HALIS ISTVÁN
Mint csendes, a világtól és társadalomtól visszavonult ember halt meg 72 éves korában. Mint árvaszéki ülnök akkor ment nyugdíjba, mikor a háborús láthatáron a villámlások már észlelhetők voltak. És ha ma csendes kimúlásának nagyobb jelentőséget tulajdonítunk, mint olyan polgár halálának, aki köznapi munkát végzett egész életén át, azt méltán tehetjük, mivel Halis István jó néhány évtizedig Nagykanizsa város kultúrtörténetének hivatott írója és a tollnak ügyes, érdekes és sok tekintetben művészi tehetséggel megáldott forgatója volt.
Mi minden jelentékenyebb embert, aki köztünk él, gondolkodik és működik, fővárosi, sőt országos mértékkel mérünk. Nagyzolunk. Mit jelenthet nekünk az az író, művész, tudós, aki túlterjeszkedik a város, a megye határán és egyetemes érvényre igényt tarthat? Nekünk, kanizsaiaknak semmit, az országnak sokat. Ha Somlyó Zoltán versel, ha Strém István költeményeket ír prózában, (mindkettő Budapesten élő kanizsai író) azt tapasztaljuk, hogy mentalitásuk úgy van beállítva, miként más országos jelentőségű íróé, de kanizsai vonatkozásban ők nekünk alig jelentenek valamit.
De ha Halis István a Színes mozaik-jában néhány poros aktából, amelyet a városház irattárában talált, rekonstruálja és művészettel rekonstruálja Nagykanizsa város kultúráját, életfelfogását, gondolkodásmódját és az akkori élet lüktetését, akkor a mi városunkat kelti új életre, a mi fejlődésünket világítja meg, a mi szellemünkben gondolkodik, érez, szomorkodik és humorizál. Ő a kanizsai szellemet maradék nélkül asszimilálta a saját gondolkodásával és azt művészi formába öntötte. Ez a szellemi és lelki tulajdonsága adja meg azt az értéket, amelyet az ő egyénisége kanizsai vonatkozásban jeleni. Ez a "Szines mozaik" volt az ő legnagyobb és legtartósabb sikere. Megírta a szentferencrendi zárda történetét, írt regényt, amelyet a Pesti Hírlap közölt és írt számtalan tárcát a Zalai Közlöny-be. Minden sora a kanizsai föld, a kanizsai típus felmagasztalása volt. Az ő írásaiban semmi dialektika nincs, a világot átfogó eszméknek nyomát se találjuk bennük, de van bennük szemlélet, lokális szín, kanizsai zamat és jelleg. Az ő emberei élnek még ma is, csak más környezetben, mint ötven, száz, vagy százötven évvel ezelőtt. Ezeket az alakokat spekulációval megteremteni nem lehet, ezeket csak tapasztalni, észrevenni és reprodukálni lehet. Azok az emberek nincsenek kigondolva, azok éltek, azoknak voltak élményeik, amelyek bennünket érdekelnek. Lelki szemeink elé való állításuk nem oly egyszerű szándékkal hajtható végre, ahogy mi hisszük. Halis Istvánnak meg volt hozzá a képzelőtehetsége, a magyar faji érzés, de különösen volt hozzá kanizsai érzéke. Az ő szavajárása nem az volt: Budapesten így van. Budapesten úgy van. Az ő eszménye Kanizsa volt, Kanizsát szerette. Mint hivatalnok az árvák ügyét végezte, szeretett azzal dicsekedni, hogy neki nincs restanciája, de soh'se említette, hogy hivatala elég időt enged neki arra is, hogy irattári kutatásokat végezzen és ez a ráérés volt a mi szerencsénk. E nélkül ma nem volna múltunk.
Nem sokat társalogtam vele és mégis szerettem; nem szóltam hozzá, mivel ő is, miként Mikszáth Kálmán, azt állította magáról: A költő olyan, mint a havasi kürt, csak távolról éhezhető.
