Városi közgyűlés.
A szombati közgyűlésre a városatyák Oszterhuber László ítélő-táblai bíró halálának lesújtó hatása alatt mentek. Szájról-szájra adták a frissen érkezett hírt és egymásután tünedeztek elő a gyászlobogók a Társaskörön, a Polgár Egyleten, Városházán és az Igazságügyi palotán. Vécsey Zsigmond polgármester megrendülve meghitt barátjának váratlan elvesztésén halvány arccal, szinte remegő hangon jelentette be a gyászos esetet a képviselő testületnek, melynek az elköltözött hosszú ideig tagja és a színügyi bizottságnak lelkes elnöke volt. A kiváló ember emlékét jegyzőkönyvben örökítette meg a közgyűlés, ravatalára koszorút helyez és nővérének átiratban fejezi ki mélyen érzett részvétét.
Ez történt a tárgysorozat előtt. Azután az 1912. évi költségvetés tárgyalása következett, melyen egészen Ujváry Géza ötnegyed órás mozaik beszéde dominált. Ez alkalommal megmaradt a tárgyilagosság keretében és sok mindenféléről beszélt amiről szólni helyes volt. Kár hogy oly sok félét ölelt fel és kár hogy egynémely dolgot alaposan előkészítve nem terjeszti be konkrét indítvány alakjában.
A gyűlés kezdetben elég népes volt, szónokok is szép számban vonultak fel, később azonban megunták a hosszúra nyúlt tanácskozást és a tárgysorozat végső pontjai már üres padsorok előtt peregtek le. A gyűlés háromnegyed hétkor végződött.
Délután pont háromkor vonult be a terembe a v. tanács. Vécsey Zsigmond polgármester, dr. Sabján Gyula főjegyző, dr. Bentzik Ferenc v. ügyész, Deák Péter rendőrfőkapitány és Ahnhofer Gyula v. számvevő foglaltak helyet az emelvényen. Napirend előtt Vécsey polgármester az elhunyt Oszterhuber emlékének áldozott őszinte szavakat.
Azután megkezdődött a költségvetési vita. Elsőnek Ujváry Géza emelt szót, aki sorra vette megfigyeléseit, észrevételeit. Szól a katonai lövőtérről, mely míg csak évi 400 K csekély bért hoz, másrészt a kiskanizsai polgárokat akadályozta a mezei munkában. A Pich-féle birtok megvételét javasolja e célra és a katonaság esetről-esetre fizessen érte.
A tűzoltóságot, ha már annyiba kerül, községinek szeretné látni. Az utcák tisztán tartásán a külső perifériákon is követeli, ne csak "ahol a papok táncolnak." A heti marhavásár-piac átalakításáról is figyelemre méltó mondanivalója volt. Az iparosiskolai tanítók óradíjának felemelését sürgeti, ha a városi költségvetés nem bírja, nagyobb államsegély iránt tegye meg a kellő lépéseket. A megüresedett régi iskolaépületek bérbeadását sürgeti. Városi téglagyár és takarékpénztár létesítését sürgeti, melyeknek jövedelméből vízvezeték, csatornázás, színház, minden kikerül; ne csak a polgárok zsebére apelláljon a város. Végül arra kéri a tanácsot, hogy Kiskanizsának 3 kerületbe való beosztását minél előbb hajtsa végre.
Weiss Tivadar a községi takarékpénztárról mond el figyelemre méltó szavakat, melyeket nem elég megalkotni, és nem elég az üzletfeleket a hivatalhelyiségben bevárni, hanem üzletek után kell járnia, amire a városi kezelés nem alkalmas és így kérdés, hogy a város pénze a most élvezett 4 1/2 %-ot meghozná-e. Nagy elismeréssel beszél az iparosiskolai tanítók működéséről és a rendkívüli kiadások terhére óradíjaiknak 20 K-val való felemelését javasolja általános helyeslés mellett.
Villányi Henrik dr. a Gyár-utca rendezése ügyében interpellál, amit a közgyűlés már fellebbezésre való tekintet nélkül elrendelt.
Malek László dr. a csoportházak lebontását és a Rozgonyi-utcának a heti marhavásártérig való meghosszabbítását teszi szóvá.
Blau Ottó a tűzoltóság foglalkoztatásáról tesz észrevételeket.
Deák Péter főkapitány a tűzoltóságnak másnemű elfoglalása ellen szólal fel. Rothschild Jakab dr. ajánlja, hogy az egyes indítványok határozathozatal előtt a megfelelő bizottságoknak adassanak ki. A költségvetést ezek után egyhangúlag elfogadták.
Az 1909-1911. évi államsegély maradványainak és az 1911. évre pótlólag utalványozott 5000 K felosztási javaslatánál Hajdu Gyula dr. Halis István árvaszéki tanácsos érdekében szólal fel, ki szerinte nem a megfelelő rangosztályba van sorozva. A közgyűlés Hajdu Gyula dr. felszólalása értelmében határoz. A városi legelők megjavítása érdekében államsegély kéretik.
A Déli Vasút és Tárházakkal az őrizet tárgyában kötendő szerződés elfogadtatik. Füredi Béla pécsi színigazgatónak az arenaterület 3 évre átengedtetik. A tárgysorozat többi pontja egyhangúlag elfogadtatott, mire a közgyűlés 7 órakor befejeztetett.
Elfogadták a városi költségvetést.
Új hangok a közgyűlési teremben.
A szombati városi közgyűlés.
Saját tudósítónktól.
Szombat délután 9 óra óta Nagykanizsa városa kinn van az "exlex"-ből, mert megvan szavazva háztartásának 1912. évi költségvetés-előirányzata. - Ez történt a szombat délutáni városi közgyűlésen, de még sokkal fontosabb ahogyan, amilyen körülmények között történt a költségvetés letárgyalása. Egészen új hangokat hallottunk ezúttal a közgyűlési teremben, merészeket, az igazi haladásért lelkesítőket
Ujváry Géza, a költségvetési vita nagy szónoka hallatta ezeket másfélórás, mindvégig érdekes és a végefelé szokatlan bátorságával szinte mindenkit frappírozó ügyes beszédében, melynek jótékony hatása bizonyára jelentkezni fog ennek az évtizedes tespedésből még alig ocsúdó város közéletében. A nagyszámú érdekelteket kivéve mindenki őszinte helyesléssel hallgatta szavait, melyek a pótadó emelése helyett gazdasági erőink növelésével kívánták a város jövedelmeinek fokozását, mint aminők a községi takarékpénztár létesítése, vagy például városi téglagyár építése. Beszédének hatása erős volt és elismerést keltő. A közgyűlés felosztotta a tisztviselők legfrissebben érkezett államsegélyét, határozott a vasútmelletti rendőri kirendeltség létesítése ügyében és Füredi Béla pécsi színigazgatónak három évre átengedte a Kölcsey-utcai aréna helyét használatra. A közgyűlésről szóló részletes tudósítónk a következő:
Elnök: Vécsey Zsigmond polgármester.
Előadó: dr. Sabján Gyula főjegyző.
Napirend előtt az elnök kegyeletes, meleg szavakban parentálja el a közgyűlésnek alig két órával azelőtt Budapesten elhalálozott kiváló tagját, Oszterhuber László kir. ítélőtáblai bírót, akinek emlékét jegyzőkönyvben örökítették meg.
A tárgysorozat első pontja az
1912 évi költségvetés
tárgyalása volt. A főjegyző ismertette a tanácsnak a költségvetésre nézve hozott határozatát, úgy, ahogy azt lapunk legutóbbi számának hírrovatában részletesen ismertettük.
Ujváry Géza szólalt fel elsőnek. Általánosságban elfogadta a költségvetést, amelynek azonban igen sok részletét kifogásolta. - Mindenekelőtt azt, hogy a harcászati lőtérért a katonai kincstár évi átalányösszeget (400 kor.) fizet bér gyanánt, holott mindenütt minden egyes használat után 50-70 korona bére szokott lenni ily területeknek, mint ahogy azt az erdő és legelőügyi bizottság itt is több ízben kívánta. Ez ügyben még az a kívánsága, hogy állapíttassanak meg időszakok, amelyekben katonaság nem mehet a lőtérre, mert az ezt környékező birtokokat a gazdák a jelenlegi állapot (az életveszedelmes lőgyakorlatok rendszertelensége) mellett alig művelhetik, ami nagy károkat okoz nekik. Javasolja, hogy a költségvetésben időtlen idők óta évenkénti közel tízezer koronával segélyezett önkéntes tűzoltó egylet városi tűzoltósággá alakítassék.
Egy hang: Tízszer annyiba kerülne akkor. Ki lenne önkéntes tűzoltó?
Ujváry Géza: A hivatásos tűzoltók felét, legalább négy embert alkalmazzák a városi hivatalok, pl. a mérnöki hivatal szolgálatában, mint ahogy a tűzoltóság lovai is közmunkát végeznek és állandóan csak egy pár ló van szolgálatban. Ez jelentékeny megtakarítást képezne.
A város külső utcáit szeretné gondosabban tisztítottabbaknak látni. A mérnöki hivatalhoz intézi szavait. Kívánatosnak tartja a kiskanizsai terek nagy tókáinak betömését, a Kis- és Nagykanizsa közti út befásítását. Számos ordító szépséghibáját fedezi fel a külső városrészeknek. A városnak kötelessége lenne a cserfői határ járhatatlan utainak jobb karba való helyezése is.
A közvagyon tékozlásának tartja, hogy az új építkezés folytán megüresedett iskolákat semmiféle célra nem használják. Már többen jártak nála, hogy adják ki nekik. Ezek egyike pl. a Teleky-úton álló üres iskoláért évi 600 korona bért ígért.
Dr. Pillitz Sámuel (közbeszól): Miért nem adta ki neki?
Ujváry Géza: Mert sajnos, nem az enyém (derültség). Szerencsétlen gondolatnak tartja a kanizsai heti állatvásár áthelyezésének ötletét. Gyakorlati példákkal igazolja, hogy az a városi forgalom szempontjából a lehető legjobb helyen van a Király-utca végén.
Az iparostanonciskolai tanítók mellett szólt ezután, melegen pártolva kérvényüket, mellyel a tantestület tagjainak összesen 2000 korona évi fizetésjavítást kérnek. Vázolja fontos és fáradtságos munkájukat és az általuk szellemi nevelésben részesített serdülő iparosgeneráció nagy fontosságát a jövő Magyarország megteremtésében. Azt ajánlja, hogy az iparos és kereskedelmi tanonciskola segélyezésére kérjenek az államtól az eddigi 3000 koronán felül újabb segélyt, mert annak elnyerésére legjobb kilátás van.
