út vezet idáig mint a Nádor-utcát taposó bőr csizmától az ajouros harisnyáig. Ahogy ma van: így szebb, így jobb, így helyesebb. Legfeljebb tönkremegyünk rajta.
n. s.
- A munkásgimnázium létesülése. Az iparos világ a főgimnáziumnak önzetlen tanárkarával karöltve a munkásgimnázium ügyét a megvalósulás elé vitte. Szombaton estve az ötös bizottság ülést tartott, melyen Horváth György főgimn. igazgató és Kovács Antal főgimn. tanár is megjelentek. Előterjesztettek főbb vonásokban a munkásgimnázium tantervét. Megállapították, hogy az idén 8 hétre terjedő próbatanfolyamot rendeznek hetenkint négyszer este 8-9-ig tartandó órákban. Az órák kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken lesznek. Tantárgyakul felvétetett: Magyar nyelv és irálytan, földrajz, ipari és keresk. számtan, magyar történelem, egészségtan és jogvédelem. A munkásgimnáziumba beiratkozhatik minden felszabadult iparos és kereskedő segéd és önálló iparos és kereskedő. Beíratási idő jan. 11 étől 19. éig az Ipartestületi helyiségben a hivatalos órák alatt és estve 6-8-ig is. Az ötös bizottság egy felügyelőbizottságot is jelölt mely f. hó 19-én este 5 órakor fog megalakuló gyűlést tartani a városház tanácstermében, hogy azután az előadások rendszeresen megkezdődhessenek. A felügyelő bizottság dezignált tagjai ezek: A város részéről Vécsey Zsigmond polgármester, Lengyel Lajos főjegyző, Bentzik Ferenc dr. ügyész, Rátz Kálmán dr. és Szekeres József dr. orvosok, Halis István árvaszéki ülnök, Halvax Frigyes és Varga János kültanácsosok. A trvszék részéről Závody Albin kúriai bíró, tszki elnök Jurecky Iván dr. kir. ügyész, Oszterhuber László kir. ítélőtáblai bíró, Viosz Ferenc járási főbíró, Ötvös Emil kir. adóhivatali főnök, Szommer Náthán p. és t. főfelügyelő, Kaffka József p. és t. főfelügyelő, Oskó Péter D. V. állomásfőnök, Schilhán(?) János fűtőházi főnök, Fuchs Arthur a Pesti Magy. Keresk. Bank nagykanizsai fiókjának főnöke, Újnépi Elek Lipót tp. elnök, Tripammer Gyula tp. igazgató, Reinitz József tp. igazgató, Eperjesy Gábor tp. pénztáros, Hertelendy Béla tp. elnök, Knortzer József tp. igazgató, Remete Géza tp. elnök, Gellért Izidor tp. igazgató, Bun Samu, Bartha Géza, dr. Szalay Sándor, Poredus Antal, Szabó István, isk igazgatók, Ozoray Izidor ferencrendi tartomány főnök. Zsiskó Geutilis házfőnök. Neumann Ede dr., Hütter Lajos, Kádár Lajos lelkészek. Fodor Aladár dr., Pillitz Samu dr. orvosok, Sebestyén Lajos kir. tanács. Rotschild Jakab dr., Sabján Gyula dr., Miklós Dezső dr. ügyvédek. Grünhut Henrik izr. hitk. alelnök, Schwarz Gusztáv, Zerkovitz Lajos, Heltai József, Rosenfeld József, Strem Tivadar, Bőhm Emil, Ledofszky Ernő, Unger Ullmann Elek, Köhler testvérek Weisz Tivadar, Blau Lajos, Rotschild Samu, Franz Lajos és fiai cég, Weiser János mérnök, Stern Sándor gyáros, Kardos Sándor gyáros, Bettlheim Győző gyáros, Dants Kálmán ipartest. elnök, Muraközy Lajos ipartestületi jegyző, Muzikár Vince, Guttmann Sándor, Mitró József, Pilcer Albert, Puschofszky Sándor, Fischel Lajos, Samu József, Miltényi Sándorf Hlatkó János, Tóth Lajos, Fatér Mihály, Geizl Viktor, Berény Árpád, Krausz Jakab, Polgár János, Keller Mátyás, Somogyi Ede, Rosenfeld Miksa, Jack Frigyes, Simkovits Sándor, Szabó Károly, Weisberger Kálmán, Mayer Károly. Kománovits Pál, Sörlei Jenő, Bazsó József, Nováth István, Lorai Károly, Práger Ferenc, Vértes Antal, Mathea Károly, Darvas János, Kohn Samu, Székely József, Sárközi iparosok Bogenrieder József, Kardos József, vendéglősök; Goldhammer Károly, Újnépi Elek Ernő, Pongor Henrik gyárigazgató, Antalics Ignác Gaertner Vilmos, Bayer Vince, Kertész József, Nagy Samu szerkesztők.
Nagykanizsa története.
Valami szomorú borongás szállta meg lelkemet. mikor Halis Istvánnak "A Kanizsai takácscéh ládája" tárcáját olvastam.
Annál a részletnél különösen, amit az író "elüljáróbeszédül" írt a céh-láda története és tartalmának ismertetése elé.
Magamfajta betűéhes ember sok minden tartalmú írást, könyvet elolvas, míg életével átlépi a félszázadot. Sokat elolvastam én is. Hol Jól esett, hol rosszul. Egyik megnyugtató, kellemes érzést, gondolatokat, a másik kellemetlen, lázongó, szinte forradalmi érzést, gondolatokat váltott ki lelkemből. Aki gondolkodva olvas, tudhatja magáról is, hogy az olvasás néha valóságos harcot, gondolat-háborút támaszt az ember agyában. Egyszer-máskor egyenesen nekitámad az olvasmány tartalmának. Aztán meg maga állít gondolat-csapatot a támadás visszaverésére.
No de ne menjünk nagyon messze! Ne bocsátkozzunk rögtönösen a harcias hangulatok mélységeibe!
Álljunk meg annál a pontnál, - hogy minő érzést, gondolatokat váltott ki lelkemből Halis István tárcája.
Valami mélységesen szomorú, de minden lázadás nélkül való, csendes elkeseredést éreztem; s valami olyanfélét gondoltam, hogy nem az-é a legnagyobb és legbölcsebb élet-művész, aki minden nemesebb, magasratörő gondolatot, az emberközösségek kultúrájáért lelkében fölgyúló minden vágyat, érzést szépen visszairányít az agy legelrejtettebb világrészébe. Égjenek ottbenn a világ tudata nélkül, és hamvadjanak el a magunk csendes részvéte mellett. Ez a nagy, de csendes, eltakart martirium legalább nem lesz témája csak néhány órára sem ennek a "parva sapientiá"-val regnált világnak.
Úgy gondolom: valami ilyesfélét érezhetett és gondolhatott Halis István is, mikor "A kanizsai takács-céh ládája" című tárcájának bevezető részében azt írja, hogy ő egész életét a Nagykanizsa történetére vonatkozó adatok gyűjtésére, a város múltjának tanulmányozására szentelte; és még sem juthatott olyan körülmények közé, hogy Nagykanizsa történetét megírhassa. Most már nincs is ahhoz reménye, hogy ezt a nagy feladatot ő végezhesse. A szemei is megromlottak. Meg is öregedett...
Hát nincs okom elhallgatni, hogy mikor ezeket a sorokat itt leírtam, könny szivárgott a szemembe.
Az érzéseivel, gondolkozásával, életfelfogásával a tömegember lelki világától eltérő, tehetséges, de az élet aránytalan, igazságtalan viszonylatai között "szürke", színtelen helyzetbe jutott ember tragikuma van ebben a néhány sorban.