Árvaságra jutott a városi múzeum is, amelynek megszervezője és első igazgatója volt. Kár, hogy a múzeum elzártsága miatt oly kevesen ismerik Halis Istvánnak a helyi régészet terén szerzett érdemeit.
Irántunk érzett szeretetéért hálás lehet neki Nagykanizsa város közönsége. Halis István garzonember volt. Csendes visszavonultságban töltötte napjait. Legyőzte őt korán beállott aggsága és végül szelíden közeledett feléje a halál február 23-án.
Villányi Henrik.
Nagykanizsa r. t. város tanácsa mély megilletődéssel jelenti, hogy
HALIS ISTVÁN
nyug. városi tanácsnok
folyó évi február hó 23-án rövid szenvedés után elhunyt.
Holttetemét február hó 25-én délután 4 órakor fogjuk eltemetni a róm. kath. temető halottasházából.
Az elhunyt puritán egyéniségével, kollegiális magatartásával, évtizedes szorgalmas munkájával és jelentős írói működésével nemcsak hivataltársai. de az egész város közönségének tiszteletét és szeretetét vívta ki magának.
Emlékét kegyelettel őrizzük!
Nagykanizsa, 1927. február 23-án.
Az összes rokonság nevében fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva jelentjük
HALIS ISTVÁN
nyug. városi tanácsos
folyó hó 23-án d. e. 1/2 9 órakor történt gyászos elhunytát.
Áldásos munkáját és Jóságát 72 életévvel jutalmazta az isteni gondviselés.
Temetése folyó hó 25-én délután 4 órakor lesz a temető halottasházából a róm. kath szentegyház szertartása szerint.
Az engesztelő szentmise folyó hó 25-én délelőtt 9 órakor fog a szentferencrendi plébániatemplomban az Egek Urának bemutattatni.
Nagykanizsa, 1927. február 23.
Isten veled kedves rokonunk!
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátainknak és ismerőseinknek, kik boldogult rokonunk
Halis István
temetésén résztvettek, ezúton mondunk hálás köszönetet.
A gyászoló rokonság.
- Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt héten összesen 13 gyermek született. Ezek közül 8 fiú, leánygyermek pedig 5. Simonka Ferenc téglagyári munkásnak fia, Snef György földművesnek leánya, Mihálec Károly földművesnek fia, Simonits
Sándor főpincérnek fia, Varga József földművesnek leánya, Baranyai János állami rendőrnek leánya, Laurencsik János kereskedőnek fia, Ikálák Ilona napszámosnak leánya, Gudovics Zsófia háztartásbelinek fia, Horváth Anna napszámosnak (ikrek)
fia és leánya, Einger József uradalmi kocsisnak fia, Holy János földművesnek fia, Márton János csizmadia-segédnek fia. - Házasságot kötött 12 pár: Horváth János kereskedősegéd Hedl Erzsébettel, Fischl Adolf kereskedő Kellerman Juliánnával, Simoncsics Lajos kőműves Varga Karolinával, Trinkl Oszkár géplakatos-segéd Lukács Máriával, Kuzsner Sándor cipész-segéd Bartha Erzsébettel, Zsoldos Kálmán mészáros és hentesegéd Simon Máriával, Kuczogi János kereskedősegéd Simon Máriával, Tuboly Gyula géplakatos Varga Rozáliával, Brunner József hentessegéd Vukics Annával, Kátai Tóth József gépészkovácsmester Léder Rozáliával, Varga János hivatali segéd Fordanics Rozáliával, Mészáros László Imre Zalacsányi körjegyző Horváth Jolánnal. - Elhaltak 19-en: Özv. Budai Józsefné Pintér Mária 50 éves paralyzis progressiva, özv. Vidos Jánosné Faics Erzsébet 78 éves aggkori végelgyengülés, Thury Ernő borbélysegéd 17 éves lúgmérgezés (öngyilkosság), Horgas Istvánné Horváth Lujza 52 éves idült veselob, özv. Adler Mórné Renitz Hermin magánzó 76 éves tüdőlob, Dávidovics László földműves 57 éves tüdőlob, Horváth Mária 1 napos veleszületett gyengeség, Vidovics József 14 hónapos tüdőhurut, Molnár Erzsébet 25 éves napszámosnő influenziás tüdőlob, Tóth József községi pásztor 66 éves szívizom elfajulás, Halis István nyug. városi árvaszéki ülnök 71 éves szívbillentyű baj, Boros Károly ny. postaaltiszt, 59 éves tüdőhurut, Benedek Anna 10 napos veleszületett gyengeség, Einger Ferenc 1 napos, veleszületett gyengeség, özv. Budai Jánosné Horváth Mária 68 éves tüdőgűmőkór, özv. Klein Ignácné Klein Rozália 68 éves agyszélhűdés, Benkő József földműves 73 éves influenza, Stern Mór magánzó 83 éves aggkori végelgyengülés.