Nem pótadóemeléssel kell a városi bevételeket növelni, mondotta ezután nagy álmélkodások közepette, hanem gazdasági forrásokat kell a városnak teremtenie, ha boldogulni akar. Javasolja városi téglagyár építését, olcsóbban, mint amibe az a téglagyár került volna, amiről nemrég szó volt, hogy a város megveszi. Igen jövedelmezőnek tartja a vállalkozást és meg van győződve arról, hogy ha város egykori téglavetőit annak idején körkemencékre átalakíttatta volna, ma egy krajcár pótadó se terhelné adófizető polgárait.
A községi takarékpénztár létesítése a másik ötlete, melyet onnan vett, hogy végighallgatta egyszer Zalaegerszegen dr. Korbai Károly polgármestert, aki számos ausztriai város példájából összegzett pompás számadatokat, melyek a városi pénzek legrentábilisabb gyümölcsöztetését igazolták. Egyelőre nem beszél részletekről, csak azt ajánlja, hogy foglalkozzanak a kérdéssel és szerezzen be a tanács adatokat erre nézve, melyeket legkönnyebben Zalaegerszegről megkaphat.
Teljes másfél órán át tartott alapos beszédét annak ismétlésével fejezte be, hogy Kiskanizsát (VI-VII. kerület) osszák három közigazgatási kerületbe.
Weisz Tivadar Ujváry felvetett terveinek egyikét sem tartja valami rendkívül kecsegtető vállalkozásnak, a községi takarékpénztár létesítését pedig teljesen időszerűtlennek. Ezután senki által meg nem értve a helyi sajtónak valamiféle vicceit kifogásolta, melyekkel az az ipariskolai tanítók ügyét nehezítette volna meg és ő is méltánylását kívánja e tantestület kérelmének.
Dr. Villányi Henrik a Gyár- és Mező-utcák szabályozásának mielőbbi végrehajtásáért emelt szót és sürgeti a szabályozásra hozott korábbi közgyűlési határozatok foganatosítását.
Dr. Málek László a sokféle nehéz közigazgatási teendőkkel terhelt kültanácsosok javadalmazásának csekély voltát kifogásolja, majd egy új utcanyitási javaslatot proposál, a Petőfi-utat a Rozgonyi-utcán át és a László fürdő telkén keresztül az állatvásártérrel és Kiskanizsával összekötendő új útvonalét, mely a Király-utca óriási forgalmát lenne hivatkozva megosztani.
Blau Ottó beszélt ezután, majd Wimmer Ferenc a nemrég véget ért kataszteri valósítási eljárásnál közreműködött polgárok napidíjának 3 koronáról 5 koronára való felemelését kérte igen alapos érvekkel.
Deák Péter főkapitány Ujvárynak reflektált tűzoltótestületünk működésének kifogástalanságát kifejtvén.
Dr. Rothschild Jakab állította meg a messze kalandozó beszédek lavináját azzal az indítványával, hogy egyelőre fogadja el a közgyűlés általánosságban és részleteiben is a költségvetést, hogy már egyszer legyen meg a másfél hónapja tartó esztendő költségvetése. Az elhangzott javaslatokra és indítványokra nézve pedig az a véleménye, hogy a tanácsnak és a polgármesternek gondjuk lesz azokra és módjukban áll majd az elhangzott méltányos kívánságok kielégítése.
- Elfogadjuk, elfogadjuk, - kiáltják mindenfelől.
Vécsey Zsigmond elnök kijelenti, hogy a tanácsnak csakugyan gondja lesz az elhangzott kívánságokra és a tanács javaslatát Remete Géza indítványával kiegészítve, mely szerint a városi becsüs havi díja 50 koronáról 70-re emeltessék, elfogadásra ajánlja.
Ezt a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.
Az államsegély felosztása.
Dr. Sabján Gyula főjegyző gyorsan elhadarta ezután az 1911. évi államsegély kiegészítéseképpen nemrég pótlólag érkezett 5000 korona felosztásának tervezetét, mely csekély különbséggel ugyanazon kulcs szerint részesíti a városi tisztviselőket további fizetés kiegészítésben, mint a korábbi felosztások.
Dr. Hajdú Gyula Halis István árvaszéki ülnök érdekében szólal fel, akit három évre visszamenőleg érdemeinek megfelelően egy fokozattal magasabb fizetési helyre kíván soroztatni, ha másként nem, akkor a városi pénztár terhére, úgy ahogy ezt annak idején már három másik tisztviselővel megtették.
A tanács javaslatát Hajdú dr. indítványával kiegészítve a közgyűlés szótöbbséggel elfogadta.
A városi legelők feljavítása.
Az elnöklő polgármester bemutatja a város kérvényét, melyet az a városi legelők feljavításához való államsegélyért a földművelési miniszterhez intéz.
Ennek az ügynek is Ujváry Géza volt a szószólója, aki itt is sok érdekeset és értékeset mondott. Mindenekelőtt közölte azt, hogy igen szoros érintkezésben állott Dorner Bélával, a miniszter által ide ez ügyben kiküldött szakközeggel és a tárgy teljes ismeretével azt javasolja, hogy két kérvényt adjanak be a miniszterhez. Az egyiket, amely igen sürgős, az iránt, hogy 245 hold legelő feljavításához az állam adjon ezer korona segélyt. A másik kérvényt, mely kevésbé sürgős, az iránt, hogy a Dorner-féle megállapodások szerint az állam minta gyanánt, mutatóba, javíttasson fel saját szakközegeivel néhány hold legelőt Nagykanizsán.
A közgyűlés a fentebbi ezer koronát a város terhére megszavazta azzal, hogy azt az államsegélyből fogja a városi pénztárnak visszafizetni.
A Csengery úti rendőrkirendeltség.
Ezután a Csengery úti rendőrkülönítmény ügyét tárgyalta a közgyűlés. A polgármester ismertette a szerződéstervezetet, melyet a város a déli vaspálya társasággal és a Tárházak részvénytársasággal fog kötni, s mely öt új rendőri állás szervezését foglalja magában. A szerződéstervezetet úgy, ahogy azt már részletesen ismertettük, jóváhagyólag tudomásul vette a közgyűlés.
Az arénaügy.
Utolsó érdemleges tárgy a Kölcsey utcai aréna ügye volt a közgyűlésen, amelyre nézve azt határozták, hogy az aréna telkét Füredi Béla pécsi színigazgatónak három évi használatra átengedik azzal a kikötéssel, hogy a Csillag Jenő féle aréna átalakítási terveket meg fogja valósítani. A közgyűlés ezután egy csomó privát jelentőségű személyi ügy (kisebb ingatlan adásvételek, illetőségi ügyek) gyors letárgyalása után este 7 órakor véget ért.
A város könyvtárának és régiségtárának rendbe hozása. Igazán csak néhány nagyon bennfentes ember tudja, hogy Nagykanizsa város közönségének a városház épületében igen tekintélyes számú kötetekből álló közkönyvtára van. A könyvtár természetesen nincs átadva rendeltetésének és annak anyagát évek óta szorgalmasan gyűjtik, amihez a városi költségvetés évenkénti több száz koronás kiadástétele meglehetős módot nyújt. Nemrég a kiváló írói vénájú városi tanácsos, Halis István felvetette a polgármester előtt az eszmét, hogy a kulturális cél szempontjából kívánatos lenne a könyvtár anyagához értékes régi műveket is megszerezni. A tegnapi tanácsülés már hivatalosan foglalkozott a városi könyvtár és régiségtár rendezésének kérdésével és azt határozta, hogy ez ügyben megkeresi a pénzügyi bizottságot, hogy a könyvtár és régiségtár rendezésére adandó megbízatás, valamint ezek elhelyezésének kérdésében adjon véleményt. Mert a tanács most már érdemesnek találja, hogy a városi könyvtár és régiségtár rendezve legyenek és a város közönsége részére hozzáférhetővé tétessenek. Minden kétségen felül áll, hogy a tanács a rendezés munkájával Halis Istvánt fogja megbízni.
Múzeumi könyvtár Nagykanizsán
Már nem egyszer szólalt fel a "Zalai Közlöny" egy nagykanizsai múzeum és a vele járó múzeumi könyvtár érdekében, Halis István városi tanácsos is szinte két évtized óta buzgólkodik a Nagykanizsára vonatkozó történeti munkák, képek és egyebek gyűjtése körül. Úgy látszik most nemsokára testet fog ölteni, mert már a tanács is konkrét alakban foglalkozik az üggyel. A pénteki tanácsülésen ugyanis azzal kapcsolatosan, hogy Halis István v. tanácsos Vécsey Zsigmond polgármesterrel történt előzetes megbeszélés után egyes régibb műveknek a városi múzeum és könyvtár részére leendő megrendelése iránt tett előterjesztést, tárgyaltatott a városi könyvtár és múzeum rendezésének és elhelyezésének. Oly határozat hozatott, hogy ez érdemben megkeresi a pénzügyi bizottságot, hogy a rendezésre adandó megbízás, mint a szükséges helyiségek rendelkezésre bocsátása kérdésében nyilatkozzék. Minthogy a helyiség kérdése pénzügyi kérdés, helyén valónak találjuk a pénzügyi bizottság megkérdezését, de a rendezésre történő megbízásra nézve, mely tisztán személyi kérdés nem látjuk szükségesnek, hogy a pénzügyi bizottság adjon direktívát a tanácsnak és a képviselőtestületnek. Különben is azt hisszük, hogy városi emberre akarják ezt bízni ahol pedig csak egyetlen rátermett egyéniséget ismerünk, t. i. Halis István tanácsost, akinél jobban, behatóbban és több tehetséggel még senki se foglalkozott Nagykanizsa históriai és Bibliográfiai kérdésével. Úgy hogy e múzeumi rendezési megbízás után szinte önkéntelenül is az következik, hogy Nagykanizsa monográfiájának megírására is keressék fel. A közönség tájékozására nézve közöljük, hogy a sok értékes mű, mely alapját fogja képezni a városi könyvtárnak, most egy dohos, ablaktalan helyiségben van elzárva. Első teendő tehát a helyiség kérdése. Úgy tudjuk, hogy egy városházi lakás a közel jövőben megüresedik. Ezt kell elfoglalni a könyvtár céljaira. Ehhez 4 szoba feltétlenül szükséges a hozzávaló cél- és stílszerű szekrényekkel és egyéb bútorzattal. Azután nyomban elkészítendő a katalógus, mely kinyomtatva a városi képviselők és polgároknak kezébe juthasson. Csak ekkor nyerünk világos képet a meglevő művekről és tárgyakról és csak így veheti kezdetét a gyarapítás vétel és ajándékozás útján.