Bizony: tatán a legridegebb szívű városi képviselőnek sem kerekedik kedve, hogy nevessen fölötte.
Végre is annyi emberi érzés talán a legdegeneráltabb emberi szívben is marad, hogy mikor egy nem közönséges emberi lélek az életének legszebb, talán egyetlen álma fölött a meg nem valósíthatás szomorú lemondásával borong: nem fog felkacagni és nem fogja azt mondani, hogy ide írói álom, oda írói álom, - ne bajlódjék a városi tisztviselő az ő szeretett szülőföldje históriájával, hanem ülje le pontosan a hivatalos órákat, hogy hosszú életű lehessen a földön, s aztán: punktum.
Hát nem!
Nekem erős a hitem és bizalmam, hogy Nagykanizsa város képviselőtestületében van még elég olyan elfogulatlan gondolkodású ember, aki azt fogja mondani: meg kell íratni Nagykanizsa város történetét. Egy ilyen nagy múltú városnak, minő Nagykanizsa is, a történetét ha lehet, nem szabad a bizonytalanságra (...). Meg kell azt íratni okvetlenül még pedig azzal, aki erre leghivatottabb. Meg kell íratni Halis Pistával.
Hogy a szemei gyöngék már, hogy (amint kesergi) megöregedett: nem baj.
Aki még úgy ír, úgy lelkesedik, mint Halis Pista; aki úgy ég, rajong a szülőföldjéért: annak lelke még fiatal. Arra meg, hogy szemeit nagyobb részben Nagykanizsa történetének megírására használhassa csak: találhat módot a képviselőtestület, ha súlyt helyez erre a kulturális szempontból is nagyon fontos munka elvégzésére. Csak jóakarat kell hozzá! Halis Pista az ő tárcáját azzal végezte, hogy most már csak fel kell nyitni a takács-céh ládájának titkos fenekét és megnézni: mi van benne.
Mi is azt mondjuk, hogy ha Nagykanizsa képviselőtestülete azt akarja, hogy azok a rendkívül becses adatok, amiket Halis Pista egy emberöltőn át a szülőföldjén rajongásig csüngő író lázas munkája eredményéül összegyűjtött, - el ne kallódjanak és a város történetét olyan író írja meg, aki itt minden családot, amint mondani szokták: minden fűszálat ismer, - keressen és találjon okvetlenül módot arra, hogy ez a tehetséges és bámulatosan rajongó ember kinyithassa irományos ládáját, és nyugodtan szedhesse elő adatait és minden egyéb munkától fölmentett lélekkel írhassa meg Nagykanizsa történetét.
"Pusztuló világ."
Halis István regénye.
*
Igen nagy az örömünk afelett, hogy ismét találkozunk Halis István nevével, előkelőbb irodalmi helyen. Egy fővárosi napilap, a kitűnő ízléssel szerkesztett "Magyar Hírlap" kezdte meg Halis István új regényének közlését. A regény címe: "Pusztuló világ."
Halis Istvánnak egy idő óta úgy alakult az életrendje, hogy midőn délután megozsonnázott a kávéházban, pedig nagy újságolvasó: éppen csak végigfutotta a lapokat és hazament. Tisztában voltunk vele, hogy rövidesen új műve fog nekünk gyönyörűséget szerezni: Halis István dolgozik. Most kiderült a titok. Halis István gazdag mesélő rokkája ismét bőven eresztette az új színes szálakat és megkészült a "Pusztuló világ" című regény. A M. H., mely a regény közlését megkezdte, alig győzi dicsérni a "Pusztuló világ"-ot Legutóbb a következőket írta róla:
Lapunk szombati számában új regénynek közlését kezdtük meg. A címe: Pusztuló világ.
Ez a regény megérdemli az olvasóközönség kiváló figyelmét. És pedig mind tárgyának érdekességénél, mind feldolgozásánál fogva.
Valami sajátosság árad ki belőle, minek alig tudnánk megfelelő nevet adni. Mintha a múlt rejtélyes homályából hangok jönnének, melyeket megértünk, és mintha letűnt korszakok alakjai suhannának előttünk, kiket el tudnánk érni a kezünkkel.
Úgy látszik, az a gondolat vezette a szerzőt, hogy egybeállítsa és a késő ivadéknak bemutassa a magyar ősök pogány istentiszteletének képét, és a hajnal üdvözlését.
Hát ez szinte lehetetlen vállalkozás. De a szerző mégis megbirkózott vele. Még pedig olyan módon, hogy a hagyomány, a népszokás, a néprajz, meg a magyar nyelv alapján, Valamint a régi krónikák feljegyzései után indulva, egybeállította mindazokat a töredékeket, amelyek napjainkig fennmaradtak pogány őseink istentiszteletéről.
Ennek a bravúros egybeállításával vetekszik a regény többi része is. És az egész regény pompás humorral van megírva elejétől végig. Az alakok pedig oly rokonszenves világításban állanak, hogy mindnyájukat megszeretjük.
A regény egyik hőse egy szegény szerzetes, ki nagy szíve diktálása után cselekszik mindig, ki élete céljának azt tartja, hogy jót tegyen mindenkivel, ki megosztja szeretetét a tudomány, a haza, az embertársak és az egyház között. De minduntalan beleütközik a szabályok kicsinyes rendelkezéseibe, végül is legyőzetik. És az álmodozó szerzetes, "a mindenféle gyarlósággal megvert páter eltűnik a tiszta lelkű emberek közül." Elmegy messze idegenbe, a magyar ősök nyomát keresni.
A regény többi alakja is ilyen.
Van egy "tudós ember", ki babonával kényszeríti az embereket, az igazság megvallására s kinek aranyszíve megsegít két szerencsétlen teremtést.
Aztán van egy uradalmi főerdész az utolsó Rozgonyi. Ez már negyvennyolcban meghalt egyszer, de újra életre keltették, és hetvenéves korában még táncol a menyasszonnyal. "Szerencsére nem voltak jelen petyhüdt idegű városi népek, akik efelett megbotránkoztak volna."
Aztán felvonulnak a vármegye urai. A főispán, aki három nappal választás előtt függeszti föl a tisztviselőt valamely csekély dologért, mely évekkel előbb történt. Az ügyész, aki pőrére vetkőzteti az árvákat és aki oly módon vásárolja meg a vármegyének hagyományozott régiséggyűjteményt, hogy a vételárra ráfizet a vármegye. A szolgabíró, kit a négyesfogatáért meg a predikátumáért választanak meg.
- Csupa jellemző alak.
De nem lehet figyelmen kívül hagyni a könyvnek ragyogó meséjét, a sok helyütt közbeszőtt szellemes nyelvészkedést, meg a csapongó fantáziát sem, melyek káprázatosan váltakoznak a regényben.
Ezt a regényt nem lehet igazán megismertetni egyetlen cikkben. El kell egészen olvasni. Csak akkor lehet méltányolni kedves, vonzó, költői erejű részleteit, történeti hátterét és gyönyörű magyarságát.
A regény írója Halis István. Személyéről csak annyit mondhatunk, hogy Kanizsán városi tisztviselő. Háromféle hivatala is van: árvaszéki ülnök, városi tanácsos és községi bíró.
IRODALOM ÉS MŰVÉSZET.
Pusztuló világ.
Halis István regénye.