SPORTÉLET
Humoros esetek a sportban
Írta: Dr. Mező Ferenc
A minap az Országos Testnevelési Tanács fölkérésére fenti címen előadást tartottam a rádióban. Szűkebb hazámról, Zalaországból is elmeséltem egy-egy jóízű esetet. Abban a hiszemben, hogy e néhány szerény igényű lokális följegyzés a Zalai Közlöny olvasói egy részéi is érdekelni fog|a, előadásom e részét készséggel bocsátom a szerkesztőség rendelkezésére.
*
Csonka-Magyarország ma is működő sportegyletei között - mint ismeretes - legrégibb a Nagykanizsai Torna Egylet, amelyet 1866-ban alapítottak. Derék egyletünk már 17 éven át szolgálta a testi kultúra ügyét, amikor, miért-miértse, konkurenst kapott: a városbeli fiatalság egy része elhatározta, hogy Nagykanizsai Ifjak Torna Egyesülete névvel új egyletet alapít. A minap jobblétre szenderült Halis Pista bátyánk lett az elnökük. 1883. augusztus 30-án hívta egybe az alakuló közgyűlést, mégpedig az ügy fontosságára való tekintettel, egy listával, amelyen a tagok aláírásukkal erősítették meg, hogy tudomásul vették a meghívást. A gyűjteményemben levő ív tanúsága szerint Buzády Boldizsártól egész Wagner Györgyig, mindenki aláírta a nevét, csak az egyik M-betűs taggal volt baj: a kézbesítő ugyanis ezt írta az ívre: "Már tegnaptól fogva be van rúgva".
***
Mint a Zalaszentgróti Sport Egylet elnöke, 1914 tavaszán levélben megállapodtam a szomszéd Tapolcai Sport Club intézőjével, hogy március 29-én átrándulnak hozzánk barátságos fulball-mérkőzésre.
A kitűzött napon alig hangzik el a délharangszó, máris megindul a kicsinyes népvándorlás a pálya felé és két órára már teljesen megtölti a közönség a székeket, padokat. Ám egyszerre csak hírnök jő a sürgönyhordó képében és pihegve szól: "Sürgöny jött, nem jönnek a tapolcaiak". Egyszerre lett nagy ribillió, szidták a szomszédokat s bizony csőstül hullt rájuk a zalai radai áldás.
Másnap a helyi lapban nem a legbarátságosabb hangon kommentáltuk a lemondást.
Néhány napig még dohognak a zalavölgyi városkában az indokolás nélkül elkésett lemondás miatt, majd napirendre is térnek már fölötte, amikor egyszerre csak levelet hoz a posta a tapolcaiak intézőjétől. Szól pedig az írás eképpen:
"A Zalavölgyi Hírlap-ban közlésünkre válaszolva, értesítem: arra nem reagálok, a levelezésük előttem, az utolsóra sürgönyileg és levélileg válaszoltam. Tisztelettel..." - s következik az aláírás.
Azóta eltelt már 14 nehéz esztendő, de én ma is töröm a fejem, hogy leveleim nem jutottak el a kies Tapolcára, de azért az utolsóra mégis tudott válaszolni a fifikus intéző.