Értékes régi képek. Halis István városi tanácsoshoz megtekintés végett 11 db. érdekes régi történelmi kép érkezett Münchenből. Rosenthal Jakab udvari antiquriustól. Hét darab Kanizsa várára vonatkozó, 4 db. pedig a hozzá közel levő várak képei u. m.: Nembti (Lenti), Sala (Zalavár), Sziget (Szigetvár) és Szerinvár (Kakonya mellett) Sziget eleste, Kanizsa ostroma és Szerinvár elpusztítása úgynevezett röpülő lapok (Flugblätter), melyeken a kép alatt az esemény története is el van mondva. A képeket Halis tanácsos bemutatta Vécsey Zsigmond polgármesternek és javaslatot fog tenni a tanácshoz hogy e képeket a létesítendő nagykanizsai történelmi múzeum számára szerezze meg.
Könyv-reliquia.
Muzeális kiállítás Nagykanizsán.
Egy könyv fekszik előttünk, nagy, vastag, régi könyv. Amint lapozunk benne, önkéntelenül is eszünkbe tolul Kisfaludy Károlynak a Rákosi szántójából: "Hol Mátyás az igazságos? Te láttad őt boldog Rákos!" Mert ez a könyv bizonyosan feküdt a nagy magyar király előtt, kinek kiváló művelt lelkét semmi se igazolja jobban, mint ismert nagy szeretete a könyvek iránt, meg az a törekvése, hogy Budán olyan hatalmas méretű főiskolát akart alapítani, melyhez fogható az egész világon nem volt. (A nagy király halálával nemcsak politikailag, de művelődés szempontjából is lejtőre jutottunk.)
Hanem hiszen mi egy könyvről akarunk szólni, melyet a címben reliquiának nevezünk. Amíg Mátyás király bizonyára érdeklődött az akkori budai főiskola iránt és nem egyszer ellátogatott az ott folyó előadásokra és ki tudja melyik tudós professor előtt feküdt a híres Thuróczy János: "Chronica Hungarorum"-ja, amelyből, mint az iskola ez egyetlen példányából tanította a magyar históriát. Élőszóból tanult akkor a diák, tehát nem nyomorította el a betű szabad gondolkodását. Ilyen látogatásakor láthatta ezt a könyvet a Hollós király, mert ez a könyv a budai főiskola valamelyik előadó professzoráé lehetett.
Az érdekes könyv Thurócy János krónikája a magyarokról. Latin munka és valódi címe: Chronica Hungarorum. Augsburgban nyomatott 1488-ban június 3-án. Tehát a Gutenberg könyvnyomtatási találmánya még bölcsőkorát érte akkor, Budán 1472-ben állította lel Hesz András az első nyomdát Geréb László püspök segítségével. De amint tudjuk Mátyás királynak kényes ízlését ennek a nyomtatványai nem elégítették ki, azért nagy költséggel inkább lemásoltatta a kiváló munkákat.
A Thuróczy krónikája azonban mint nyomdatermék is kiváló. Az ilyen ősnyomtatványoknak külön irodalma van, mely a munka minden részletére kiterjed. Azonban egyet-mást mégis megemlítünk róla, minthogy sok olyan körülmény van, melyek a szakirodalommal nem foglalkozó nagy közönséget is érdeklik. Fametszetű festett képek vannak benne. A festést abban az időben még nem a könyv sajtón eszközölték, hanem szabadkézzel. - Ezért a festék színe 434 év múltán is olyan élénk az egyes képeken, mintha most festették volna. A sok illusztráció mind művészi kézből való. A képek meglehetős nagyok és ábrázolják a többek között "a hunok kapitányát" Atillát. Megvan a hét magyar "kapitány" (vezér) képe is: Árpád, Szabolcs, Gyula, Kund, Leel, Werbulchu és Urs. Azután következnek a királyok arcképei, legvégül pedig a tatár pusztítás képe. Mint érdekességet megemlítjük, hogy a Névtelen jegyző krónikájától eltérőleg Thurócy a magyarokat nem a Vereckei szoroson, hanem a természetesebb útvonalon, Erdélyen keresztül veteti be hazánkba.
Thuróczy krónikájának ez a példánya azért is nevezetes, mert az egyes lapokon széljegyzetek vannak, melyek részben egykorúak, részben későbbiek. E széljegyzetek bizonyítják - amint már érintettük - hogy ezt a könyvet oktatás céljára használták s valószínű, hogy már Mátyás idejében használták a budai főiskolában. E mű Mátyás király alatt 3 kiadást ért: az első Veneziában, a második Brünnben, a harmadik Augsburgban nyomatott. Befejező sorai ezek: Impressa erhardi ratdolt viri (?)lertissimi eximia industria et mira imprimendi (?) qua nuper venetus nunc Auguste excellet nomi(?)ssimus. lmpellsi siquidem Theobaldi feger concivis Budensis. Anno salutifere incarnationis millesimo quadringentesimo octogesimo octavo tertio nonas Ju(?)ii. (Magyarul: Nyomtatta Ratdolt Erhard a derék ember kiváló szorgalmával, a nyomtatás csodálatos művészetével, mely előbb Veneziában, most Augsburgban jelenik meg mindenki előtt ismerve. Feger Theobaldus budai polgár költségén az üdvösséget hozó megfeszítésnek 1488. évében, június 3-án.)
Csak nemrég hoztunk hírt egy kulturális lépésről. T. i. hogy Vécsey Zsigmond polgármester, Sabján Gyula dr. főjegyző és Halis István v. tanácsos nagy buzgalommal akarják megalapítani a nagykanizsai történelmi múzeumot, melyhez anyag már meglehetősen van, de helyiség még nincs. Természetes, hogy gondoskodni kell, hogy ez a városi múzeum minél gazdagabb legyen. Tudomásunk van arról, hogy Nagykanizsán sokaknak birtokában vannak történelmi, irodalmi művek, képek, pénzek, eszközök, fegyverek, ethnografiai vonatkozású kézimunkák stb. Tudjuk, hogy Grünhut Alfréd úrnak gazdag gyűjteménye van, dr. Kreisler József ügyvéd birtokában is értékes dolgok találhatók. Halis Istvánról, kinek szívességéből ismertethettük a birtokában levő Thurócy krónikát, széles körben tudják, hogy szenvedélyes és tudós gyűjtője a letűnt korok históriai és kulturális megnyilvánulásainak.
De a mint mondtuk mások birtokában is vannak érdekes és értékes tárgyak, melyekről másoknak tudomása sincs. Azért felvetjük azt a kérdést, nem volna-e helyes egy muzeális kiállítás rendezése, hol kellő garancia mellett a városunkban levő régiségek és egyéb múzeumba illő tárgyak a közönség elé kerülhetnek. Ezzel nemcsak azt érnők el, hogy sok rejtett érték kerülne napfényre, hanem ajándékozás és vétel útján a leendő múzeum gazdagítását tesszük lehetővé és felébresztenék az érdeklődést a művelt közönségben, nemcsak a múzeum, hanem a jelent megtermékenyítő múltak iránt is. Szeretnők erről Halis István tanácsos úr véleményét ismerni, amire nézve, szívesen bocsátjuk rendelkezésére a Zalai Közlöny hasábjait.
Esküdtek kisorsolása. Závody Albin törvényszéki elnök, kúriai bíró elnöklete alatt f. hó 18-án történt a f. évi jún. 3-án kezdődő esküdtszéki ciklus esküdteinek kisorsolása. Jelen volt még dr. Kenedy Imre és Mutschenbacher Edvin törvényszéki bíró és Witzl Győző tszki jegyző. Az ügyészség részéről Fischer Imre ügyész az ügyvédi kamara képviseletében pedig dr. Bentzik Ferenc ügyvéd. A következő esküdtek nevei soroltattak ki: Kálovits József, Osskó Péter ny. vasúti főnök, Ungár Sándor vendéglős, Goldstein Márk ny. főkalauz, Táncos Lajos földbirtokos (Nemesrádó), Krausz Ernő keresk. (Keszthely), Fizári Viktor keresk. (Keszthely), Barta Lajos hitk. titkár, Bauer Ferenc ny. vonatvezető, Horváth László földmíves, Bencze Gyula magánhivatalnok, Dedovác Béla keresk., Darvas János hentes, Hegedüs György v. kültanácsos, Guth Arnold keresk., Győrffy János ügyvéd, Belics Flórián birtokos Perlak, Halis István v. tanácsos, Haspel Ferenc ács, id. Helbeck József vendéglős Keszthely, Sztrahia Ferenc keresk. Csáktornya, Bäder József keresk., Balogh Oszkár nyomdász, Csoma Ödön gazdatiszt Letenye, Csigaházy Antal v. erdőmester, Brandlhofer Antal magánhivatalnok, dr. Havas Hugó ügyvéd, Halvax Frigyes v. tanácsos, Heucz Lajos ny. tanár Keszthely, dr. Simon Géza ügyvéd Keszthely. Póttagok: Székely Nándor mérnök, Mesteri Ferenc szatócs, Sztuhár István cipész, Sió József magánhivatalnok, Radnai Jenő keresk., Pichler József rézműves, Reinitz József takarékpénztári igazgató, Mayer Károly vegytisztító, Petrics György hentes.
A június havi esküdtek kisorsolása. Tegnapelőtt, vasárnap délelőtt sorsolták ki a nagykanizsai kir. törvényszéken a június hó 3-án kezdődő legközelebbi esküdtszéki ülésszak esküdtbíráit. A sorsoló bizottság elnöke Závody Albin kúriai bíró, a törvényszék elnöke volt, kívüle a bíróság részéről ott még dr. Kenedy Imre esküdtbírósági h. elnök és dr. Mutschenbacher Edvin törvényszéki bírók voltak jelen. A kir. ügyészséget Fischer Imre kir. ügyész, az ügyvédi kamarát pedig dr. Bentzik Ferenc ügyvéd képviselte a sorsolásnál. A több száz nevet tartalmazó listából a június havi esküdtekül az alábbiakat sorsolták ki: Kálovics József, Osskó Péter ny. vasúti főnök, Ungár Sándor vendéglős, Goldstein Márk ny. főkalauz, Barta Lajos hitk. titkár, Bauer Ferenc ny. vonatvezető, Horváth László földmíves, Bence Gyula magánhivatalnok, Dedovác Béla kereskedő, Darvas János hentes, Hegedüs György v. kültanácsos, Guth Arnold keresk., Győrffy János ügyvéd, Halis István v. tanácsos, Haspel Ferenc ács, Bäder József kereskedő, Balogh Oszkár nyomdász, Csigaházy Antal v. erdőmester, Brandlhofer Antal magánhivatalnok, dr. Havas Hugó ügyvéd és Halvax Frigyes v. tanácsos nagykanizsai lakosokat; Krausz Ernő kereskedő, Fizári Viktor kereskedő, Helbeck József vendéglős, Henc Lajos nyug. tanár és dr Simon Géza ügyvéd keszthelyi lakosokat; Táncos Lajos nemesrádói földbirtokost, Belics Flórián perlaki birtokost, Sztrahia Ferenc kereskedőt Csáktornyáról és Csoma Ödön gazdatisztet Letenyéről. Pótesküdtek lettek a következő nagykanizsai lakosok: Székely Nándor mérnök, Mesteri Ferenc szatócs, Sztuhár István cipész, Sió József magánhivatalnok, Radnai Jenő kereskedő, Pichter József rézműves, Reinitz József takarékpénztári igazgató, Mayer Károly vegytisztító, Petrics György hentes.