A "Magyar Hírlap" szombati száma egy új regény közlését kezdte meg "Pusztuló világ" címmel. Ez a regény két okból érdekel minket. Először is azért mert megjelenése irodalmi esemény. Igaz nem előzte meg a redakciók nagy dobja a megszületését, nem harangoztak eléje hetek óta, mint a felhő elé, de az nem a regény hibája és nem is a szerzőé, hanem egyszerűen, mert Halis István nem valamely fővárosi napilap redactiójában rójja a betűket, hanem nappal Nagykanizsa r. t. város árvaszéki hivatalában, szabad idejében pedig Hunyady-utcai szerény lakásában. De ez a regény új nyomokon halad. Új a hangja, új a felfogása sőt a szerkezete is. Nem mondjuk, hogy iskolát fog teremteni. Mert a Pusztuló világhoz hasonló regény megírásához olyan finom megfigyelésű ethnografiai ismeret, olyan összehasonlító nyelvbúvárkodás, históriai és társadalmi tájékozottság és olyan romlatlan nyelvhasználat szükséges, mint a milyent Halis István regényében találunk. Írói készségét nem említjük. Ezzel a kvalitással ma sokan vannak felszerelve. A másik okot amiért érdekel bennünket a könyv, már elárultuk, hogy t. i. Halis István városi tanácsos írta, aki már tekintélyes nevet vívott ki magának az irodalom terén. Sokkal közelebb áll hozzánk Halis István, semhogy dicséretünket a baráti érzelem és egyénisége iránti tisztelet elfogulttá ne tenné, azért ettől elállunk. De álljon itt a "Magyar Hírlap" kritikusának néhány sora a Pusztuló világról:
"Ez a regény megérdemli az olvasóközönség kiváló figyelmét. És pedig mind tárgyának érdekességénél, mind feldolgozásánál fogva.
Valami sajátosság árad ki belőle, minek alig tudnánk megtelelő nevet adni. Mintha a múlt rejtelmes homályából hangok jönnének, melyeket megértünk és mintha letűnt korszakok alakjai suhannának előttünk, kiket el tudnánk érni a kezünkkel.
Úgy látszik az a gondolat vezette a szerzőt, hogy egybeállítsa és a késő ivadéknak bemutassa a magyar ősök pogány istentiszteletének képét és a hajnal üdvözlését.
Hát ez szinte lehetetlen vállalkozás. De a szerző mégis megbirkózott vele. Még pedig olyan módon, hogy a hagyomány, a népszokás, a néprajz, meg a magyar nyelv alapján, valamint a régi krónikák feljegyzései után indulva, egybeállította mindazokat a töredékeket, amelyek napjainkig fennmaradtak pogány őseink istentiszteletéről.
Ennek bravúros egybeállításával vetekszik a regény többi része is. És az egész regény pompás humorral van megírva elejétől végig. Az alakok pedig oly rokonszenves világításban állanak, hogy mindnyájukat megszeretjük."
Mi csak annyit teszünk még hozzá, hogy a Pusztuló világ alakjai élő alakok, tárgya pedig megtörtént, vagy ehhez hasonlóan ment végbe.
Régen történt, hogy Nagykanizsa az irodalmi élet forgatagába került volna és még régebben, hogy ilyen értékes munkával, melynek irodalmi becsére és sikerére mi Nagykanizsaiak méltán büszkék lehetünk.
A húszezer korona.
Kész a javaslat.
Mit határozott a pénzügyi bizottság?
Érthetetlen mellőzés.
- Saját tudósítónktól -
A pénzügyi bizottság tegnap délután elkészült munkájával, a 20 ezer koronás államsegély felosztására vonatkozó javaslatival. A javaslat egy része azt tartalmazza változatlanul, amit a miniszteri rendelet előírt, amit pedig ezen változtattak, abban van némi méltányosság, de van tízannyi szándékos mellőzés is. De vegyük csak sorra valamennyit.
A vita tárgyát képező tiszti orvosokat és tiszti ügyészt benne hagyták a tervezetben, tehát azok ezentúl szintoly fix fizetéses alkalmazottai lesznek a városnak, mint akár annak legszorgalmasabb hivatalnokai. Ezeknek azonban magánpraxist szabad folytatniok és az ennek megfelelő klasszisba is vannak sorozva.
Mindenképpen helyeselhető csak, hogy a városi erdőmestert, a kórházi gondnokot és írnokot belefoglalták a fizetés rendezési javaslatba, valamint az is, hogy az adótisztet, rendőrbiztost és számtisztet a rendeletben foglalt engedménynek megfelelően eggyel magasabb fizetési fokba (a X.-be) sorozták, mint amelybe hivataluk szerint tartoznának.
Ellenben van a bizottsági határozatnak egy, hogy nagyon enyhén szóljunk: indokaiban nagyon kétes erősségű pontja. Ennek megértéséhez szükséges ezek tudása:
A községi bírónak, ki egyszersmind 20 év óta v. tanácsos, árvaszéki ülnök stb., volt eddig 2900 korona a fix fizetése. Arról most nem beszélünk, hogy mekkora összeg ez az egész városházi tisztikarban mindössze harmadmagával jogi képesítéssel bíró tisztviselő egy évi javadalmazására. A miniszter azonban méltányos. Megengedte azt jól ismert rendeletében, hogy a IX. fizetési osztályba sorozott községi bíró a skála VIII. osztályba soroztassék, ha szolgálatának ideje a 12 évet meghaladja. A miniszter ezt megengedi, de a pénzügyi bizottság, ő tudja, azaz, hogy más is tudja, hogy miért, ezt ellenzi és beéri azzal, hogy a községi bíró a VIII. osztály minimális I. fokozatának 3600 koronája helyett csak 3200 koronát, kapjon, mint amely összegre a IX. fizetési osztályban lévő községi bíró fizetését okvetlenül ki kell egészíteni.
A városi tisztviselők részére küldött 20 ezer koronás szubvenció felosztásának egyik irányelve gyanánt a miniszteri rendelet azt jelölte meg, hogy a javadalmazásnál figyelembe veendők azok, akik hosszabb idő óta ugyanabban a tisztségben vannak.
Ezzel módot akar nyújtani a miniszter azoknak a tisztviselőknek jutalmazására, akik a városi tiszti állások kevés volta miatt az előmenetelben gátolva vannak.
Sok huza vona után a városi pénzügyi bizottság elé került a felosztási ügy.
És ki hinné, hogy a pénzügyi bizottság éppen azt a tisztviselőnket, ki egyúttal városunk legértékesebb és legkimagaslóbb emberének egyike, ugyanabban a hivatalban eltöltött húsz évét nem respektálva, elütötte attól, hogy a kiérdemelt rangosztályba soroztassék?
Ez a tisztviselő, a mi írótársunk, Halis István városi tanácsos, ki az egész városházán a főjegyző mellett jogi kvalifikációjával egyedül van hivatva a polgármester bármikori helyettesítésére.
Hát mi úgy hisszük, hogy Nagykanizsa város képviselő testületének nem szabad ezt a dolgot ennyiben hagyni.
Segítségére kell sietni a méltatlanul (talán csak emberi hiúságból és kicsinyes gyengeségből) mellőzött tisztviselőnek. Ezzel Nagykanizsa tartozik saját magának. Mert Halis István azok közül való, kiknek neve maradandó lesz, s a rajta esett méltatlanság állandó szégyenfoltja lenne városunknak.
Mindezt pedig csupán ezért írtuk, mert a dolog kirí a keretéből; abból a keretből, melyben más mindenkivel szemben a legmesszebbmenő méltányosságot gyakorolták.
Az államsegély szétosztása.