***
Hat évvel ezelőtt, mikor még "fiatal"-nak számított, részt vett a Nagykanizsai Torna Egylet országos atlétikai versenyén az elpusztíthatatlan humoráért is közkedveltségnek örvendő Somfay Elemér is. - Ugyanezen a versenyen startolt a fővárosi rivális klub, az MTK egy osztaga is, köztük egy jóképességű négyszázas futó is: Kainráth (akkoriban még titkos bajnokjelöltként emlegették, azóta visszavonult a versenyzéstől.)
Kinek a hibájából, kiéből se: elfeledtek célszalagról gondoskodni. Az egylet egyik vezetőembere, Singer Sándor segíti ki nagy zavarából a rendezőséget: egy kerékpárost szalajt a lakására és - jobb hiányában - elhozat onnan egy gombolyag vékony kenderfonalat. Alighogy kifeszítik a célszalaghelyettes fonalat, fitymálva jegyzi meg a hórihorgas négyszázas:
- Ez nem jó, ezt nem lehet elszakítani.
- Mindenkinek nem - forrázta le őt Somfay.
***
Ugyanerről a versenyről így számolt be a helyi sportlap, az azóta jobblétre szenderült Dunántúli Sporthírek tudósítója:
"A rekkenő hőségben minden arc lesült. Egyik-másik pesti atléta felsült, akadt olyan funkcionárius, aki egyszer-másszor belesült szerepébe, ellenben az indítónak mindig elsült a pisztolya. S végül egy szónoki kérdés: nem sült ki a szemük azoknak az atlétáknak, akik levélben is, táviratilag is jelezték indulásukat s mégis otthon maradtak? Persze leégni senki sem szeret, a vidéki atléták legkevésbé..."
E versenyről még a következőket olvastuk az imént említett lapban: A középtávfutók, Krámer Zoltán és Laufer, kellő távolságra maradtak Grosz Pityutól és Gáltól (MAC), a rossz nyelvek szerint azért, hogy azok stílusát zavartalanul tanulmányozhassák. Az 1500 méteres futás elmaradt, még pedig, mint megbízható helyről értesültünk, azért, mivel a jelentkezők nem mertek starthoz állni, ahogy megtudták, hogy a versenyen Kollarits Géza, a Törekvés egykoron híres birkózója is elindul - furkósbottal a kezében. Marvalits Kálmánról, immár Európaszerte ismert diszkoszdobónkról így írt a tudósítás: Sportszerű életmód! Ez az alfája és ómegája minden tanácsnak az aktív sportoló számára. Úgy mondjak, itt a nyitja annak a rejtélynek, hogy miért nem váltotta be még mindig a hozzáfűzött reményeket nagyrahivatott súlyatlétánk, a szőke Marvalits. A súlydobásban nem erőlködött, szárazon tartogatta puskaporát, a diszkoszban 36-37 méterével meg se közelítette tavaszi hatalmas formáját, gerelyvetés közben pedig egyre ez motoszkált fülében: "Ha rövid a karod, toldd meg egy lépéssel!" Négyszer is kilépett, de azért tisztességes eredménnyel nyerte meg versenyét. Kilépéseivel alighanem Somfaynak akart imponálni, aki tudvalevőleg állandón "kiugrik, belép, kilép". Heuréka! Megvan a magyarázata, miért nem él a mi szimpatikus barátunk sportszerű életet: ebben is Somfayt utánozza, csakhogy elfelejti, hogy Somfay nős és két gyermek atyja.
***
De ha már Kanizsán vagyunk, hadd emlékezzünk meg Zoliról, aki néhány évvel ezelőtt közkedvelt és közismert atléta volt az egész Dunántúlon, de még a fővárosban is azzá lett egy mulatságos tévedése révén. 1920-ban, Szent István napján fölrándult a fővárosba és elindult az Óbudai Torna Egylet margitszigeti versenyén az 1000 méteres síkfutásban. Négyen indultak, köztük az akkor már (vagy még) jóképességű Fonyó (MTK) is. Az első 300 méteren Fonyó vezet, de az egyenesben melléje vág Zolink, egy-kettőre elhagyja és abban a hiszemben, hogy az utolsó 300 métert futja, irtózatos finisbe csap. A tribün népe egy ideig álmélkodva nézi az ismeretlen futót, majd amikor látja, hogy 600 méternél megáll és zavartan keresi a célszalagot, viharzó hahotába tör ki. Közben elszáguld mellette Fonyó, ekkor már észbe kap a Zoli és az utolsó kört lehorgasztott fővel bumlizza végig, úgy, hogy ideje közel 4 perchez jár. De nem is kapott se azelőtt, se azután oly tapsot, mint amikor betámolygott a célba.