Vígjáték
a száz év előtti Kanizsa életéből
(a mi pünkösdi irod. szenzációnk.)
A búvárkodás és alkotás amaz elvonult csendjében, melyben közöttünk él, pünkösdre egy vígjáték megírásával készült el Halis István. A vígjáték címe: "Ellenség kezében." Olyan poétikus s igaz irodalmi becsű munka, mint kiváló talentumú városi tanácsosunk minden írása, ami eddig megjelent. Mint mindazok az írásai, melyek valódi értékéről, s alkotójuk tehetségének nagyságáról oly keveseknek van tiszta fogalmuk. Pedig Halis István irodalmi munkássága mondhatni minden sorának speciálisan kanizsai vonatkozásánál fogva mindenekfölött számot tarthatna arra, hogy éppen itt Nagykanizsán mindenki tudjon annak valódi értékéről és így becsülje meg azt. Halis István nyomás alatt lévő vígjátékának tárgya hű maradt írójának, a régi Kanizsa legalaposabb ismerőjének irodalmi tradícióihoz: a száz év előtti Kanizsa életéből mutat be éppoly történelmi hűségű, mint poétikus részletet. Mindazok az alakok, akik a színdarabban szóhoz jutnak, valóban itt éltek és cselekedtek ebben az öreg városban, mint ahogy mi beszélünk és élünk ma Nagykanizsán.
A vígjáték a napóleoni háború idején játszik. Akkor még minden ember a kivételes jogára volt büszke, de már észre lehet venni némi igyekezetet az új áramlat felé, melyben egyenlő lesz a joga mindenkinek. A korfestés szorosan történeti és mégis mulatságos.
Csokonai Vitéz Mihály akkor csurgói tanár volt és Kanizsán sokszor megfordult. Ő indítja meg a komédiát, mely aztán magától tovább folyik minden erőltetettség nélkül.
Mutatóban közöljük az első két jelenetet. Különösen érdekes az, mikkor a városbíró megparancsolja az éjjeli őrnek, hogy ezentúl magyarul kiáltsa az órákat és ezt az intézkedést éppen magyar ember kifogásolja.
Első szakasz.
Hajnali három óra.
(Kanizsa egyik utcája. Apró házak zsalus ablakokkal, előttük léc-kerítéses kicsi virágos kert. Az utca két oldalán árok. Minden kapunál híd. Nyári félhomály.)
Első jelenet.
Vitéz. Szobovics. (Lassan jönnek. Szobovicsnak szűr van a nyakában és paraszt kalapot tart a kezében. Egy nagyobb ház előtt megállanak.)
Vitéz: Itt megkezdjük?
Szobovics: De meg ám! Még pedig mindjárt! Most meg kell csinálnunk, mert még a múltkor adott okos tanácsod szerint intézkedtem, hogy a kedvező alkalmat el ne szalasszuk. Mivel ma hivatalosan utazom, tehát elkerülöm a feltűnést, hogy történetesen velem együtt ugyanazon a napon tűnik el Lizi is.
Vitéz: Szóval megjött a kedvező alkalom!
Szobovics: És vele megérkeztél te is. Köszönöm, hogy levelemre még az este megjöttél Csurgóról!
Vitéz: Mi az a pár órai gyaloglás? Pompás, könnyű séta volt az egész! Aztán szívesen is tettem. (Tréfásan) Sőt máskor is rendelkezzél velem bátran! (Dúdolva) Téged boldogít a leány szerelme; engem vigasztal Bacchus bora!
Szobovics: Ejnye, hát nem fárasztott ki egész éjszakán való mulatás, hogy ilyen jó kedved van?
Vitéz: Mért ne volnék vidám? Fölséges italt mérnek a "Fekete prücsök"-ben! Aztán minő gyönyörű nóta az a "bornak együgyű dicséreti", melyre a kántortok tanított az éjszaka! Nem csoda, ha ötvenszer el kellett énekelni? Hogyan is van? (Halkan énekli.).
Jó az bor!
Jó az bor!
Jó az reggel, délben és vacsorakor!
Éppen oly jó éjfélkor,
Miként piros hajnalkor!
Jó az bor,
Mindenkor!
Szobovics: Hanem az a másik se utolsó nóta!
Vitéz! De nem ám! (Halkan énekli.)
Iszok!
Hej, iszok!
Reggelig iszok!
Mennél jobban
Iszok, annál
Jobban vigadok!
Szobovics: No majd igazán jobban iszunk, ha sikerül a munkánk! Iszunk álló hétig egyhuzamban! Most azonban ne énekelgessünk, mert a cselekvés helyére értünk! (Halkabban.) Ez a szemben lévő ház a Liziéké. Az a kapujok! Az éjjel nem igen beszélgethettünk a dologról, mert mindig velünk voltak a mulató társaink, de azért tudod, mit kell tenned? Vigyázz, hogy baj ne legyen!
Vitéz: Ne félj! Rendbe hozok én mindent! Csak Lizi ne akadékoskodjon!
Szobovits: Bizony! Nehezen tudtam rábeszélni!
Vitéz: Hát azt megmondtad, hogy a tűzkiáltásra azonnal fusson az utcára?
Szobovics: Csak úgy tudtam kicsikarni a beleegyezését, hogy ünnepélyesen megígértem, miképp még az első nap betérünk útközben a csatári plébánoshoz, aki jó barátom és az meg fog esketni bennünket. De én a tűzi lármától tartok! Még valami bajod lesz miatta!
Vitéz: Ne félts engem! Ki merne hozzám nyúlni, mikor nemes ember vagyok!
Szobovits: Hát a kanizsaiak annyira el vannak keseredve a sok tűzi veszedelemtől, hogy ha el találnak fogni a hamis lárma-kiáltás miatt, nem igen kérdezgetik nemes ember vagy-e? hanem az első felindulásban agyon is üthetnek! Nem lehetne-e inkább elhagyni a kiáltást?
Vitéz: Nem bizony! Hisz magad mondtad, hogy feltűnés nélkül máskép nem jöhet ki Lizi a házból az utcára, hanem csupán a tűzi veszedelem miatti zavarodásban. Bízzál bennem! Elvégezem én a dolgot!
Szobovics: Hiszem, hogy jól csinálod, mert a te gondolatod az egész! De azért nagyon kell vigyáznod!
Vitéz: Ne félj, minden jó lesz! Ha pedig netán akadék kerülne útba, majd elhárítom! De el ne felejtsd, hogy neked előbb el kell menned, mielőtt Lizi az utcára jön! Mert másképp együtt láthatnának benneteket! Hát a deputáció hogyan vonul ki, vagyis milyen lesz a kocsik rendje?
Szobovics: Az első kocsin én ülök Szentgyörgyivel meg Faddival. Mind a hárman Kanizsa deputátusai vagyunk. A franciák ellen felkelő lovas seregnek viszünk ajándékot Zalaegerszegre s egyúttal a császári katonasághoz két legényt szállítunk.
Vitéz: Hány kocsi lesz?
Szobovics: Négy. Az elsőn, amint mondtam a deputáció utazik. A második szekéren az ajándék pokrócokat meg a lószerszámokat szállítjuk. A harmadik szekéren lesz az a két legény, kiket az ezrednek kell nyugta mellett átadni, mint a város által beszolgáltatandó önkényteseket. Mindenik forspontra egy-egy hajdú vigyáz. A negyedik szekér tulajdonképpen nem is tartozik a deputációhoz.
Vitéz: Hát akkor hogyan kerül közétek?
Szobovics; Azért jön velünk, hogy nagyobb bátorságban utazzon. Azon a szekéren ugyanis Szalamegye főadószedője, Dóka Péter utazik, kit a francia háború kitörésekor a vicispán Kanizsára küldött a megye kasszájával, és az azt őrző egy szál megyekatonával. Azt gondolták, - Kanizsán jobban meg lesznek Védve az ellenségtől.
Vitéz: Hiszen nincs is baj.
Szobovics: Dehogy nincs! Az egész környék népe Kanizsára menekül. Zsúfolva van a város emberekkel, marhákkal. A katonáság is folyton jön-megy. Tegnap aztán híre kerekedett, hogy francia csapat közeledik, mire a főadószedő megrémült, és a kasszával meg a katonával visszamenekül Egerszegre. Dóka uram engem kért meg, hogy a deputációval utazhasson. Én beleegyeztem, de kikötöttem, hogy viszonzásul hozzon el a kocsiján két embert, kik majd a Bécsi csizmadia háza előtt ülnek föl. Ott az a harmadik épület a Bécsi háza!
Vitéz; Ahán tudom már! Erre a szekérre én ülök a Lizivel! Hanem a főadószedő mit szólt a leányszöktetéshez?
Szobovics: Nem tud biz az semmit se róla! De nem kell tőle tartani! Annyira elfoglalja minden gondját a vármegye kasszája, hogy másra nem vigyáz!
Vitéz: Nono! Egy szép leányt könnyen meglát az ember!
Szobovics: Csakhogy Lizi férfi ruhát vesz magára! De különben is leszoktatta Dóka Pétert a felesége a leányok nézegetéséről. Menten kikaparná a szemét érte! Sőt azt mondják, hogy négyszemközt meg is veri az urát!
Vitéz: Haha! Pompás alak lenne valami komédiában! Így már elhiszem, hogy nem kell félnünk a főadószedő úrtól!
Szobovics: Még másképp is gondoskodtam a biztosságtokról! Ugyanis a főadószedő forspontosa Málek Gyura, az én emberem, ki mindenbe beavatva van. Szükség esetén segítségedre lesz. Ez a fuvaros itt megáll. Megvárja, míg te egy férfi ruhás asszony személlyel a szekérre ülsz és rögtön vágtat utánunk.
Vitéz: Helyesen van! Add ide a szűrt, mert még magadon felejted! A kalapot is add át! (Átveszi a szűrt meg a kalapot.) És most fogjunk hozzá!