Egyetlen városban sem ceremóniáztak annyit a 20 ezer koronás államsegélynek felosztásával, mint nálunk. Pedig a dolog nagyon egyszerű. Az igazsághoz kell alkalmazkodni, mely ez alkalommal a miniszteri rendeletben van letéve és a méltányossághoz, mely a pénzügyi bizottságban, a tanácsban és a közgyűlésben is kell, hogy meglegyen. A tisztviselők kezdetben saját igazságuk szerint készítettek felosztási tervet, de mivel ott nagyon sokféle volt az "igazi igazság", hát nem volt benne igazság. A pénzügyi bizottság végre belátta, hogy a miniszteri rendelet a legjobb zsinórmérték a munkájában. És a csütörtöki ülésében csakugyan az orvosokat, a városi ügyészt is a kellő helyre osztotta be. Annál kellemetlenebbül hatott városszerte, hogy a városházának egyik legképzettebb és legrégibb tisztviselőjének az érdekeinél szinte átsiklottak a méltányosság elvén és a merev jogi alapra helyezkedtek. Nem törődtek azzal, hogy egy országos nevű ethnografust, egy előnyösen ismert írót, egy nagy munkaértéket bíró városi tanácsost nemcsak anyagiakban, de lelkiekben is mélyen érint ez az indokolatlan eljárás. Halis István 28 év óta városi tisztviselő 20 év óta mint tanácsos, árvaszéki ülnök tudást és humánus lelket feltételező helyet tölt be teljesen. Nem is szólva arról, hogy évről évre szinte újabb megbízás nélkül Végzi a városbírói tisztet, melyre jogi tudása oly kiválóan qualifikálja.
És bár a miniszteri rendelet világosan megmondja, hogy a kik 12 évnél tovább vannak egy munkakörben (akiknél a hivatali emelkedés lehetetlen) ott a méltányosság parancsolja, hogy kedvezőbb fizetési osztályba kerüljön; ezt az elvet több tisztviselőnél igen, de Halis István tanácsosnál nem alkalmazták. Nem akarunk semmiféle külső okot keresni a mellőzésben. Sem nyíltan, sem burkoltan nem keresünk politikai tendenciát ez esetben, mert annak sem itt, sem másutt a hatóságot vezetnie nem szabad. De nem is tapasztaltuk. Hisszük, hogy a képviselőtestület objektivitása elsimítja azt a kis szépséghibát, mely a 20 ezer korona felosztásának tervezetét oly igazán rúttá tenné.
A városi fizetésrendezés.
Hogyan osztják fel a 20 ezer koronát?
A pénzügyi bizottság javaslata
- Saját tudósítónktól. -
A húszezer koronás ügyet kezdik már az unalmasságig agyoncsépelni. S mikor már minden ahhoz értő és nem értő csak arról beszél, ír vagy sír: tisztviselő, városatya, hivatásos és hivatástalan újságíró, akkor, végül kiderül, hogy e jelenleg mindennél nagyobb érdekességű kérdés alapelemeinek ismeretében a legnagyobb tájékozatlanság uralkodik. Legyen tehát még egyszer szó az agyonnyaggatott államsegélyről, annak rendeltetéséről és arról a javaslatról, amely szerint a pénzügyi bizottság a Nagykanizsának juttatott 20 ezer koronát a tisztviselők fizetésének kiegészítésére fordítani kívánja.
Tán nem éppen felesleges arra is kitérni, hogy tulajdonképpen miként jutott a város e 20 ezer koronás állami segélyhez és mi képezi alapját a városi tisztviselők fizetésrendezési ügyének. A dolog ott kezdődik, hogy már mintegy 5 éve készen van a belügyminisztériumban egy városi törvénytervezet, mely a magyar városok organizációját és a r. t. városoknak a törvényhatóságokkal való alárendeltségi viszonyát igen sok tekintetben a városok javára megváltoztatni szándékozik. Ez a városi törvénytervezet az évek óta tartó áldatlan parlamenti hercehurcák miatt törvényhozási tárgyalás alá nem kerülhet. Pedig a tervezetnek nem egy része halaszthatatlan kérdések megoldását célozza. Ily halaszthatatlan volt már öt évnél is sokkal régebb idő óta a városi tisztviselők fizetésének rendezése. Tudvalevőleg a városi tisztviselők főleg katonai és adóügyekben roppant sok olyan funkciót végeznek, melyek kizárólag az állam előnyét, vagy hasznát szolgálják. E szolgálatok honorálása az állam részéről benne foglaltatik az említett törvénytervezetben érvényre nem emelkedhetett, égetően szükséges volt már régóta, hogy legalább az említett pénzbeli honoráriumok semmi további késedelmet ne szenvedjenek.
A koalíciós Andrássy Gyula gróf belügyminiszter is belátva a helyzet tarthatatlanságát, a minisztertanács által a városok törvényen kívüli segítésére az 1909. évre két millió koronát szavaztatott meg, mely összeg az 1915. év végén évenkénti 2-2 millió koronával fog nőni, úgy hogy 1916. január elejére a magyar városok évi segélye nyolcmillió korona lesz. Az első évre eső két millióból Nagykanizsa húszezer koronát kapott, mely összeg, mint a legsürgősebb városi szükségletre, a hivatalnokok fizetésrendezésére fog fordíttatni. Ez pedig a miniszter (most már nem Andrássy, hanem Khuen-Héderváry Károly gróf) direktívái szerint történik s arra alapul a többször említett Városi törvénytervezethez tartozó fizetési táblázat szolgál, melyet a miniszter a 20 ezer koronához miheztartás végett mellékelt. Ez a táblázat került volna a parlament elé a városi tisztviselők fizetés skálájának megállapítása végett, s amíg a városi törvényből lesz valami, addig ez a táblázat lesz a városokra irányadó. Amekkora fizetések vannak az egyes hivatali állások mellett a táblázaton megjelölve, akkora összegre kell kiegészíteni az államsegélyből az egyes tisztviselők fizetését. Persze az egyes tisztviselők ide - vagy amoda osztályozásával a miniszteri rendelet sok szabadságot biztosít a városoknak is s innen az a sok elkeseredés és szenvedélyes vita, mely a városnál most folyó osztályozási munkát kíséri. A város részéről az osztályozást illetőleg a városi képviselőtestület közgyűlésé az utolsó szó s azért a városi képviselőkre hárul az a kötelesség, hogy ez odiózus ügyet a legigazibb méltányosság és legbefolyástalanabb igazságosság szempontjai szerint döntsék el. Tudomásunk szerint a jövő héten fog a tanács a felosztásra vonatkozólag javaslatával elkészülni és már ugyancsak a jövő hét végén meglesz az erre vonatkozó v. közgyűlés. Kell, hogy erre minden városatya e vitális kérdés legalaposabb ismeretével menjen el és minden egyes képviselő szavazat a valódi méltányosságot aposztrofálja.
A tanács, mint minden financiális ügyben, e tárgyban is a pénzügyi bizottság véleményét kérte ki. A bizottság az államsegély szétosztására nézve a következő javaslatot hozta.