Egy vidéki tudós emlékezete
Különös, érdekes, nem mindennapi ember hunyta le szemeit Nagykanizsán, kinek elköltözéséről a nagyobb nyilvánosság nem vett tudomást. Más nagy, gazdag országban, ahol a kultúra fényűzésére jobban telhetik, régen egyetemi tanár lett volna belőle. De a mi szegény, megviselt kis világunkban olyan volt a halála, mint az élete: csendes és ismeretlen. Még a saját városában is alig tudta valaki, hogy milyen kiváló történészt és tehetséges írót temettek el Halis Istvánban. Magánosán, elmélázva búvárkodott a régi könyvekben, egyedül sétált a tölgyesekben és maga adta ki könyveit, hogy barátai között szétosztogassa. Gyermeke, családja nem volt. Szabadelvű nézetei, önálló gondolkodása és szókimondó természete miatt nem állt valami nagy gráciában a hivatalosoknál, az elismerést sohasem kereste és amikor - nem egyszer - Pestre hívták, állásba, szerkesztőségbe, riadtan menekült vissza a zalai dombok magányába, ahol - többször mondta nekem - talán még álltak azok az ősrégi tölgyek, melyeken a táltosok jósolgattak.
A kivágott fák évgyűrűiről megállapította, hogy ötszáz-hatszázéves törzsek a fiatalabbak közé tartoznak közöltük, sőt akadhatnak ezerévesek is. Élete egyik legnagyobb fájdalma volt, amikor, a háború alatt ezt a gyönyörű erdőt kiirtották. Olthatatlan szerelem fűzte az ősmagyarok vallásához és a múzeumok leletei nyomán erről írott könyvében egészen önálló és nagyon meggyőző megállapításokhoz jutott. Másik nagy fájdalma az volt, hogy a városi múzeumot, melyet maga szervezett és állított fel, élete végén már nem vezethette. Hiszen senki jobban nem ismerte a város történetét, mint ő és egy gyönyörű, kristálytiszta magyar nyelven írott novellisztikus munkájában hangulatosan, üdén elénk varázsolja Nagykanizsa egész múltját, régi embereivel, éleiével.
De a mi centralizált irodalmi életünkben egy ilyen kis vidéki városnak alig van szerepe. Pedig mennyi vágy és álom lobban hamuvá, mennyi gyémánt törik össze üvegcseréppé azokban a kis vidéki szerkesztőségekben és mennyi nagy tudományos munka terve maradt meg tervnek abban a levéltárban, ahol Halis István munkálkodott!
Egész életében szenvedéllyel gyűjtötte a régi könyveket. És ezek elborították szobáját. Az asztal csak úgy roskadozott alattuk, fel egész a mestergerendáig tornyosodtak, a székeken, az ágy alatt mindenütt hatalmas fóliánsok dagadoztak - csak ő ismerte ki magát közöltük. Barátai, rokonai, fiai voltak ezek a könyvek s a múltat kegyetlen, tiszta, igazságos, részrehajlatlan megvilágításban tanulta meg belőlük. Ez a nagy objektivitás pedig a személyes érvényesülésnek nem alkalmas észköze ... Amikor Kőrösi Csoma Sándor halálának százéves fordulóját ünnepelte Indiában az angol tudományos világ, erről bizony valahogy megfeledkezett a hivatalos Magyarország. De Halis István barátjával, a kiváló nyelvésszel, Sáfrány Károllyal együtt gyönyörű érckoszorút küldött a Himalája tövében domboruló indiai sírra, mely alatt a buddhizmus első nagy lángelméjű kutatójának hamva pihennek. A koszorú szalagjának latin idézetére az indiai tudós társaság szintén klasszikus izenettel felelt táviratban, valahogy így: "A tudomány fénye évszázadokon át világit!" A tudomány fénye évszázadokon át világit, igen, de sajnos, csak nagyon keveseknek.