Szobovits: Ohó, már elfelejtetted, hogy előbb a deputáció indul és vele megyek én is?
Vitéz: Jó, jó! De ha sokáig kell várni, hát én énekelni kezdek!
Szobovics: Az Isten szerelméért, ne bolondozz! Hisz annyira fontos a dolog, hogy úgy érzem magamat, mintha fejem forogna kockán! Különben a deputációnak mindjárt ide kell érkeznie, mert hajnalra állapítottuk meg az indulást, hogy hűsiben utazhassunk. (Halkabban). Vigyázz! Verner Mátyás közeledik, a bakter! Húzódjunka kapuba! (Mindkettő a kapufélfához lapul.)
Második jelenet
Előbbiek. Verner. Bécsi. (Ez utóbbi bent a házában.)
Verner: (Az átellenes oldalon jön, hosszú dárda a kezében. Megáll Bécsi háza előtt és énekelve kiáltja,)
Effel után orra három
Már asz utamat pejártam.
Tiszre, fiszre fityászatog,
Hoty károgat ne faljatog!
Jesszusz nefét ticsérjéteg.
És a bint elkeriljéteg!
Metyeg én is nyugofóra,
Effél után hárrom orra!
Bécsi: (Az ablak zsaluja közt kikiált) Eltakarodjék innen! És ha még egyszer a házam előtt meri az órát kiáltani, hát megsámfázom! Ha nem tud magyarul, akkor ordítsa németül a mondókáját, miként eddig; Érti!
Verner: Csag nem haragszani! A varaspiró úr porancsolt, hoty mátul fogva musszejn giáltani motyarul! Motyarul! Erti?
Bécsi: (A szobából.) Mit, még felesel velem? Egy polgári csizmadia mesterrel? Rögtön meglövöm! (A zsalun végig rántja kezét, nagy dörrenés között a zsalu levelei lecsapódnak.) Bumm!
Verner: (Megrettenve elugrik, az utca másik oldalára szalad, és hozzáütődik Vitéz Mihályhoz.) Jáj nekim, mekhalog!
Vitéz: (A szűrt maga elé tartva lehúzza fejét és az őr felé bök.) Háu! Psissz! Dr-dr! Hám-Hám!
Verner: (Még jobban megijed.) Jesszusz Maria! Asz erdeg! (Elszalad. Futás közben a dárdájával hadonász maga körül. Elbújik a harmadik híd mellett)
Szobovits: (Nevet.) Ezt jól csináltad! Hanem ideje is volt, hogy megszabaduljunk a baktertől; mert már amott jön a deputáció! Hát én megyek hozzájuk! Te pedig siess majd utánunk, hogy a gyámapa utol ne érjen! Isten veled! (Elmegy Bécsi háza elé.)
Szabadságolások a városházán. Nagykanizsa város tisztviselői közül újabban ismét az alábbi nyári szabadságolásokat állapították meg: Csigaházy Antal városi erdőmester f. hó 18-tól szeptember hó 18-ig lesz szabadságon, Halis István községi bíró és árvaszéki előadó f. hó 19-től augusztus hó 19-éig. Itt említjük meg, hogy Halvax Frigyes városi tanácsos már f. hó 1-e óta nyári vakációját élvezi, mely e hó végéig tart.
Zalamegye "Aranykönyve"
Halis István legújabb műve.
- Saját tudósítónktól. -
A vármegye nagy történeti múltjának még mindig vannak lelkes álmodói; a múltak rozsdáit még vannak, akik rózsaszínű fényben látják, még vannak, kiknek szívében, mint a pásztortűz lángja sötét éjszakákon, fellobog a múlt iránti lelkesedés...
Zalavármegye alispánjához kérvény érkezett. Nem mintha naponta száz nem érkeznék, mert több is érkezik, de mert az az egy, melyről szó vagyon - különösen nagyjelentőségű. Halis István nagykanizsai városi tanácsos, lapunk kiváló tehetségű munkatársa adott be kérvényt, melyben az általa kiadni szándékolt "Zalamegyei Aranykönyv" - kiadásának segélyezése iránt folyamodik.
Szó szerint közöljük a kérvényt, melyben a cél és az okok is részletezve vannak:
Nagyságos Alispán Úr!
Szeretett vármegyénkre vonatkozó emlékek naponként kallódnak. Úgyszólván a szemünk előtt vesznek ki.
Ezek megóvása, jobban mondva emlékezetben tartása céljából időszaki könyvet szándékozom szerkeszteni. A munka képekkel díszítetnék és körülbelül minden két hónapban jelennék meg belőle egy-egy füzet.
A füzetek magukban foglalnák a kiváló emberek, politikusok, tisztviselők, írók, művészek életrajzát; egyes események, vidékek, házak, szokások leírását; várak. templomok, nevezetes épületek képét és leírását; családi leveleknek, nemesi ármálisoknak, kiváltság-leveleknek, leltáraknak közlését; költők, írók, vármegyénkre vonatkozó műveinek bemutatását; egyesületek, céhek, zárdák, községek történetét; népviseletek ismertetését. Szóval minden érdekesnek és jellemzőnek írásban és képben való megőrzését, melyek eltűnnek, ha idejében össze nem szedjük azokat.
A könyv címe lesz: Zalamegyei Aranykönyv. Előfizetési ára egy évre (5 füzet) 8 K, (nyolc korona.)
Minthogy pedig az ilyen, egy vármegyére szorítkozó munkának nem lehet annyi előfizetője, mennyi a költséget fedezhetné s minthogy egy ilyen könyvre okvetlenül szükség van Zalamegyében, ezért mély tisztelettel kérem:
kegyeskedjék a vármegye költségvetésében 300 példány megrendelését legalább az első két évre felvétetni, illetőleg az ennek megfelelő pénzbeli segítséget megszavaztatni.
A példányok kioszthatók volnának a falusi iskolák és jegyzőségek között, hogy ezáltal is a tudomány terjesztessék s a vármegyénket illető dolgok összegyűjtésére serkentessenek.
A hívó szót meg kell hallanunk és a mentésben mindenikünknek részt kell vennünk. Mert (amint Kósa Károly mondja) eljön az idő, mikor feljönnek maradékaink et keresgélni fognak elmúlott dolgok után. De akkor még kevesebbet fognak találni a régiből, mint ma. Talán semmi sem marad akkorára. És sírni fognak a behorpadt síroknál, és a romba dőlt templomok széjjelhordott köveit sírva hordanák össze.
Kérésem tiszteletteljes megismétlése mellett maradtam - Nagyságos Alispán Úrnak
Nagykanizsa 1912 évi aug. hó 23-án
mindenkor tisztelő híve:
Halis István, városi tanácsos.
Halis István régi íróembere a vármegyének, ki az irodalomban pozíciót szerzett magának s éppen történeti munkái révén a tudományos értékek felismerését is garantálhatja az ő neve, épp úgy, mint az egész vállalatnak nívóját.
Hogy pedig erre nagy szükség van, arra nem kell bizonyíték azoknak a látó embereknek, kik a történeti emlékek pusztulását napról napra szem előtt látják, akik a tradíciókat becsülik s azoknak kiveszését nemzeti veszteségnek tartják. Mert tényleg az.
Mi reméljük, hogy a vármegye alispánja s a törvényhatóság felismeri az eszme nagy fontosságát és nem zárkózik el attól, hogy a vármegye történeti kincseinek ilyen szellemi tárházat építhessen a lelkes kérvényező.
Erre a célra kell alapnak lenni a hazafias keblekben, mert különben a vármegye nagy múltját kompromittálná a jelen nemzedéke.
(*) A vármegye közgyűlése. Zalavármegye szeptember hó 9-én közgyűlést fog tartani. A közgyűlés egyik pontját fogja képezni az 1912:57. törvénycikkben a vármegyei tisztviselők részére megállapított illetmények kérdése is. Ezeket az illetményeket a jövő évi háztartási költségvetésbe fel kell venni. Ezen kérdés, valamint a beérkezett kérvények megbeszélésével az állandó választmány fog foglalkozni, melyet szeptember hó 6-ának délelőtti tíz órájára hívott egybe Zalavármegye alispánja. E gyűlésen kerül elintézésre Halis István és Haller Jenő munkáinak segélyezése, valamint a Tihany-Szántódi balatoni híd kérdése is.
SZEMLE.
Hétfőn közgyűlése lesz Zalavármegyének. Sok érdekes és érdektelen dolog kerül elintézés alá. Többek között talán eszébe fog jutni a tekintetes megyebizottsági tagoknak, hogy él Nagykanizsán egy visszavonult, nagy tudományú férfiú, aki igaz, mélységesen ifjú szerelemmel csüng a histórián, aki eddig csak lelkében építhette fel a múlt dicsőség templomát, mert a kövek, amikből egy templomot valósággal össze lehet rakni - hej! - nehezek és súlyosak és ezrek vállai kelletnek hozzá; akinek nagy szerelménél, mellyel Nagykanizsa és Zalamegye múltjának virágos mezőit járja, csak elméje és végtelen intelligencián keresztül szűrt életbölcsessége nagyobb; aki most a vármegyét kéri fel, hogy segítse hozzá művének, Zalavármegye Aranykönyvének kiadásához. Soha el nem múlóan rezeg még lelkünkben az a művészet, mellyel mint tizenegy-tizenkét éves olvasót a "Mozaik Nagykanizsa történetéből" című könyv páratlan leírásai és édes leányréti históriái ejtettek meg és egy élet nemes ambíciója, egy igazi művészet nemessége, Zalamegye kultúrája és mindnyájunk érdeke kéri Önöket, megyei bizottsági tag urak, hogy a gyámpénztári, a pötrétei kántortanitói, a zorkóházai iskolai és a többi hivatalos ügyek végtelen sivárságában gyújtsanak egy kis világító tüzet a kultúrának is és a kért segélyt adják meg a Zalamegyei Aranykönyvhöz édes mindnyájunknak és Halis István városi tanácsosnak.
A kultur Zalavármegye.
Nagykanizsa, szept. 12.
Szomorúan konstatáljuk, hogy Zalavármegye közgyűlése egyszerűen túltette magát azon a kérésen, melyet Halis István nagykanizsai városi tanácsos terjesztett a közgyűlés elé. Hiába kérte tehát a vármegyét, hogy járuljon némi segéllyel ahhoz a szép tervhez, hogy Zalavármegye aranykönyvét évről-évre ki lehessen adni.
Zalavármegyének nem áll tehát érdekében, hogy múltja és jelene megörökíttessék. Zalamegyének tehát teljesen mellékes az, hogy nyomtalanul vesznek-e el múltjának évei és jelenének napjai, vagy pedig méltó emléket állít-e magáról utódainak és utódai szemének és szívének.