Vécsey Zsigmond polgármester eddigi fizetése volt 5200 korona, a javaslat a táblázatban megjelölt (és fizetés tekintetében az állami hivatalnokokéval azonos VII. fizetési osztály 1. fokozatába sorolta és fizetését 800 koronával 6000 koronára kívánja kiegészíttetni. Deák Péter főkapitányét 2900 koronáról 4400 koronára (VIII. 1.), Lengyel Lajos főjegyző, polgármester-helyettesét 3400-ról 4400-ra (VIII. 1.), Halis István tanácsos, árvaszéki előadóét 2900-ról 3600-ra (VIII. 3.), Ács József közigazgatási tanácsosét 2400-ról 2900-ra (IX. 2.), dr. Bentzik Ferenc t.(?) ügyészét 1400-ról, Halvax Gyula pénztárosét 2400-ról, Anhoffer Gyula számvevőét 2400-ról, Ney Albert adóellenőrét 2400-ról, Király Sándor mérnökét 3400-ról, Farkas Ferenc alkapitányét 2000-ről, Bay György alkapitányét 2000-ről és dr. Rácz Kálmán tiszti orvosét 720-ról 3200 koronára (mind a IX. 1-ben). Dr. Goda Lipót orvosét 720-ról 2400-ra (X. 1.), Perger Károly aljegyzőét 1600-ról 2200-ra (X. 2.), Székely Nándor s. mérnökét 2400-ról 2900-ra (IX. 2.), Csányi János II. közigazgatási tanácsosét 2000-ben hagyja (X. 3.), Kállovics Lajos könyvelő és pénztári ellenőrét 1600-ról 2000-re (X. 3.), Hardy Gyula számtiszt és közgyámos 1600-ról 2000-re (X. 3.), Horváth István adótisztét 1500-ról 2000-re (X. 3.), Hajós Ferenc rendőrbiztosét 1500-ról 1600-ra (XI. 2.), Tóth Nándor írnokét 1300-ról 1800-ra (XI. 1.), Novák Nándor, Jutasi(?) István és Füredi János írnokokét 1200 koronáról 1800-ra (XI. 1.), Benedek József t. aljegyzőét 1300-ról 1800-ra (XI. 1.), Erdélyi János írnokét 1200-ról 1600-ra (XI. 2.), Táncsics Béla tataszteri nyilvántartóét 1300-ról 1400-ra (XI. 3.), Csigaházy Antal v. erdőmesterét 2900-ra (IX. 2.), Kertész Lipót állatorvosét 1600-ra (XI. 2.), Hitzelberger Lajos kórházi gondnokét 2400-ra (X. 1.), s végül Ruesz Antal kórházi írnokét 1800 koronára javasolja felemelni a pénzügyi bizottság.
Nyilvánvaló, sőt kézzel fogható, hogy e javaslat ellen nagyon sok igazságos panasz hozható fel. Ezeket azonban az eddig lapunk hasábjain elhangzottak után most már nem feszegetjük. A közvetlenül érdekelt tisztviselők úgyis megtették erre vonatkozó írásbeli észrevételeiket a képviselőtestülethez, azok tehát ott tárgyalva lesznek. Csak a városi képviselőket figyelmeztetjük újból és utolszor, hogy úgy kezeljék ezt az ügyet, mintha nem idegeneknek, hanem a saját maguk exisztenciájáról határoznának, mert csak így számíthatnak hivatását lelkiismeretesen elvégző városi hivatalnoki karra, míg ellenkező esetben számos tört reménységnek és örökre elveszett munkakedvnek válnak tán akaratlanul is okozóivá.
Városi közgyűlés.
A folyó hó 12-én megtartott közgyűlésen, mintegy 50-60 város-atya vett részt.
A bő tárgysorozatnak több érdekes pontja volt. E pontok közül a 4-ik pont érdekelte legjobban a képviselőket.
A közgyűlést az elnöklő polgármester nyitotta meg több indítvány kíséretében.
A 2-ik pont volt a városi közkórház költségvetése.
A városi közkórház jövő évi szükségleteire 71161 korona van előirányozva, melyből azonban 69000 korona fedezetlen. Ennek az összegnek fedezetére a bizottság a betegápolási díjak nagyságát napi és személyenkénti 1 kor. 69 fillérben állapította meg. Ezután a képviselők tudomásul vették a Sándy Gyula építész tanárral kötött szerződést.
Élénk érdeklődés tárgya volt - a 4-ik pont, amelyet az összes megjelent képviselők mélységes nagy figyelemmel hallgattak. A polgármester utalt a helybeli lapok közléseire s így feleslegesnek tartotta ezen pontnak újból való ismertetését. A képviselők a tanács javaslatát majdnem egész teljességében elfogadták. Módosították Halis István, Horváth István, Benedek József, Hajós Ferenc, Csigaházy Antal, Székely Nándor, Hitzelberger Lajos és Ruesz Antal tisztviselőknek fizetésrendezését.
Ezután az államsegély kiutalására került a sor. Kiutalás csak akkor fog megtörténni, ha a belügyminiszter a városi képviselők ezen felosztási határozatát jóváhagyja.
A 4-ik pont letárgyalása után a képviselők nagy része eltávozott, mert a hátralevő többi pont őket, mint képviselőket nem érdekelte. A hátralévő többi pontokat a még ottmaradt képviselők hamarosan letárgyalták.
A közgyűlés este 7 órakor véget ért.
Felosztották a 20 ezer koronát.
A tegnapi városi közgyűlés.
- Saját tudósítónktól. -
Végre hát ezen is túl vagyunk. Felosztották a tűrhetetlenségig agyoncsépelt 20 ezer koronát, amelyet a kormány Nagykanizsa város tisztviselői 1909. évi fizetésének rendezésére küldött. Nagy viharokat ígért a tegnapi képviselőtestületi Közgyűlés, de viharok helyett inkább csak nagy zűrzavarról számolhatunk be a tegnapi közgyűlés tudósításának keretében. A városi képviselők a szőnyegen fekvő kérdések ismeretének teljes hiányában voltak és ha a városi tanács nem az általa tényleg gyakorolt méltányossággal karolta volna fel tisztviselőinek érdekeit és nem így kezeli az első felosztási tervezet ellen beadott panaszaikat, akkor nagyon könnyen az történhetett volna, hogy a képviselőtestület olyan javaslatot szavaz meg, melyet tán egyetlen tagja sem akart volna határozatra emelni. A szerencsés véletlen és a tanács méltányossága azonban megteremtette azt a módot, hogy a v. képviselők a lehetőségig gyakorolt méltányosság szerint osszák fel a 20 ezer koronát. Határozatuknak csak egy nagy hibája van, az, hogy a pénzt nem utalták ki. Mert aki eletében csak egyszer beszélt városházi kishivatalnokkal, az tudja, hogy mit jelent azokra a fizetésrendezés, és hogy mily csalódás érte őket, midőn azt kellett tegnap este 7 órakor, a közgyűlés végeztével megtudniuk, hogy fizetéskiegészítésük csak hónapok múlva, a miniszteri jóváhagyás után lesz esedékes. Igaz, hogy indokolt a képviselők aggodalma is, midőn arról világosították fel őket, hogy, amennyiben az általuk megszavazott felosztást a miniszter nem hagyná jóvá, a miniszter által esetleg kifogásolandó tételekért ők saját vagyonukkal felelősek. De mégis túlzott volt ez az aggódás, mert elképzelhetetlen, hogy az esetben, ha egyik vagy másik tisztviselő többet venne fel a segélyből, mint amennyi neki a véglegesen megálló(?) felosztás szerint majdan jut, akkor a képviselőknek kellene ezt a differenciát megtéríteniök és hogy azt ne az illető hivatalnok fizetné vissza havi fizetésének egy-egy részletével.
Simán, minden különösebb emóció nélkül zajlott le ez a nagyjelentőségű közgyűlés, melynek résztvevője is sokkal kevesebb (alig 40-50 városatya) volt, mint amennyi ígérkezett. Egyedül Halis István tanácsos, árvaszéki előadó tétele körül volt egy kis vita, melynek eredménye az lett, hogy a közgyűlés Halis Istvánra nézve a tanács javaslatánál sokkal előnyösebb skálatételt állapított meg. A közgyűlés többi tárgysorozati pontjai meglehetősen érdektelenek voltak és a 20 ezer koronás ügy letárgyalása után az érdeklődés is annyira megcsappant, hogy ezentúl alig egy-két városatya maradt a közgyűlési teremben.
A közgyűlésről ez a részletes tudósításunk szól:
Elnök és előadó: Vécsey Zsigmond polgármester.