(s. i.)
Hévízi levél
Hévíz, június 18.
A jövő hónap elseje nemcsak a kánikulás júliusnak lesz első napja, hanem a naptárszerűleg jól-rosszul megállapított főszezonnak is. Itt már az élénkség, az autó, a postaforgalom, a sok tarka és előkelő bolt főszezoni, csak a szállodák, penziók érzik, hogy ezután jön az erős, a pénztadó főszezon. A dolomitos homok és a platánok miatt ábrándos sétatéren Radics Béla muzsikál, aki nem csak az itt hangversenyező hét bandának a fejedelme, szemefénye, hanem amúgy országosan is a fekete fejedelmek közé számít.
Az autóstrandra állandóan érkeznek az autók. Percenként egy. Néha több. A hévízi-keszthelyi országút olyan, mintha állandóan égne. A dobogói homokról és a remek, ikerablakos egerszegi templomtól legalább is úgy látszik. Nem ég az, csak a rengeteg autó borítja állandó füst-, akarom mondani, porfelhőbe. Mi lesz ott a főszezonban?
Ezen tépelődtem egész nap. Szerencsémre találkoztam a mindig előzékeny Reischl Imrével, aki egy személyben Keszthely városbírája és Hévíz igazgatója. Azt mondják délig bíró, déltől estig igazgató. Kíváncsi vagyok, mint bíró is oly előzékeny és végtelenül udvarias-e? Egy előkelő zalai hölggyel is erről beszéltem. Jól ismerem. Ezt mondta:
- Nem azért oly kedves, mert fürdőigazgató, hanem mert olyannak született.
Jellemző a szelídarcú Imrére a figyelem is. A régi, Hévízt felkereső vendégeket csokorral szokta meglepni. Testvére és igazgató-társa, Keszthely agrárpárti képviselője, a kellemes és ugyancsak barátságos Reischl Richárd. Itt a fürdőn így különböztetik meg őket - az Imre és a Ricsi.
Miért Ricsi? Talán szeretetből? Talán mert mindenki ismeri kuruc természetét? S így a közvetlenebb, e becéző Ricsi nevet fogadták el keresztnevéül.
Igen! Beszéltem Reischl Imrével. Megnyugtatott. A jövő héten már beolajozzák a lehengerelt autóutat és eltűnik a porfelhő az ország legforgalmasabb autóútjáról.
A pompás lótuszok, melyek annyira egyénivé teszik ezt a fürdőt, az idén megsokasodtak. Különösen sok piroslik a modern, emeletes, új fürdő háztól jobbra. Messziről olyan a tó, mintha piros víz bugyogna föl a hatszázméteres forrásból. Olyan tiszta az új, hatvankabinos fürdőház, mint az arany. Különben az egész fürdő tiszta. Lépten nyomon ízléses drótkosarak papírnak, hulladéknak.
Egyik tóparti fa alatt nagyobb tömeg. Vidám asszonyok, csinos lányok és huncutszemű férfiak. A fa tetején nagy gólyafészek a gólyamamával és a gólyapapával. Hangos kacagás. Piruló arcok. Valamelyik komisz férfi Hévíz évről-évre visszatérő gólyáiról mond csípős anekdotát.
...Mindenki a cigányok felé néz. Radics most emeli fel a vonóját. A fürdő egyetlen töröke majdnem fut. Annyira meghódította a cigány, a lótusz és a táj, hogy fogadkozik, ha kérdik, ha nem:
- Jövőre is eljövök.