Zalavármegyének fontosabb kérdései vannak ennél. Sokkal fontosabbak. Ha bizalmat kell szavazni a kormánynak, oh, akkor Zalamegye meg tud mozdulni. Akkor megtelnek az Egerszegre vivő vonatok, megélénkülnek a pályaudvarok, megelevenednek a zalamegyei székváros utcái, akkor megy, siet mindenki, mert az tényleg, ugyebár, elemi életűnk eminens érdeke, hogy Zalavármegye két szavazattal bizalmat szavazzon Lukácséknak. De hát ki törődik Zalavármegyében avval, ha irodalmi és kulturális dolgokról van szól? Erre nincs pénze Zalavármegyének.
Zalavármegye ezeket a naiv dolgokat meghagyta mindig a magánembereknek. Miért fosztotta volna meg őket kisded játékaiktól? Nálunk néptanítók és hivatalnokok teljesítik a kultúr feladatokat, nálunk néptanítók és más szegény emberek csinálják a kultúrát és őrzik a múltat. Az egyik könyvekben, cikkekben a Balaton kultuszát istápolja, a Balaton ethnográfiai, gazdasági és műtörténelmi jellegzetességeit gyűjti - Sághy Jánosnak hívták -: őt kiintrikáltuk, elüldöztük innen. Ilyen emberre itt nincs szükség. Most a Budapesti Hírlap hasábjai fogadják be írásait, hol Malonyai Dezsővel együtt tesz tanúságot tudásának és gyűjtésének gazdagságáról és ambíciója nemességéről.
Egy másik, egy néptanító Légrádon múzeumot teremt meg. Zalavármegye ezzel sem törődik. Hadd csináljon, ha más dolga nincs. Mi bajuk ezeknek az embereknek? Mi viszi őket, hogy a közért cselekedjenek? Hisz Zalavármegye ezekkel a dolgokkal nem törődik! Neki ezekre nincs pénze. S ha végül, mikor már meg van csinálva a mű, nagyon kegyesen juttat valami könyöradományt, vagy ha a megnyitáson képviselteti magát, ezzel minden meg van téve, amit tenni kell, lehetett és tenni szép volt.
- Nincs pénz! Punktum.
Ezzel a dolog be van fejezve. S ha Zalavármegyének nem fáj a dolog ilyetén állása és ha mentséget sem talál, véleményt se nyilvánít hozzá, nekünk se fájjon és mi se mondjunk egy szót se többet az ügy "ilyen" elintézéséről.
A városi közgyűlés előtt.
(A piaci elővásárlás szabályozása - Városi múzeum- és könyvtár nyitása)
- Saját tudósítónktól. -
Nagykanizsa, okt. 28.
Október hó 30-án, szerdán közgyűlés lesz Nagykanizsa r. t. városnak. A közgyűlés összesen huszonkét pontot foglal magában és több nevezetes határozatra van kilátás.
Érdekes lesz az a szabályrendelet, melyet a város a piaci elővásárlás tekintetében hoz majd szerdán. Mint ismeretes, Nagykanizsán a piacon széltében, hosszában grasszál a fogyasztó közönség érdekeit mélyen sértő az a szokás, hogy a kofák sietve összevásárolnak minden összevásárolhatót, aminek következménye lesz, hogy az élelmiszerek árai a nagy kereslet folytán, de meg azért is, mert ezután már a közönségnek a kofák nyereségét is meg kell fizetni, oly magasra szöknek fel, hogy drágaság dolgában legalább is az élelmiszerek drágasága dolgában Nagykanizsa vetekszik Budapesttel. De nemcsak a piacon történik ez a gyors összevásárlás, hanem megvárják a szomszéd falvakból a vásárra bejövő parasztasszonyokat és elszedik tőlük az élelmi cikkeket, mielőtt még a piacra érhettek volna. Ez még jobban sérti a nagyközönség érdekét és okozza az árak felszállását.
Vác városa küldte át a maga szabályrendeletét, melyben a piaci elővásárlást rendszabályozza és a a városi tanács egy kis változtatással ugyanilyen értelemben fogja javasolni, hogy
1. §. A zöldségnek, baromfinak, malacnak, szopós báránynak és gödölyének, tojásnak, tejnek, tejfelnek, túrónak, vajnak, gyümölcsnek, hüvelyes veteménynek és más effélének kicsinybeni ismét eladásával foglalkozóknak (azaz: kofáknak) az élelmi cikkeket összevásárolni Nagykanizsán - a vásár megkezdésétől számított két órán belül - nem szabad, kivéve, ha saját szükségletükre vásárolnak. A megengedett időben is csak a piacon vásárolhatnak.
A 2. §. a gomba árulással való házalást tiltja meg. Kérdés, hogy célirányos e paragrafus elfogadása. A 3. § az elővásárlás büntetéséről szól. Három napi elzárás éri a paragrafus ellen vétőt.
Érdekes pontja lesz a közgyűlésnek az is, mely a városi múzeum és könyvtár felállítására vonatkozik. A városi régiségek, könyvek annyira felszaporodtak, hogy egy külön múzeum és könyvtár felállítása vált szükségessé. A múzeum helyiségéül a városi bérpalotának ez a lakása volt kiszemelve, amelyet Kövesdi Boér Gusztáv ezredes bérelt azelőtt. Minthogy azonban most már ide a rendőrséget helyezték, valószínűleg más helyiségről fognak gondoskodni. A könyvtár és múzeum élére Halis István városi tanácsost állítják.
Városi közgyűlés.
Megszűntették a kofauralmat
Nem lesz új városrész a temető mögött
Nagykanizsa a magyar városok országos kongresszusában.
- Saját tudósítónktól. -
Tegnap délután volt Nagykanizsa város képviselőtestületének közgyűlése, mely két értékes eredménnyel gazdagította a városi haladás történetét. Az egyik eredmény pozitív, a másik negatív jelentőségű. Pozitív eredménynek kell nevezni a képviselőtestület azon igazán már tovább nem halogathatott határozathozatalát, mellyel a piaci elővásárlási tilalomra szabályrendeletet fogadott el, egyszer s mindenkorra megszabadítva a tűrhetetlen kofauralomtól a nagykanizsai élelmiszerpiacot. Negatív eredménynek számít pedig az a határozat, mellyel a képviselőtestület nagy többsége elutasította Bettlheim Győzőt szerencsétlen ötlettől szült(?) utcanyitási tervével, mely szerint a köztemetőn túl, a szentgyörgyvári szőlők közelében akart kislakástelepet létesíteni. A tárgysorozatnak ez utóbbi pontja olyan érdeklődést idézett elő a képviselőtestület tagjaiban, hogy azok általános meglepetésre majdnem teljes számmal megjelentek a közgyűlésen. Bizonyos, hogy az emlékezetes nagy villamosügy óta se volt annyi városatya a kanizsai városház közgyűlési termében, mint tegnap délután. A közgyűlés egyéb részei már sokkal kevesebb érdeklődés mellett peregtek le, s azok tárgyalásán már jóval megcsappant a városatyák száma. A közgyűlésről szóló részletes tudósítás a következő:
Elnök: Vécsey Zsigmond polgármester.
Előadó; dr. Sabján Gyula főjegyző.
A tárgysorozat előtt az elnök megemlékezik Leitner József városi képviselő elhunytáról, s indítványára a közgyűlés megboldogult tagjának jegyzőkönyvi emléket állít.
A városi közkórház 1911. évi zárszámadásainak tudomásul vétele után a kórház 1913. évi költségvetés-tervezetének elfogadása következett. A kanizsai közkórház Jövő évi szükségletei 88,553 korona 11 fillérben vannak előirányozva, melynek fejezhetésére a napi és esetenkénti betegápolási díjakat 1 korona 78 fillérről 1 korona 90 fillérre emelték fel.
A virilisták névjegyzékének kiigazítására kiküldött bizottság tagjaiul a közgyűlés dr. Szigethy Károly, Ujváry Géza, Grünhut Henrik, dr. Plihál Viktor és Keller Mátyás városi képviselőket választotta meg.
Következett a
városi könyvtár és múzeum
ügye. A tanácsi javaslat szükségesnek tarja ennek mielőbbi rendezését s annak a városi bérpalotában való elhelyezését. Elfogadják a tanács javaslatát, hogy valamelyik meglelő lakást sürgősen mondják fel és a könyvtár és múzeum rendezésével és állandó felügyeletével Halis István városi tanácsost bízzák meg, kinek ezért járó honoráriumát később fogják megállapítani.
A piaci elővásárlás
szabályozásának ügyét a főkapitány szabályrendelet-tervezetének felolvasásával kezdték tárgyalni. A mindössze néhány, de annál velősebb pontból álló szabályrendelet első, főpontja így hangzik:
1. §. A zöldségnek, baromfinak, malacnak, szopós báránynak és gödölyének, tojásnak, tejnek, tejfelnek, túrónak, vajnak, gyümölcsnek, hüvelyes veteménynek és más effélének kicsinybeni ismét eladásával foglalkozóknak (azaz: kofáknak) az élelmi cikkeket összevásárolni Nagykanizsán - a vásár megkezdésétől számított két órán belül (vagyis nyáron reggel 8, télen pedig 9 óra előtt) - nem szabad, kivéve, ha saját szükségletükre vásárolnak. A megengedett időben is csak a piacon vásárolhatnak.
A 2. paragrafus a gombával való házalást tiltja meg, a 3-ik pedig a tilalom áthágóinak büntetéséről szól. A húszperces vita, mely a szabályrendelet elfogadását megelőzte, épp e pont körül forgott.
Dr. Rotschild Jakab drákói szigorúságúnak találja a tervezett büntetést, mely a tervezet szerint egyszerűen háromnapi elzárással sújtaná a vétkezőket. Fokozatosság megállapítását kívánja akképpen, hogy csak harmadszorra legyen az elzárási büntetés alkalmazható.
Dr. Fried Ödön az ellen tesz kifogást, hogy a szabályrendelet-tervezet nem volt kinyomatva és kiosztva. Sokkal fontosabbnak, egy igen nagy osztály, a szegény emberek exisztenciáját veszélyeztetőnek találja a kérdést, indítványozza tehát, hogy azt alaposabb tanulmányozás után, máskor döntsék el, s most vegyék le a napirendről.
- Nem lehet levenni, mindennél sürgősebb ez az ügy, intézzük el! harsog a terem minden zugából.