A tárgysorozat előtt a betegsége miatt távollévő Lengyel Lajos főjegyző helyett a referensi tisztet is betöltő Vécsey Zsigmond polgármester három bejelentést tesz a közgyűlésnek.
Kultúrmérnökség Nagykanizsán.
Az első bejelentés az, hogy tudomása szerint a kormány már az 1910. évi állami költségvetés keretében Zala és Somogy megyék részére egy közös kultúrmérnöki hivatalt akar rendszeresíteni. Tekintettel a városnak éppen e két megye határán való kedvező centrális fekvésért, minden irányban való kényelmes vasúti összeköttetésére, kövessen el a város mindent, hogy a kormány az új kultúrmérnöki hivatalt Nagykanizsán létesítse és ez iránt írjon fel a földmívelési minisztériumhoz. Ezt dr. Rotschild Jakab amaz indítványával kapcsolatosan fogadták el, hogy a város írjon fel a pénzügyminiszterhez az újonnan építendő emeletes házak 18 évi adómentesítéseért, mint amit a miniszter minden eziránt folyamodónak megenged.
Hol tegyen a postapalota?
Vázolta ezután az előadó polgármester azokat a postaépítési terveket, melyeket legutóbb lapunk hasábjain mi is ismertettünk. Javaslata az volt, hogy a város ismét kérvénnyel figyelmeztesse a kereskedelmi minisztériumot, hogy milyen városellenes cselekedet lenne, ha az új postát a mai helyén akarnák felépíteni és hogy azt okvetlenül a Kazinczy-utca 10. számú ház helyén emeljék. A javaslatot a közgyűlés helyesléssel elfogadta.
A harmadik bejelentés a gimnázium építési kölcsönre vonatkozó formalitás volt.
A városi közkórház költségvetése.
A városi közkórház jövő évi szükségleteire 71.161 korona van előirányozva, mely összegből 69 ezer korona fedezetlen. Ennek az összegnek fedezésére a kórházi bizottság a betegápolási díjak nagyságát napi és személyenkénti 1 korona 59 fillérben állapította meg. A közgyűlés ezután tudomásul vette a közkórház kibővítésére vonatkozólag Sándy Gyula építész tanárral kötött szerződést, mellyel a tanárt a tetvek és költségvetés elkészítésével bízták meg.
A húszezer korona.
Nagy mozgás támadt a képviselő padsorokban a tárgysorozat 4. pontjának felolvasásakor. Mindenki gyürkőzött a nagy ügynek, melynél nagyobb érdekessége talán az emlékezetes villamos ügy óta nem volt a kanizsai parlamentnek. Az előadó polgármester a Zala közleményeire hivatkozva feleslegesnek jelentette ki az ügy részletes ismertetését és csakhamar azokra a kérvényekre tért át, melyeket egyes tisztviselők a pénzügyi bizottsági felosztási tervezet ellen a közgyűléshez adtak be. Ezek egy részét, mint például Csigaházy Antal v. erdőmesterét és Hajós Ferenc rendőrbiztosét tárgytalannak jelezte, mert az ezekben foglalt kívánságokat méltányosaknak találta és azokat már a tanácsi javaslatban korrigálta is.
Dr. Weisz Lajos kívánságára felolvassák a rendeletnek négy különböző pontját.
Dr. Hajdú Gyula az első szónok, aki nagy általánosságban arról beszél, hogy nem kell a rendeletet szigorú szószerintséggel értelmezni, hanem abban helyet kell biztosítani a méltányossági szempontoknak.
Nagy zűrzavar között kezdik tárgyalni a felosztási tervezetet, melynek csak dr. Havas Hugó indítványa vet véget, az az indítvány, hogy olyan tételeknél, melyeknél nincs vitás kérdés, rögtön határozzanak. Így sorra elfogadják Vécsey Zsigmond polgármester, Deák Péter főkapitány és Lengyel Lajos soroztatását és csak Halis István nevének említésénél áll fel elsőnek Hajdú Gyula dr. A tanácsi javaslat Halist a IX. fizetési osztály I fokozatába helyezte és a szónokok egész serege foglalt ez ellen állást és kívánta az árvaszéki előadónak a VIII. fiz. osztály szerint való javadalmazását.
Dr. Hajdú Gyula fejtette ki azokat a méltányossági okokat, melyek ezt indokolják. Hivatkozott Halis István hosszú 20 évet meghaladó városi munkásságára, mellyel felelősséges állását betölti és a város érdekében úgy állásában mint azon kívül kifejtett eredményekben gazdag tevékenységére.
Dr. Weisz Lajos osztja e felfogást és szerinte csak az a kérdés, hogy a VIII. fizetési osztály melyik fokozatába helyezzék Halis tanácsost.
Remete Géza: Ha a főkapitány a VIII. 1-be került, akkor Halist okvetlenül VIII. 2-be kell tenni.
Az elnök: A rendelet a leghatározottabban kimondja, hogy akit bármely okból magasabb fizetési osztályba soroznak, mint amibe állásánál fogva egyszerűen tartoznék, azt e fokozat legutolsó osztályába lehet csak helyezni.
Dr. Miklós Dezső indítványozza a VIII. 3. helyett a VIII. 2-be sorozást, mert emellett szól Halis Istvánnak eltöltött szolgálati ideje, a város érdekei körül szerzett érdemei és kvalifikációja. Ugyanez értelemben szólalt még fel dr. Rothschild Jakab, mire a közgyűlés egyhangú határozatával Halis István árvaszéki előadó 2900 korona fizetésének a VIII. fiz. oszt. 3. fokozat szerint 3600 koronára való kiegészítését határozta el.
A tiszti ügyész és orvosok tételei, melyek pedig nagy vihar magvát rejtették, a legnagyobb simasággal, jóformán egyetlen ellenvetés nélkül peregtek le. Vita volt még Horváth István városi adótiszt tételénél, aki mellett dr. Hajdú Gyula emelte ki azokat a méltányossági körülményeket, melyek figyelembe vételével őt a tanácsi javaslatnál magasabb fokozatba kell helyezni. A felszólalásnak meg lett az eredménye.
Hozzászólások történtek még Csigaházy Antal v. erdőmester, Benedek József aljegyző, Székely Nándor v. segédmérnök, Hitzelberger Lajos kórházi gondnok és Ruesz Antal kórházi írnok tételénél, mindenütt az említettek javára és azokra nézve a legszebb eredményekkel.
Nem lehel kiadni a pénzt.
Ezek után a húszezer korona kiutalásának kérdésére került a sor. Az elnöklő polgármester felvilágosító szavai nagyon lelohasztották a képviselők gavalléros kedvét, mellyel azt akarták, hogy már ma reggel minden egyet tisztviselőnek a markában legyen a reá eső pénz. "A felosztás nagyon sok pontjában lényegesen eltér a miniszteri rendelettől, s azért nagyon kell attól tartani, hogy azt a miniszter nem hagyja jóvá, jelentette ki a polgármester. Már pedig a képviselőtestület tagjai felelősek a kiutalt összegért s ha a feloszlás nem áll meg, akkor nekik kell azt megtéríteniük."
Sok hang: Akkor tegyék letétbe.
Így is határoztak, a 20 ezer korona marad ott, ahol van, takarékpénztári kezelésben, a felosztási határozatot pedig a törvényhatóság útján felterjesztik a belügyminisztériumhoz.
A közgyűlés befejezése.
A nagy ügy tehát nagyon egyszerűen, s nagyon laposan véget ért. S alig, hogy e pont végére jutott a közgyűlés, nyomban meg is szűnt minden érdeklődés, s két perc alatt olyan kánikulai hangulat áradt szét a mindjobban kiürülő teremben, hogy alig lehetett abban ráismerni az előbb még a szenzációk lázától eleven közgyűlésre.