Itt sétál már az amerikai, sőt az angol is. Kairóból vadonba vágyott. Valami excentrikus helyre. Magyarország jutott eszébe. Így jutott el Hévízre. Most egyebet sem tesz, mint cikkeket küld egy lapba, melynek alkalmi tudósítója. A cikkekben úgy dicsér bennünket, mint mi szoktuk imádni a külföldet, külföldit.
A fürdő legérdekesebb, egyben a legrokonszenvesebb alakja a megnyerő külsejű és modorú Eduárd Wilde. Ami Herceg Ferenc nálunk, az ő északi hazájában, Esztlandba, helyesebben Estóniában. Hamar összebarátkoztunk és én sohasem fogom elfelejteni ezt a roppant tudású, végtelenül szerény, kedves eszt írót. Szembajos és professzorok tanácsára jött ide Estóniából. Ha a reumája elmúl, szeme megjavul. Szembajának a reuma az okozója.
Ezelőtt két évvel olvastam róla először. Akkor volt hatvan éves. Nemzete házzal lepte meg. A magyarok is üdvözölték akkoriban. Magyar nyelven csak egy-két lüktető novellája jelent meg, de rövidesen összes munkáit lefordítják. Akkor majd olvashatjuk, mit írt Hévízről, hazánkról ez a világjárt úr. Most az eszt "Waba Maá"-ba (legnagyobb eszt lap) ír rólunk meleg, barátságos, rokoni cikkeket. Velem is több cikket irat előkelő lapja részére.
Először egy antóniai egyetemi tanárnétól hallott Hévízről, aki tavaly hagyta a hévízi tóban reumáját. Négy napig jött és örül a testvér fajnak. Néha megáll és hallgatja a csoportok beszédeit. Azt hiszem - mondta többször - eszt, vagy finn beszédet hallok. Midőn a szavak összefolynak, akkor semmi különbség nincs a három nyelv között.
...Radics muzsikál. Csend. Hangfoszlányok futnak a nevető tó felé. A sétatér elnémul. Csend! Csalogányok, pacsirták, cinkék csattognak, suttognak, kacagnak, sírnak Radics mesteri húrjain. Taps. Még az angol is hevül. Új zeneszám. Most a tubamadár vall szerelmet. Keresem is a fákon, de csak a hosszúlábú gólyát látom.
Feltűnik Eduárd Wilde szolid, előkelő alakja. - Mikor Halis István, Nagykanizsa néhai jó való színezője fiatalabb volt, hasonlíthatott hozzá. Én legalábbis unokatestvérének néztem volna.
Radics még melegebben húzza. Wilde Eduárd elméláz. Arca kipirosodik. Északi, hűvös zenébe csap Radics. Szereti ő is Wildet. Odaérek hozzá:
- Csudálatos ez a muzsikus; Csudálatos ez a muzsikus. Nem kell ennek kotta, mert olyan szívet és fejet adott neki a Teremtő, ami többet ér a világ minden hangjegy-tudományánál.
Leülünk és hallgatunk. Szünetek alatt hazánkról érdeklődik! Meglepi, midőn a göcseji dialektusról és etnográfiáról beszélek. Meg is nézi Göcsejt. (Látod jó Göcsej, nemcsak Attila aludt öreg fád alatt, nemcsak a kunok és besenyők pihentek itt, hanem most eszt testvéred is megnézi arcodat, fádat, házadat, földedet és utaidat.)
Azután ő beszél. Barátokat szerez Északon nekünk. Megírja a testvér észteknek a rab magyar sorsát.
Odaér elénk a török. Ismeri az esztet. Oda is jönne talán, de engemet mindenki angolnak vagy bajornak néz és talán ő is. Le is tesz a jószándékról. Pedig, ha tudnád, török testvér!...
A következő számban a hatalmas arányokban fejlődő Hévízszentandrásról mondom el észrevételeimet.
N. Szabó Gyula.
Néhai Halis István író művei eladók Gerócs Jenő építőmesternél Nagykanizsa, Rákóczi-utca.
Kitűnően jövedelmező vállalathoz 5-10 ezer pengővel társ kerestetik.
Bővebbet a kiadóban, vagy Gerócs építőmesternél.