Deák Péter főkapitány hivatkozik a fogyasztóközönség állandó panaszaira, melyek a kanizsai kofauralomra vonatkoznak, mely miatt a fogyasztónak egyszerűen lehetetlen közvetlenül a termelőtől vásárolni. A büntetés módosítását maga is szükségesnek látja és indítványozza, hogy az az első esetre 40 koronáig terjedhető pénzbüntetés, és csak ismétlés esetére legyen 3 napi elzárás.
Ujváry Géza gyakorlati példákkal demonstrálja a szabályrendelet szükségességét. Ma már nem azok a szegény, éppen csak koldulni nem akaró munkaképtelen asszonyok foglalkoznak a kofa-mesterséggel, mint valaha. Ma egész "kofadinasztiák" vannak (élénk derültség) a kanizsai piacon: erős nők, férfiak, akik naphosszat lebzselnek ott. Ezeket nem kell sajnálni olyan nagyon.
Hegedüs László, dr. Malek László és Tóth Lajos szóltak még hozzá röviden a javaslathoz, melyet a büntetésre vonatkozó módosítással egyhangúlag elfogadtak.
Most jött a nagy ügy, amiért ez a nagy tömeg városi képviselő tulajdonképpen összesereglett: a
Bettlheim-féle utcanyitási terv.
Dr. Sabján Gyula főjegyző jó félóra hosszat olvassa fel az ügy összes aktáit, köztük a terjedelmes tanácsi javallatot, mely tegnapelőtt lapunkban is közölve volt s amely a tervet elfogadhatatlannak és a város fejlődésére nézve károsnak mutatja ki.
Dr. Fried Ödön száll a terv mellett síkra, folytonos ellentmondásoktól zavarva. Polemizál a tanácsi javaslattal és a munkásnép érdekeinek hangoztatásával kéri annak elfogadását és a tanácsi javaslat elejtését.
Ujváry Géza tiltakozik az ellen, hogy megint magánérdekek miatt helytelen természetellenes irányba tereltessék a város fejlődése. Régi kanizsai nyavalya ez, melynek egyszer már véget kell vetni. Elég volt már a telekspekulánsokból. - "Ha ezt a tervet engedik megvalósulni, - úgymond, - akkor holnap én is jövök egy hasonlóval. Nekem is van jó darab földem a Szentgyörgyvári hegyen", (Általános derültség.) Ismeri a város összes lakásait. Konstatálja, hogy legalább 250 üres van köztük. Ezek mind olyan adóalanyok, melyekből a városnak semmi haszna nincs. Kár lenne megengedni még egy csomó kislakás építését, amelyek 15 évi adómentességet élveznének. Nincs rájuk szükség és még több lenne a jövödelmet nem hozó régi kis lakás. Kétszeres kár érné tehát a várost. Bebizonyítja, hogy az ottani környék gyárainak munkásai túlnyomó részben Kiskanizsán laknak, kiknek soha eszébe nem jutna itt házat építeni. S ha már mindenáron új telkek kellenek, van egész csomó a város területén, melyeket utcanyitásokkal be lehet építeni. A mérnöki hivatal hibája, hogy ezeknek terve még nincs kidolgozva, valamint hogy a legbelső városrészek, mint pl. az Arany János utca oly botrányosan elhanyagoltak...
Dr. Rotschild Jakab (közbekiált):
- Adja be írásban az ilyen panaszokat, ez nem tartozik ide.
Ujváry Géza: Kikérem magamnak az ilyen rendreutasítást, nekem a "Rotschild úr" nem parancsol, azért van itt az elnök úr, hogy megmondja, ha átlépem szólási jogom határait.
Vécsey polgármester néhány békítő szóval elsimítja a kínos incidenst, mely a képviselők feszült érdeklődése mellett folyt le.
- Ujváry Géza röviden befejezi ezután mondanivalóját és kéri a tanácsi elutasító javaslat megszavazását. (Dörgő éljenzés és folytonos "szavazzunk, szavazzunk!" kiáltások.)
Néhány másodperc alatt megtörtént ezután a szavazás, melynél kitűnt, hogy a képviselőtestületnek erős két harmad része nem akarja a temető mögötti városrész létesítését.
A viciózus pont letárgyalása után a képviselők javarésze otthagyta a közgyűlési termet, melynek ezután csak még egy érdekessége akadt: annak a kérdésnek eldöntése, adjon-e a város városi és gyámpénztári pénzkészleteiből betétet a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank nagykanizsai fiókjának is, vagy csak annak az öt másik intézetnek, amelyeknél e tőkéket a korábbi években szokták elhelyezni.
Dr. Villányi Henrik, majd Ujváry Géza ajánló szavai után s végül Eperjesy Gábornak a pénzügyi bizottság elutasító állás foglalását magyarázó megjegyzéseire az alig 15-20 főre leapadt közgyűlés úgy határozott, hogy ne csak a Nagykanizsai, Délzalai, Gazdasági és Néptakarékpénztárak valamint a Nagykanizsai bankegyesület, hanem a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank is kapjon a városi pénzekből betétet.
A most már gyorsan perdülő közgyűlés további részleteiből csak az a határozat érdekelheti a nagyközönséget, mellyel a Magyar városok országos kongresszusának felhívására elhatározták, hogy abba Nagykanizsa városa is belépjen, még pedig akként, hogy a megszűnt "polgármesterek egyesületének" eddig fizetett 200 korona évi tagsági díjat ezentúl ide fizesse a város. Ennek az új egyesületnek célja, mint az lapunk terjedelmes közléseiből ismeretes, hogy a magyar városok érdekeit szövetkezet formájában képviselje, érdekükben pontos információkat adjon és egymással való érintkezésüket igen előnyösen közvetítse. A kongresszus helyi bizottságába 42 tagot választott a képviselőtestület a képviselőkből és városi tisztviselőkből, a kongresszus nagykanizsai tudósítójának tisztével pedig Király Sándor városmérnököt bízták meg, akinek kötelessége a város fejlődésének fázisairól a központi irodát állandóan értesíteni. Ilyen értesítés alatt értendő például mindjárt annak a szabályrendeletnek közlése, melyet ugyanez a közgyűlés a piaci elővásárlási tilalomról hozott.
A közgyűlés még néhány apró személy természetű ügy elintézése után, miközben publikuma mindössze a tanács tagjaira és a két jegyzőkönyv hitelesítőre fogyatkozott meg, valamivel fél 7 után ért véget.
"Ellenség kezében".
(Halis István vígjátéka.)
Halis István vígjátékot írt, melynek tárgyát Kanizsa múltjából merítette. A vígjátékot nem adatja elő; talán nem szereti a színpadot, talán nem szereti ennek mai irányát; vagy hogy egész egyéniségével ellenkezik azoknak a feltételeknek a felhajszolása (és a feltételek közt, sajnos, az utolsó sorban foglal helyet a mű belső, művészi értéke és tartalma), melyek ma egy darabot a fővárosban színpadra juttathatnak. Halis Istvánnak sohasem volt kenyere a hangos reklámvadászás, sem az önzés rideg számításával irányított dörzsölködés, vagy pajtáskodás. Irodalmi munkásságát, tudományos kutatásait mindig l' art pour l' art végezte, izmos és nagyon értékes tehetségétől sarkalva magáért a lelki gyönyörűségért, kielégülésért, melyet neki egy pompás novella, vagy regény megírása szerez. Ő maga bizonyára tudja a saját értékét és ez az öntudat felér azzal a magasztaló elismeréssel, melyet összeköttetések, dörzsölködés, cimborálás minden való érdem nélkül is megszerethetnek. Ez az ő irodalmi élete, ha nem is csillog, nem parádéz, tiszta, igaz és megkapó. Meggyőződéseinek hevét, igazságainak súlyát semmivel sem csökkentette és csökkenti az, hogy nem irodalmi centrumok adnak neki közvetlen ösztönzést a munkára és hogy ezt a munkásságot nem az irodalomnak azon az állványain teszik ki közszemlére, melyeken azt az egész ország figyelme szemlélhetné. De éppen az szól Halis István mellett a legbizonyítottabban, hogy ez a mi szűk körű életünk is annyi színes és eleven oldaláról jelenik meg az ő képzeletében, ennek a képzelőerőnek, invenciónak, művészi meglátásnak éppen az a nagy erőssége, hogy a hétköznapok egyhangúságában is meglátja a tragédiákat és komédiákat. Annak a kanizsai mészáros mesternek az élete, akiről Halis tárcát írt csak olyan értékes és való élet, akár egy fővárosi pénzbáróé, politikai törtetőé, vagy más kedvelt regényalaké, a különbség csak az, hogy a kanizsai mesterember életének meglátásához igazi művészi tehetség és befogadóképesség kell, ehhez nem elég a rutin, a reporter szeme, az utánérzés.
Tehát "Ellenség kezében" című vígjátékát nem vitte színpadra Halis. Kiadta könyvben és abból is csak korlátolt számmal - mindössze ötven példányt - nyomatott. Ezt az ötven példányt szétosztotta barátai között, akik azt meleg szeretettel fogják megbecsülni.
Történeti vígjátékról lévén szó, talán mondani sem kell, hogy a darab cselekménye Zalában játszódik és hogy Kanizsáról indul ki és pedig a múlt század elején, a napóleoni háborúk idején. Öt felvonásában benne él az egész akkori Kanizsa, való embereivel, való levegőjével, - való életével. Aki emberhez hozzáér lélektámasztó tollával, az él, az húsból, vérből van. Nemcsak látjuk Babochay városbírót, de hallani is véljük, amint bölcs mérséklettel és okos hivatali felsőbbséggel igazságot tenni igyekszik. Való életre elevenedik a darab minden alakja: Vitéz Mihály, a poéta; a vármegye főszámvevője, Szobovics Pál városi jegyző, a gyűlölt dominikániszok, a purgerek, - fő- és mellékalakok élnek és olvasván könyvet: köztük élünk, egy levegőt szívunk velük, a jobbakkal együtt óhajtjuk a szerelmes pár boldogulását. Meséje egyszerű, tiszta, tökéletes, humora pedig üdén, jóságosan, az emberi gyöngeségek megértésével és derűs megbocsájtásával permetez alá. Azt meg talán mondanunk sem kell, hogy amelyiken Halis István ezt a munkáját is írta, az a legzamatosabb, legszebb magyar nyelv.
Kedves és becses nékünk ez a könyv. Sokan vannak és mindig többen lesznek azok, akik több-kevesebb sikerrel utánozzák a világirodalom nagy alakjait; de ezt a könyvet, ezt a világjátékot csak egy ember írhatta meg: Halis István.
Irodalom.
Halis István: Ellenség kezében.
(Történeti vígjáték négy szakaszban.)
I.