Elhatározták a közvágóhídon egy artézi kút próbafúrását, mert annak kibővítésével ott nagy mennyiségű vízre lesz szükség, továbbá, hogy a kibővítéshez szükséges szomszéd telkeket megveszik. A városi mázsaháznál Kohn Samu lakatos egy második nagy utcai hídmérleget készít, amelynek három hét múlva a szerződés szerint készen kell lennie. Ennek 1450 korona megrendelési árát a közgyűlés utalványozta.
A közgyűlés több színtelen város - pénzügyi és illetőségi ügy lepergetésével este háromnegyed 7 órakor ért véget.
Kőrösi Csoma Sándor emlékezete.
Indiai tudós levele Kanizsán.
- Saját tudósítónktól. -
Az indiai tudós társaság kiadja az angoloknál köztiszteletben levő Körösi Csoma Sándor minden munkáját. E megbecsülhetetlen könyvek magyar nyelven még nem jelentek meg.
A sajtó alá rendezést E. Denison Ross világhírű angol tudós végezi, ki a szanszkrit, orosz, török (perzsa) nyelvben és irodalomban tökéletes jártassággal bír.
A Calcuttában lakó Ross összegyűjtött minden adatot Csomáról, s ez év elején ismertető felolvasást tartott róla Indiában. A munkáról terjedelmes tudósítást közöltek az indiai angol lapok.
A pompás nyelvezetű, meleg szeretettel és nagy tudással megírt munkálat megjelenésekor Kanizsáról két elvonultan élő tudós ember: a történész Halis István, meg a nyelvtudós és bölcsész Sáfrány Károly üdvözlő iratot küldtek Rossnak.
E Denison Ross nagy meglepetést okozott: mintegy négy hónap múlva magyar nyelvű levelet küldött Kanizsára.
T. i. az történt, hogy Ross minél többet foglalkozott a "magányos magyar" műveivel, annál inkább csodálta nagyságát, tudását, önzetlenségét, rettentő küzdelmeit, s szinte észrevétlenül megszerette a rendkívüli embernek nemzetét is.
Végül pedig elhatározta, hogy megtanulja a magyar nyelvet.
És haladéktalanul hozzáfogott a megvalósításhoz. Az óriási nehézség dacára tanulta, törte ernyedetlenül a magyar nyelvet, s e nagy munka közben "élvezett". Élvezte az ősnyelv pogány szépségét.
Levelét egész terjedelmében közöljük, mert annak minden részlete igen érdekes. Van ugyan némi idegenszerűség a levélben, de onnét látjuk, hogy nyelvünk nehézségeivel sikerrel birkózott meg a nagy tudós.
Íme a levél:
"Svadeshe pujyate Raja
Vidan sarvatra pujyate."
(Szanszkrit. Magyarul:
"Tisztelik a szellemi királyt,
A tudományt tisztelik mindenütt.")
Nagyon tisztelt Uraim,
e való tényt tükröző mondás volt egyike a nagy Körösi Csoma Sándor első fordításáinak. S igaza volt. A tudomány az egyedüli mely bennünket felemelhet a sablonos köznapiasságból a tisztább régióba hol nem csak a jelennek sivár- hanem a jövő derengő képe is látható. Igazán nagyon jól esett az őszinte hang, köszönöm, így csak magyar és tudós írhat.
Csomának köszönhetem az ydet,(?) hogy a magyar nyelvet tanuljam ma élvezek és tanulok. Ma tudom igazán csak méltányolni a nagy Csomának nagy lelki erejét, a haza szeretet azon csodás hatalmát mellyel leküzdeni képes volt oly ember fölötti erővel, mind az oly akadályokat mi sok számtalanokat meg tört volna. Magyar volt éltében és magyar volt halálában, a közkincsé vált tudása dicsfénye szintén a magyar nemzetté, melynek Ő oly hű fia volt egész haláláig.
Itt buzgólkodó honfitársaik által rendezendő nagyszabásúnak ígérkező Csoma ünnepély közeleg és újból alkalmat fog adni megemlékezni szíves figyelmökért hol buzdításuk nekem kitartást ad és erkölcsi sikert biztosít.
Kérem tartsanak meg továbbra is szíves barátságukban és vagyok igaz tisztelő hivjök
E. Denison Ross.
Nagyságos
Halis István és Sáfrány Károly uraknak
Nagykanizsa.
A megyegyűlés a 20.000 koronáról.
Redukálás minden vonalon.
Zalaegerszeg a C. táblázatban.
- Saját tudósítónk telefonjelentése -
Zalaegerszeg, aug. 29.
Amilyen rövid lefolyású volt a szombat délelőtti rendkívüli megyegyűlés, szűk keretben és rövid idő alatt nagy szenzációkat rejtő határozatai voltak. A törvényhatósági bizottsági ülés a megye két r. t. városának, Zalaegerszegnek és Nagykanizsának a jól ismert államsegély felosztási ügyét tárgyalta, olyan szigorúsággal, ami méltón keltheti fel a kurtán elintézett emberek zúgolódását. Nagykanizsa képviselőtestületének határozata ellen beadott felebbezést a bizottság legnagyobb részében helybenhagyta. Általános redukálások történtek. Zalaegerszeg város feloszlását pedig mindenestül elvetették és a város tisztikarát az eddiginél egy fokkal alacsonyabb fokozatba, a C táblázatba utalták. Ez a rendelkezés nagy megrökönyödést idézett elő Zalaegerszeg város tisztikara körében, nemcsak azért, mert az utasítás szerint kevesebb fizetést kapnának, mint ahogy azt a város közgyűlése határozta, hanem főleg azért, mert ott a hivatalnokoknak már kiadták az államsegélynek reájuk eső részét, amit azoknak most vissza kell fizetniök.
A rendkívüli közgyűlés lefolyásáról a következőket telefonálja tudósítónk:
Elnök: Árvay Lajos alispán. Előadó: Bődy Zoltán. A bizottság tagjai közül jelen voltak: Udvardy Vincze, Udvardy Ignác, Csertán Károly, Nagy László, Krossetz Gyula, Hajós Mihály, dr. Czinder István, dr. Korbay Károly.
Halis István fizetését a VIII. fizetési osztályból a IX-ikbe szállították le, azzal az indokolással, hogy Halis nemcsak tanácsos, hanem árvaszéki ülnök is és a fizetési fokozatok megállapításánál ez utóbbi minőség jön figyelembe. Horváth István adótiszt javasolt fizetését szintén leszállították, a miniszteri rendelet értelmezése alapján.
Az állatorvos úti illetményei nem számíttatnak bele a fizetésbe és így fizetése magasabban állapíttatik meg.
Nagykanizsa város segédmérnökét a IX. fizetési osztályból a X.-be redukálták.
A kórházi és végrehajtó állások, mivel ez állások betöltői "szegődményes alkalmazottak", teljesen kivétetnek a táblázatból.
Zalaegerszeg, bár jelenleg 10,000-nél több lakosa van, mivel az utolsó népszámláláson még 10,000-nél kevesebb volt, a B. helyett a C. táblázatba vétetik be. Ennek következtében minden tisztviselő egy fokkal alacsonyabb fizetési osztályba kerül. Azon tisztviselők pedig, akik az előbbi alapon ki vannak már fizetve, a különbözet visszafizetésére utasíttatnak.
A megyegyűlés határozatát tovább apellálják a miniszterhez.