Hatalmas programmal indul a tél elé az Irodalmi és Művészeti Kör
Nagykanizsa, október 22.
Munkába áll újra a nagykanizsai Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör, hogy hosszú pihenő után újult erővel és újult ambíciókkal lásson kulturális, hazafias és művészeti programja megvalósításához.
A program kész. Nagy, értékes, változatos, szép program. A Kör minden erkölcsi erejének latba vetésével fáradozik, hogy ez a program a közönség részétől megértésre és pártolásra találva, elérje mindazt a nemes célt, amit maga elé tűzött és amiért Zrínyi Miklós nevével harcol évtizedek óta a magyar kultúra kanizsai várfokán.
Jó jel...
A minap este dr. Tholway Zsigmond elnökletével tartott szezonnyitó választmányi ülés kellemes meglepetéssel szolgált. Akkora volt az érdeklődés, hogy beillett volna évi közgyűlésnek is. Hölgyek és férfiak egyaránt nagy számban vettek azon részt és a tárgysorozat minden pontja élénk eszmecseréken keresztül szűrődött határozatokká.
Biztató, sokat ígérő auspicium...
Az első liceális előadás
A liceális előadás-sorozat október 30-án kezdődik.
Másnap lévén az országos takarékossági nap, a Kör ezt a megnyíló előadását a takarékosság szellemének szenteli. Előadó lesz a Kör társelnöke, Kelemen Ferenc. Témája a takarékosság köréből való.
Kossuth-ünnep
November 6-án, a budapesti Kossuth-szobor leleplezés országos ünnepével kapcsolatban a Kör a városháza dísztermében nagyszabású hazafias ünnepet rendez, melynek szónoka Surányi Gyula társelnök lesz.
Beethoven-ünnep
December első felében Beethoven-ünnepélyt rendez a Kör. A nagy muzsikus emlékét nagy magyar életrajzírója és legjobb ismerője, Papp Viktor miniszteri tanácsos (Budapest) fogja méltatni. Az ünnepélyt matiné formában a Városi Színházban rendezik.
Muraközi-ünnep
Szabó Zsigmond dr. társelnök indítványára a Kör meghívja a Külügyi Társaságot, hogy a Muraközi Szövetséggel karöltve, Rothermere lord akciójával kapcsolatban Nagykanizsán egy nagyszabású propaganda-napot rendezzen. Ez alkalommal Herczeg Ferenc is Nagykanizsára érkezik és itt beszédet mond. A nagyarányúnak készülő rendezést a Kör vállalja.
Díszoklevelek átadása
Hubay Jenő és Szakáll Gyula díszelnökök okleveleit a Kör művészi kivitelben elkészítteti. Hubayét egy küldöttség Budapesten fogja átadni, míg Szakáll Gyulát egy díszközgyűlésre hívják meg és ott adják át díszelnöki oklevélét.
Könyvtár-gyarapodás
Szakáll Gyula eddigi nagyértékű könyvtáradományát egy újabb láda könyv-küldeményét egészítette ki, jelezve, hogy esztendőnként az adományozást folytatni fogja.
A Kör Halis István könyvtár-hagyatékából is néhány zalai vonatkozású, értékes darabot megszerzett 40 pengő értékben.
Eredmények
A Kör választmánya meleg elismeréssel emlékezett meg azokról a tagjairól, akik Nagykanizsa irodalmi életében az utóbbi időben jelentős sikereket értek el munkáikkal. Így a jogos köri büszkeség és dicséret hangján örökítette meg jegyzőkönyvében a következők sikereit: dr. Szabó Zsigmond "Egy darab föld" c. irredenta színjátéka, dr. Domján Gyula egyfelvonásos, dr. Mutschenbacher Edvin egyfelvonásos műfordítása, melyek az új kanizsai színházban kerültek bemutatóra és Nagy Lajos ny. igazgató-tanító hazafias költeményei, melyeket Nagykanizsán, Kaposvárott, Baján, stb. is szavalnak ünnepélyes alkalmakkor.