A színműirodalom két hatalmas elágazást mutat. Vannak a színpadnak készülő, lármás technikai hatásokra épített színpadi gyártmányok, és irodalmi értékekben gazdag színművek, melyeknek csak forma a drámai szerkezet, míg azon keresztül egy nemes lélek tiszta művészete csengül felénk, utódaink, az emberiség felé! Amazok tapsoló kezeket, éljenző ajkakat, elszédült emberek dicshimnuszait tekintik a legfőbb jónak, - ezek képezvén reájuk nézve az élet exigenciáit is, emezek egy-egy ernyős lámpa fénykörében elmélyedő arcot, egy-egy nyári délután rajtuk merengő lelket, a meghatottság egy-két könnycseppjét tekintik végső célnak és - amennyiben eléretett - eredménynek; amazok üres fogásokkal dolgoznak, melyek oly gyorsan hanyatlanak a teljes semmibe, mint amily mértékben az emberi lelemény és mesterségtudás csiszolódik és fejlődik napról-napra, sőt óráról-órára, emezek a művészet, a történelem vagy filozófia hangján szólalnak meg; amazok eltűnnek a színésszel, aki szavalta, a hallgatóval, ki éljenezte, a kritikussal, aki tömjénezte őket, ezek a generációk eljövendő számain keresztül szállanak, dörögnek, vagy zengenek, mert szárnyaik tartósabb acélból csiszolták. És mégis mily fájdalmas az, hogy a színpad csak amazoknak van teremtve. Hogy Goethe mellett Kotzebne, hogy Ibsen mellett Sardon a világot jelentő deszkák fejedelme.
Halis István könyve nem a színpad számára alkottatott. A munka, melynek tudós szerzője az "Ellenség kezében" címet adta, mindamellett meglep drámailag lüktető életével és mozgalmasságával. Egyenesen eklatáns az a stílérzék, mellyel a korrajz, az akkori társadalmi élet van megelevenítve. Azt hiszem, nem túlozok akkor, ha úgy találom, hogy ily bámulatos kormegelevenítés a legnagyobb ritkaságszámba megy a magyar irodalomban. A kornak az a megrajzolása, hogy a kor, a korbeli társadalom mint egy élő orgánum jelenjék meg a deszkákon, két kelléket kíván meg az írótól. Egyrészt végtelen tudást, olyan tudást, melyben a memória postagalambként röppenjen rá a tárgyra, tényre, személyre, akire a historikum kedvéért szükség vagyon, másrészt a művész istentől adott tehetségét, hogy azt, ami halott adott, élő jelenéssé, ami puszta emlék bűbájos reflexióvá, ami hidegen leírt társadalmi azokás megkapó kedves jelenetté varázsolja.
A mi irodalmi termelésünk gazdagsága mellett nem túlzás azt állítani, hogy ez utóbbi fajta zsenialitás bővebben megterem a magyar irodalomnak inkább virágot mint kenyeret termelő berkeiben. A megelevenítés, mint igazi költői tehetség adománya több íróban van meg, mint ahányban a tudás, a közismeret, mely fárasztó elmemunka már. Csak Arany János, (Buda halála), Strinclberg (Történelmi miniatűrök), Schiller (Wallenstein trilógia első része) művében találjuk meg a tudásnak és a megelevenítő költői tehetségnek azt a csodálatos összeölelkezését, mely életet tud lehelni a halott történelembe és történelmi értékkel teszi súlyossá és terhessé a különben könnyen játszi és a nap aranyában lebegő poézist.
Távol áll tőlünk e nagymesterek remekeivel vonni párhuzamot, de Halis István könyvében - szerényebb keretek között bár - a történelmi tudásnak és ama megelevenítő művészetnek oly bájos összefonódását találtuk, mely a művészet mézével itatja meg a lelket. Le kell írnunk, hogy a színi technika a színpadi hatások és azok az ügyeskedések, melyek a nézőt oly könnyen megfogják bármennyire is figyelmen kívül hagyattak ebben a könyvben, hogy bármennyire is el vannak tolva azok a nézőpontok, melyeknek a cselekmény szövését kell irányítaniok ebben a könyvben, mégsem tartjuk azt szerzője véleményével megegyezően történeti novellának, mert a jellemzésnek és drámai életnek oly üdeségét, frissességét, mozgalmasságát találtuk benne, hogy azt kiváló "könyvdrámának" kell tartanunk. Nagyon csalódik, ha valaki ebbe a könyvben száraz kortörténelmet keres. Az a megelevenítő művészet, amely a "Történelmi mozaik" fejezetein reszonál végig és teszi azt igazi szépirodalommá, itt is a régi erővel buzog fel újra és teszi ezt a szerény könyvet olyan történelemmé, melyből a költészet illatos szele és olyan poézissé, melyből a száz év előtti élet nemes egyszerűsége tör elő. Ezt az életet fonja át a szerző nemes szerelme, mellyel ezt a várost, a "purger" Nagykanizsát öleli magában.
Halis István: Ellenség kezében.
Történeti vígjáték négy szakaszban.
II.
Szobovits János kanizsai aljegyző Korntheuer Zsigmond uradalmi tiszttartónak gyámleányát, Marics Lizit megszökteti gyámapja házából. A szökésben egy csurgói tanító, egy bizonyos Vitéz Mihály nyújt neki segédkezet, az a bizonyos Vitéz azonos azzal a Csokonaival, aki úgy mellékesen a Lilla dalokkal, A reményhez írt ódával beleírta a nevét a magyar irodalomba, lévén annak első modern és költői sorsú költője, aki - hogy többet ne mondjunk - a modern irodalom egyik első harcosa által is megénekeltetett. Ez a "csurgai" professzor, aki professzor létére hajnali háromkor (ennyit kiált Verner bakter a salugáteres házak előtt) nem átall ődöngeni Nagykanizsa utcáin, amikor minden böcsületes purger és tanácsbeli az igazak álmát alussza, tüzet kiált, mire előáll nagy ribillió, amikor is a szép Lizit annak a deputációnak egyik hátsó szekerére ülteti, amely az egerszegi felkelő nemeseknek visz ajándékot, kik is Napóleon ellen vannak harcbaszállandók. A második kép a kanizsai bíró hivatalos szobájában. Korntheuer követeli gyámleánya szöktetőjének elfogatását és az elröppent madárnak visszahozatalát. Ugyanakkor ott megjelenik a szép Apollónia nemzetes asszony is, aki Dóka Péter uramnak a hitestársa. Dóka uram szintén a deputációk között van, kikkel Lizi elszökött, ezért az a rettenetes gyanú tápláltatik a nemzetes asszony szívében, hogy férje volt a szöktető. A deputáció azonban, így Szobovics is a szép Lizivel a franciák karjai közé szekerezik, akik - mintegy húszan - a hahóti erdő szélén tanyásznak. Éppen egy parasztot akarnak felkötni, aki visszalopta tőlük a harácsolt ezüstpénzt. Le a kocsikról! Csokonai menti meg a deputátusokat, mert akármilyen nagy az orra, mégis csak ő tud egyedül franciául a tisztelt tanácsosok között. Megmenti a parasztot a felakasztástól, éppen a franciák udvariasságára apellálva az egész leányszöktetést fel akarja előttük tárni, amikor egyszerre postakürt szólal meg és megérkezik a Lizit üldöző csapat Korntheuerrel és Apollóniával. De az udvarias francia sászőrtiszt készségesen beleegyezik abba, hogy Szobovics ott azonnal elvegye Lizit, mire előkerítik a hahóti plébánost, aki annak rendje-módja szerint összeadja a szökevényeket, maga a megbékélt Korntheuer az egyik tanú. Vitéz pedig egész Hahót legénységét lóra ülteti és huszárrohamot intéztet velük a hahóti erdő ellen, mire a megrettent franciák sietve menekülnek. Ők pedig lakodalmi menetben vonulnak be Nagykanizsára.
Ez az egyszerű történet, melynek miliőjéül a napóleoni háborúk magyarországi szakasza szolgál, megkapóan kedves ugyan, de mégis a legfőbb értékét a keret teszi: A napóleoni háborúk korabeli Nagykanizsának megrajzolása. Babócsay az öntudatos, nyílteszű városbíró, Kolompár uram, a fontoskodó és Faddi, az önző, városi tanácsosok, Bécsi csizmadia, aki mint jó purger rákiált a bakterre, hogy menjen az ablaka alól, Verner, a német bakter és mindenki, aki ebben a vígjátékban szerepel, a száz év előtti Nagykanizsa életének egy darabját hozza magával. A történet mozzanatai mögött üdén kilép ó leveles ládákból, poros akták közül a száz év előtti Nagykanizsa élete és rég halott emberek élők gyanánt mosolyognak, kacagnak az olvasó lelkébe. És -amit első helyen kellett volna említeni - egy reflex sugár reá villan annak a sorsverte fiatalon elpusztult poétának életére is, akit az istenek azzal átkoztak meg, hogy magyarrá tették. Egy percnyi futó fény ez a vígjáték Csokonai lelkébe is. A szerző itt az egyoldalú jellemzés módján - ahogy Moliére személyei jellemezvék - csak a játszi kedvű, pajzán lelkű Csokonait állítja szemünk elé, a magyar országutak vidám csavargóját, ki gondtalanul vesz részt mindenben, ami diákos csíny, ami pajkos merénylet, aki "bár lét nem léten töprengett sokat" megmaradt mindig mesterének, a theoszi Anakreonnak dogmatikai alapján, hol a teli kancsók, a tüzes bor, a könnyű kedv az alapszabályok és a morálprédikáció - csikó bőrös kulacshoz írt verseket.
Azt hiszem, Csokonainak az a jellemképe a legbecsesebb ebben a vígjátékban és - ha Csokonainak ez a nagykanizsai szereplése történelmi tény, ezt nem tudom - akkor kétszeresen értékes ez a vígjáték. Egyrészt mert Csokonai életének egy oly fázisáról értesít művészi módon, melynél az irodalom történet nem emlékezik meg, - másrészt pedig, mert kiváló és élethű képet adott Csokonainak.
De a nagykanizsaiaknak szeretettel kell olvasniok ezt a könyvet, mert ezt a múltat őrzi meg számunkra, melynek tagadhatatlanul történelmi és irodalmi levegője van. Valóban olyan Nagykanizsa múltja, tudósnak, költőnek egyaránt, mint nemes ércben gazdag bánya, melynek teljes feltárása eszközök, emberek híján a jelen hiú ábrándja csupán. Mennyi kincs, mennyi gazdagság parlagon!
Kár, hogy a munka, melyet a helybeli Gutenberg-nyomda nyomtatott ki rendes és diszkrét kiadásban, csak ötven példányban jelent meg s nem került a könyvpiacra.
Kanizsa István.