Kanizsaiak kegyelete a "magános magyarnak". E hét folyamán zajlott le messze Kelet-Indiában az ős-hazát kereső Körösi Csoma Sándor emlékünnepélye. Mint az ünnepélyről szóló tudósításban olvassuk, Magyarországból tizennégy koszorú érkezett Indiába, köztük egy ezzel a szalagfelirattal: "A magányos magyarnak Halis István és Sáfrán Károly, Nagykanizsáról". - Bizonyára emlékeznek még olvasóink arra a szép, magyar nyelven írt levélre, melyet ezen ünnepély ötletéből Ross Denisson indiai tudós intézett ugyancsak Halis István v. tanácsoshoz és Sáfrán Károly tanárhoz s amelyet néhány hónapja közölt a Zala. Ez a levél olvasható a Pesti Hírlap mai számában.
Malonyay Dezső levele.
Az volt a szándékunk, hogy a Zala karácsonyi számában megszólaltatjuk Kanizsa sok jeles fiát. Később aztán, látva, hogy mily szép számmal vannak azok, kik büszkeségei e város nevének, úgy határoztuk, hogy húsvétra is hagyunk belőlük. Malonyay Dezsőt, a kitűnő írót karácsonyra akartuk vendégül látni, de sajnos, a tervezgetések közben kifogytunk az időből és így már csak egy rövid, de kedves levél az, amit tőle kaphattunk. A levél a következő:
Kedves Uram!
Szívesen küldeném, de nem tudom, melyik tárcámat kívánja; kérem a címét. Egyáltalában használja föl bármikor s akármelyik munkámat.
Nagyon, nagyon kedves este volt az, ott Győrffy barátunk paradicsomában. Hogy már az is elmúlt! ... De, - ugye, - a nagy fát a piarista templom előtt, azt nem engedik kivágatni?
Szíves üdvözlettel!
A tárca, melyet kértünk, Malonyay kanizsai diákéveiről szól. Egy megkapóan bájos diákszerelmét írja le; nekünk annál kedvesebb lett volna ez a tárca, mert azt is tudjuk, ennek a gyermek-idillnek ki volt a női szereplője. Tudjuk, mert maga Malonyay mondta el nekünk, midőn néhány éve Kanizsán járt, hogy nagy etnográfiai művéhez adatokat gyűjtsön. Györffy János Ügyvéddel hárman bejártuk azokat a helyeket, melyek kedvesek az író emlékezésének: a régi gimnázium minden sarkát, zugát, hol néhány katona és egy mosónő értelmetlenül csodálták, hogy mi elsiratnivaló van egy széthulló kőrakáson, egy bedőlt ajtón, vagy elhanyagolt ablakrámán. Megnéztük a vén fákat, melyeket most oly megható ragaszkodással véd az író, sajnos, tartunk tőle, hogy nem minden ok nélkül. Nálunk bizony hajlandók arra az emberek, hogy a modern városfejlesztés követelményeit összetévesszék a legszívtelenebb és vak barbársággal, mely elsősorban a terebélyes, öreg fáknak támad és azokat pusztítja ki. Az a két fa az idillikusan egyszerű, régi templom előtt legszebb, legérdekesebb és igazán történelmi színezetű pontja a városnak. Malonyay védje e fákat, melyek látták őt is kicsiny diáknak és melyek, - nekünk úgy tetszett - megelégedetten bólongattak agg koronájukkal, midőn a mai Malonyay Dezsőt viszontlátták.
De ne tévesszük a szót: fentebb kettős pontot tettem és ezzel jeleztem, hogy felsorolom azokat a helyeket, melyeket az író viszontlátni óhajtott. Megnézte a szolgadiákok egykori szobáját, egykori kosztadó gazdájának düledező házát és még - nem is tudom, még mi egyebeket. Erősen alkonyodott már, midőn még egyszer végigjáratta tekintetét az omlatag gimnázium kolostori folyosóján és belesóhajtott a mély csendbe és növekvő homályba:
- Lacrimae rerum! ...
... Könnyeztek az öreg falak a haldoklók melankóliájával. És mi még egyszer megnéztünk egy zugot, egy szobát, egy ajtót, amely utóbbin olvadható volt:
"2. Bataillon, 7 Compagnie, 12 Mann".
*
Külön szót érdemel Juhász bácsi, a kitűnő rajzoló, ki Malonyayval járt erre, hogy a készülő nagy mű részére a néprajzi tárgyakról illusztrációkat készítsen. Komor, hallgatag, apostoli megjelenésű férfiú, mély tüzű, bölcs szemekkel, mesemondó nagy szakállal, szűk magyar ruhában, csizmában. Ez a magyar viselet rávall Juhász bácsi becsületes nyíltságára, mert nála egy árnyalattal is kevésbé őszinte ember nem lett volna arra kapható, hogy hihetetlen, szinte fogalommá finomult lábszárait ily áruló, szűk magyar nadrágba bujtassa. Már nem is lábszárak voltak ezek így, hanem fogalom, - állapot. Ami Juhász bácsiban komolyabban, sőt nagyon komolyan veendő, az feljebb székelt: az agyában. Bámulatosan sokoldalú, nagytudású ember, ki, mert a vegetáriánus konyhára adta magát, Malonyay állítása szerint reggelire naponta elfogyaszt egy élő nyelvet, ebédre egy holtat, ozsonnára a saláta mellé megeszi az angol filozófusokat és vacsorára a modern spanyol irodalmat. Most már nem emlékszem határozottan, mit mondtak, hogy Juhász bácsi hét, vagy huszonhét élő nyelvet beszél. Emellett, ha jó étvágya van, cseresznyét eszik a fa tetejéről. Bámulatosan sokoldalú ember.
Ez a huszonhét nyelvű Tolsztojánus, esetleg ideális anarkista a Györffyék szőlőjében egy gyönyörű későtavaszi estén Sáfrány Károly tanár mellé került a pörkölt csirkés vacsoránál. Tudni kell (tudják is nálunk), hogy Sáfrány tanár sem marad innen nyolc-tíz élő és néhány holt nyelven és hogy filozófiai egyéni tartalma és tudása rengeteg. Tudni kell továbbá, hogy a pörkölt csirkékkel csak mi álltunk közelebbi vonatkozásban, Juhász bácsi lekerülvén a cseresznyefáról, bejelentette, hogy ő már vacsorázott és már csak arra hajlandó, hogy tiszta forrásvízzel elpoharazzon velünk. A szőlőlevelek homályos sátorában a gyertyalángok ingadozó fényénél úgy ült ott, mintha saját magának csak a fekete árnyéka lenne. Kenetes, mélyről jövő hangja rajongott Tolstojért, Schmitt Jenőért. Láttam két elégedetten sugárzó arcot az övét: és Sáfrány tanárét. Hogy egymásra találtak! Én pedig, ki előbb az öt érzék bölcsességeivel és megevett hat kötet angollal igyekeztem akadékoskodni, kezdtem magamat úgy érezni, mint emberevő a hittérítők között...
A csillagos este szelíd, intim, tavaszi hangulata járt köztünk. Az asztal túlsó végén Halis István érezte magát pompásan, attól, hogy régi magyar históriákról folyt a szó. Aztán Malonyay Dezső beszélt órákon át az életéből, irodalomról, Munkácsyról, kinek titkára volt, párisi eseményeiről. melyeknél az Anatole France-ról szóló résznél soká megálltunk. Soha nem hallottam ily közvetlenül, élénken, színesen, fordulatosén, szépen elbeszélni.
A Potyli táján már pirkadt, mikor ismét kocsikra ültünk. Azt hiszem, mindnyájan éreztük azt, amit Malonyay Dezső most ír:
- "Hogy már ez is elmúlt!"
Ez az az este.
Nagy Samu.